| 𝐊𝐢𝐬𝐳á𝐦í𝐭𝐡𝐚𝐭𝐚𝐭𝐥𝐚𝐧 |

| 12. fejezet |

Az akarás a fizikai változások érzelmi jelzője, nem pedig az ilyen változások oka a lélek úgy viszonyul a testhez, mint az óra harangja az óraműhöz, a tudat pedig arra a hangra válaszol, amit a harang ad, amikor az óra üt... Tudatos automaták vagyunk.

Van egy olyan helyzet, amikor nem a másikkal szemben vagy hátrányban. Hanem együtt vagytok hátrányban. Amikor közösen játszotok, látszólag egymásért, de valahogy mindig hiba csúszik a játékba. És vesztésre álltok. És innen szép győzni. De csak úgy lehet, ha mindketten érzitek, hogy szükségetek van egymásra, hogy kell a másik, hogy akarod a másikat. Igen, akkor lehet győzni. De csak együtt. A célért. A győzelemért.
Egymásért.

Tegnap miután Conraddal megbeszéltük dolgainkat elköszöntünk egymástól és visszamentem a koli szobába ahol Nicole, Liam és Ethan vártak természetesen, hogy kedvükre kérdezősködjenek. Míg Nicole és Ethan huncutabb mosollyal néztek rám addig Liam szomorúan. Mióta megismertük Conradot, Liam azóta furcsán viselkedik és nem értem miért! Összevesztek volna valamikor? Vagy van valami amiről még nem tudok?! Nem akarok ráakaszkodni a legjobb barátomra úgyhogy nem fogok kérdezősködni. Majd ha készen áll elmondja ha van valami. Visszatérve a tegnap esti kihallgatásra, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar hangosan is hallani fogom azt a kérdést amit most kezdtem el magamban is rendezni és tisztázni.

Ethan ugyanis nyíltan megkérdezte tőlem, hogy mit érzek a bátyja iránt, mert érződik a kémia köztem és a tesója között. A kérdés hallatán lassan lesütöttem szemeimet és gondolataimba merültem majd elmosolyodtam és csak úgy záporoztak belőlem a szavak egymás után.

" - Amikor először találkozunk utáltam őt a nagyképűsége miatt. Az a túlzott önbizalma amivel végig sétál az utcán, hogy mindenki őt figyelje, felidegesített minden alkalommal. Jól tudja, hogy minden nő oda meg vissza van érte és ezt ő szereti. Élvezi, hogy a lányok, nők figyelmének központjába van kivéve az enyémben mert én mindig is utáltam az ilyen embereket akik játszanak a lányok érzéseivel, egyéjszakás kalandokként kezelik őket. De ez rá nem igaz rájöttem. Nagyon félre ismerték őt az emberek, a haverjai, az ismerősei, mindenki. Még én is. De azt hiszem, hogy én még időben megláttam a valódi énjét.
Az emberek azt gondolják róla amit látnak, vagyis a külsőt.
Kívülről Conrad tipikus nőcsábásznak néz ki, aki minden nap másik lánnyal mulattatja az időt, de nem. Belül olyan mint a kis ovis aki szeret viccelődni, idegesíteni mindenkit. A lányokat pedig nem használja ki.

A bulin változtak meg az érzéseim. A düh, utálat, távolságtartás átfordult valami teljesen mássá. Ahogyan Conrad a buliban aggódva jött be hozzám a mosdóba, arcomat simogatva suttogott apró kis semmiségeket, hogy vissza hozzon a pánikrohamból. Élveztem gyengéd és lassú simogatását arcomon és hajamon. A lelkemet is simogatta. Amikor megnyugodva kinyitottam szemeimet ami rögtön az ő gyönyörű természet színű zöld szemeivel találkozott ami még mindig az aggódástól csillogott.

Amikor homlokát enyémnek támasztotta és már orrunk is összeért csak hallgattuk egymás halk levegő vételét, és élveztük egymást közelségét. Majd utána megfogta a fájós csuklómat és megpuszilta a foltokat. Akkor már nem láttam a könnyeimtől. Hazavitt magához és figyelt rám, nem használta ki az állapotomat egy percre sem még nála voltam. Még akkor sem amikor mellette aludtam az illatát érezve, a karjai között ahol olyan biztonságot éreztem és érzek mindig mint még soha. Mellette aludtam el és mellette is keltem fel ami hihetetlen érzés volt. Nyugodt és kipihent voltam és azóta újra és újra vele akarok aludni. Imádok veled aludni és kelni, Imádom a védelmező ölelését, Odáig vagyok a gyönyörű szemeiért amibe ha belenézek elveszek, az illata megbabonáz és az agyam kapacitása rögtön nulla lesz. Imádom amikor puszit ad a homlokomra vagy az arcomra. Amikor pedig nyugtató hatású hangján becéz engem akkor szűnik meg minden.