Megtörve II.- Lángvihar (18+)

Harmadik fejezet (Belső harcok)/1

Ryker

Társával megérkezett a kontinens északi részére. Már elég kényelmetlennek érezte a fekete kezeslábast és a sisakot, amit felettesei adtak rájuk, ezért úgy döntött, hogy a fejfedőtől megszabadul. Levette. A szél rövid, fekete hajába kapott, tüdejét pedig megtöltötte a friss levegő. Rengeteg illat ölelte hirtelen körbe, amit a tenger és a körülöttük lévő növények árasztottak magukból. A férfi még soha nem érzett hasonlót sem.

- Normális vagy te? - kérdezte tőle a másik. - Még nem ellenőriztük a levegő összetételét. Akár meg is halhatunk!

- Ahogy látod, még élek! Amúgy meg furcsa lenne, hogyha nem kapnánk itt levegőt, végülis innen származunk - válaszolta csukott szemmel, arcát az ég felé fordítva.

Élvezte a nap melegét, a szél simogatását. Otthonában minden sokkal tompább volt, hidegebb és büdösebb.

- Térj már magadhoz! - lökdöste meg a másik. - Nem napozni jöttünk! Feladatunk van!

- Jól van, nyugodj már le! Azért ennyire nem sietünk... - bosszúsan nyitotta ki zöld szemeit, melynek íriszeit lilás árnyalat keretezte.

A karján lévő kijelzőre tekintett és nyomkodni kezdett rajta.

- Igen, jól sejtettük, Eivrios északi részén vagyunk. Az előttünk levő hegységben aktív vulkanikus tevékenység zajlik, és ahogy látom, az idő sem éppen kellemes. A ruhánk azonban meg kell, hogy védjen - ismertette Ryker a megállapított információkat, aztán nagyot sóhajtva visszavette a sisakját.

Elindultak az egyik ösvényen. Nem telt sok időbe, hogy számukra furcsa lényekbe fussanak bele, amik éppen egymással harcoltak.

- Ezek meg micsodák? - kérdezte a társa.

- Halvány fogalmam sincs! Valami állatok. A program sem ismeri fel őket. Szerencsére nem velünk foglalkoznak, szóval csak húzzunk el innen - javasolta a férfi és tovább ment.

- Repülhetnénk is... - jegyezte meg a másik.

- Az egy dolog, hogy a víz fölött átrepültünk a ruhánk segítségével, de egyrészt nem kellene teljesen lemeríteni, másrészt, ha a kontinens fölött repkednénk, hamar kiszúrnának minket.

- Kíváncsi vagyok, hogy kik lakják most a kontinenst. Pontosabban, hogy mik.

- Ezért jöttünk nagyrészt, nem? - nézett rá a nála valamivel kisebb alakra.

- Végülis tulajdonképpen igen. Azt már bele foglalhatjuk a jelentésünkbe, hogy bazinagy kardfogú elefánt-unikornis-farkasok élnek északon... - célzott az alacsonyabb a korábban látott állatokra.

- Megnézném, hogy mit szólnának, ha így írnád le - nevetett fel a férfi. - Ajjaj... úgy látom, hogy fogadó bizottságunk érkezik... - sóhajtva nézte a kijelzőjét, aztán abba az irányba tekintett.

Leakasztotta övéről a lézerpisztolyt, amit magával vitt és társának is biccentett, hogy tegyen ugyanígy. Mindketten felkészültek egy esetleges támadásra.

Hamarosan meg is látták az alacsony szerzeteket, akik számukra érthetetlen nyelven hablatyoltak és fegyvereiket rájuk szegezték.

- Törpök... francért kellett őket megvárni... nem láttad hamarabb, hogy jönnek? - morgott a társa.

- Nem láttam... biztos valami járatban voltak. Most már mondjuk tökmindegy - válaszolta. - Üdvözlet! Békével jöttünk! - tette el a fegyvert Ryker és felemelte a kezeit. - Ryker Savan vagyok, ő pedig a testvérem, Riley Savan - mutatta be magukat és remélte, hogy valaki megérti, amit mond.