| 𝐅𝐎𝐋𝐘𝐀𝐌𝐀𝐓𝐁𝐀𝐍 |
Az életünket nem látjuk előre.
Sosem tudhatod biztosan, hogy ki vagy valójában. Ami rossz, hogy bármelyik pillanatban fenekestül felfordulhat az életed.
De mégis a szerelem a bonyolult, és ami a legrosszabb, kiszámíthata...
Megérzéseink közel sem olyan tökéletesek, mint amennyire hisszük. Persze nagyszerű lenne, ha kritikus helyzetekben csak úgy kipattanna a válasz valamiféle rejtélyes sugallatból fakadóan. De a valóságban belső ösztöneinket érzékenyen befolyásolják különféle vágyálmaink és részrehajlásaink. Akkor mire jók a belső ösztöneink? Minden tanulmány, amit olvastam, azt állítja, hogy a mindennapi dolgokban segíthetnek leginkább, amelyekben sok-sok tapasztalatunk van, pl. hogy miből tudjuk, hogy a barátunk mérges ránk, mielőtt bármit is mondanánk, vagy be tudunk-e állni egy szűk parkolóhelyre. De amikor lényegi kérdésekről van szó, mint hogy mi lesz a karrierünkkel, vagy kivel házasodjunk, miért gondolnánk, hogy megérzéseink pontosabbak, mint az alapos, gondos elemzés? Hiszen semmilyen adatra sem tudnak támaszkodni. Ne hagyjuk figyelmen kívül a megérzéseinket!
A megérzésem a bulival kapcsolatban beigazolódott. A tegnapi nap jó is lehetett volna, de számomra katasztrófa volt. Az a srác tegnap nem csak fizikailag bántott hanem lelkileg is. Ha Nathan, Nicole, Liam nem szedik le rólam két alkalommal is a részeg fiút, akkor nem is tudom mi lett volna de az biztos, hogy semmi jó. De a másik legnagyobb köszönetet Conrad érdemli. Ha ő nem jön be a mosdóba, hogy segítsen rajtam és vissza hozzon a rohamból akkor engem onnan kellett volna elvitetni. Nem csak vissza hozott a pánikrohamból és megnyugtatott, hanem végig ott volt velem és egy perce nem hagyott magamra. Nem engedte hogy a valószínűleg majdnem üres koliba menjek vissza ahol a szobába is egyedül lettem volna, hanem elhozott saját magához ahol pont annyi ember van aki segíteni tudjon ha újabb rohamom lenne, vagyis csak Ő.
Körülbelül 3 perce keltem fel és ülök itt az ágyon a vendégszobában, legalábbis azt hiszem vendégszoba. Egyszerű fehér fal de fekete színű tapéta díszíti néhol ami letisztult és elegáns képet ad a szobáról. Néhány tájkép egy óra van a falon, a szoba közepén egy nagy franciaágy ami mellett egy fallal megegyező fehér színű éjjeliszekrény van. Egyszerű, szép, letisztult szoba, tetszik.
- Jó reggelt! Mióta vagy fent? - Jön be az ajtón Conrad egy tálcával a kezében. - Jó reggelt! Nemrég óta. - Válaszoltam. - Gondoltam hozok egy kis reggelit és gyógyszert ha fájna a fejed vagy ha hányingered lenne. - Ült le mellém az ágyra és tette le a tálca reggelit. Reggelit hozott? Nekem? És gyógyszert is? Hihetetlen ez a srác. Egyre jobban lenyűgöz. - Köszönöm a reggelit. - Mondom mosollyal az arcomon. - És a gyógyszert is de nem lesz rá szükségem. Emlékszel, mondtam tegnap, hogy nem vagyok részeg. - Nevettem fel egy kicsit. - Emlékszem. Igaz... - Nevetett velem együtt. Gyönyörű mosolya van. Amikor nevet akkor zöld szemei is mosolyognak és szebbé teszi egész lényét. - Conrad... - Szólítottam meg a fiút aki rögtön figyelmes tekintettel nézett. - Köszönöm amit tegnap tettél értem. Hogy segítettél a rohamnál, hogy végig velem voltál és nem hagytál magamra egy másodpercre sem, és hogy itt aludhattam. Nagyon köszönöm. - Nem kell köszönetet mondanod, bármikor megtenném. - Nézett rám komoly tekintettel. Ettől a kijelentésétől pillangók jelentek meg a hasamba. A francba... - Öhm nos, jó étvágyat. Hozok neked egy váltó ruhát oké? - Állt fel hirtelen mellőlem. - Egy póló és mackó nadrág jó lesz? - Nézett újra rám - Nem szükséges úgyis indulni megyek vissza a koliba. Majd ott át öltözök de köszi. - Nem akarok még jobban a terhére lenni, és amúgy is nem kéne itt lennem. - Valld be, hogy az a kis szűk ruha nem túl kényelmes már. Bár elég szexi... - Villantotta meg perverz mosolyát. - Conrad! Állj le mert neked dobok valamit! - Néztem vissza rá szúrós tekintettel. - De most komolyan mondom. Adok ruhát és átöltözől ennyi. Meg amúgy Ethan írt, hogy Nicole másnapos és nem megy vissza ma a koliba mert nem engedi olyan állapotba vissza. - Ez csak egy vicc ugye? Nicole ezért megint meg foglak csapkodni! - Igaza van az öcsémnek. Nem jó másnaposan egyedül úgy, hogy lehet még mindig a lelkedet adod ki. - Erre akaratlanul elfintorodtam. - És, hogy őszinte legyek én sem engedlek vissza a koliba egyedül a tegnapi után. Ha egy újabb roham jönne rád és tudom, hogy egyedül vagy a szobába és senki nem segít rajtad... - Aggódik talán? - De Liam a koliba van. Legalábbis biztosan oda ment vissza máshova nem tudna. - Ő az aki tegnap a mosdóba volt veled de nem tudott segíteni, akár mennyire akart? - Kérdezte mindent tudóan. - Igen ő... - Maradj itt még a mai nap és holnap reggel vissza viszlek a koliba bőven az óra kezdésig, hogy össze tud szedni magadat oké? - Maradjak itt nála még egy napot? Ahhj ez így nem lesz jó. - Ki pihened a tegnapi napot legalább. De ma még nem akarlak vissza engedni. - Igaza van. Bár nem nem jó ötlet itt maradnom nála. - Tegnap is csak te tudtál segíteni... Rendben, legyen. - Néztem rá mire ő rám mosolygott. - Szóval akkor ott tartottam, hogy megyek és hozok ruhát. - És már kint is volt az ajtón mint Casper.
Pár perccel később már egy fekete mackó nadrággal és egy szintén fekete pólóval tért vissza a szobába.
- Itt vannak a ruhák nyugodtan öltözz át és utána megnézem a csuklódat. - Rögtön eszembe jutott, az ahogyan szorította a csuklómat az a szemét. Meg ahogy hozzám ért. Undorító nem akarom! Tűnjön már el a gondolataimból!! Elég!! - Rebeka nyugalom itt vagyok. - Lépett hozzám rögtön Conrad és kezei közé vette arcomat, úgy ahogy tegnap este és letörölte könnyeimet. Nem is vettem észre, hogy sírok. - Itt vagyok. - Majd óvatosan magához vont és átölelt én pedig derekát átölelve, arcomat mellkasába temetve sírtam. - Nem bánthat többet ezt megígérhetem. - Mondta közben hátamat simogatta. - Senki nem fog egy ujjal sem hozzád érni angyalom. - Adott egy puszit a hajamra és szorosan tartott karjai között.- Senki!
Az ölelés nagyon fontos és szent dolog. Amikor ölelsz, sérthetetlen vagy. Amikor ölelsz, megnyílik a lelked, és befogadja a másikét. Nem lehet úgy ölelni, hogy közben bezárod a kapukat, a kulcsokat meg jó szorosan a markodban tartod. Ez nem így működik. Egy ölelés sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. Ezt éreztem Conrad karjai között. Ahogyan védelmező karjai körül öleltek olyan mintha vele együtt egy védő burkot vont volna körém, ahol soha senki sem bánthat és nem érhet hozzám.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jó estét!
Ez egy kicsivel rövidebb fejezet lett de próbálkozom ugyanis mostantól jóval kevesebb időm lesz írni főleg, hogy két story van amin dolgozok. Nem tudom mikor jönnek majd az új fejezetek de igyekszem. Addig is írjátok meg milyen eddig. Puszi jó éjt ❤
