Gyűrűk Ura- A gonosz felemelkedése

Utazás

Bilbo már órák óta úton volt, áthaladt a puszta mezõkön, virágos réteken, és egyre jobban közeledett az erdõ felé. Már félhomályban látta is a fák koronáit ahogy az égig érnek, és õt egyre jobban hívogatta, az erdõ. Bilbo szerette a növényeket, odáig volt a természetért. Igyekezett megismerni többet annál, mint amit egy átlagos Hobbit tudott a répán, vagy a krumplin kívül. Bármennyire is mutatta bátorságát, éjszaka mégsem mert volna az erdõbe lépni így terveit megvalósítva nem messze az Öreg Erdõ határaitól letáborozott, hogy majd reggel folytatja tovább az utat.

Tüzet gyújtott, hiszen Õsz volt és már hidegebbek voltak az éjszakák. Nem messze lekuporodott egy szikla tövében, a hátizsákját pedig párnának használta. Egy darabig mozdulatlanul csak bámulta a tüzet, és látott benne valamit, amirõl úgy érezte magához hívja. Csak nézte mozdulatlanul, a láng csóvái pedig táncot jártak a hideg éjszakában. Hangosan pattogott a tûz a csendes némaságban, és egy-egy szikrát ki is köpött magából a hûvös talajra. Bilbo-t teljesen hatalmába kerítette. Úgy érezte, mintha valamiféle hipnózisba esett volna, és valami suttogást is vélt felfedezni, de nem teljesen értette a mondanivalóját. Lehet nem is az õ nyelvén szóltak hozzá, és bár nem értette a szavak lényegét, mégis valami vonzót talált benne, amitõl aztán teljesen átadta magát. A tûz, úgy érezte egyre jobban magába szívja, közben pedig zsebébõl kiemelte a gyûrût, és az ujja felé emelte. Nem tudta mi ez, de nagyon nem is tudott ellenkezni, és lehet nem is akart. Szépen lassan felhúzta ujjára, és láthatatlanná vált. Egy pillanatra volt rajta az ékszer, aminek hatására egy hatalmas szem villant fel elõtte. Nagyon megijedt, a rémülettõl hirtelen észbe kapott és lerántotta az ujjáról. Nem tudta mi volt az, ami magához szólította, de nem is akart többet vele találkozni.

Zsebébe tette a gyûrût, dobott még a tûzre. Elõvett egy szendvicset, amit még Zsáklakban gondosan összekészített, és elkezdte majszolgatni. Vacsora közben teljesen magába zuhant. Csak bámult elõre a földre és látszott, hogy gondolatai teljesen rabul ejtették. Nem tudta mi lehetett amit látott, de félt nagyon hogy visszatér majd. Sokat gondolkodott azon is, hogy a Gyûrû csinálta ezt vele, így meg kell tõle válnia. Késõre járt, az ég gyönyörû csillagokat festett az égre, és a hold fénye világította be a mezõt. Bilbo most már tényleg nyugovóra tért, megpróbált aludni, de sokat nem tudott. A látványtól rémálmok gyötörték, amiket bármennyire próbált, nem tudott elkergetni. Szerencsére hamar eljött a reggel, a tûzbõl még apró izzó szén maradványai parázslottak, és már majdnem teljesen kihûlt. Bilbo kinyitotta szemét, gyorsan felpattant, és szétrúgta a parazsat, ami mellette ragyogva izzott. Gyorsan megevett reggelire egy almát, aztán felvette hátizsákját. Nagy levegõt vett, és persze sok bátorságot, és elindult az erdõ felé, amitõl mindenki félt. Az rengetegbe lépve csodaszép fákat látott megannyi gyönyörû, növényeket és gombákat. Nem értette a félelem okát ami mindenkiben él, vagy akár a rémtörténetek alapját, hiszen az erdõ csodaszép volt és rabul ejtette õt. Bilbo a látványtól kicsit meg is nygodott, hiszen úgy érezte nincs oka aggódni, és minden rendben lesz. Az erdõben talált egy ösvényt, amit persze semmivel nem jelöltek, õ mégis úgy érezte ez lesz az út amit õsei tapostak ki, ami aztán majd Bakföldre vezet. Oda érve pedig Bortelkére indul, ahol Frodo már valószínûleg indulásra készen várja. Szépen haladt az elõre kitaposott ösvényen, és nem találkozott semmi rosszal, amirõl a mesékben beszélnek. Már egy jó ideje sétált, de az erdõ ugyanúgy nézett ki, mint amikor elindult.