Clara me

12.fejezet

Ámon egy héten belül haza mehetett a kórházból. Bár igazán meg kellett küzdenie a gyógyítókkal, hogy azok ki engedjék. Nem lett volna szabad haza engedniük, kezelésre lett volna szüksége. Ő tudta amit a gyógyítók nem tudhattak, hogy mennyi ideje van még élni, ebbe az egyben biztos volt. Mikor haza ért, nagymamája sírva ölelte magához.  Erna rettenetesen örült neki ahogy ő is a kishúgának akit szinte csak születésekor láthatott. A kislány boldog volt és önfeledten csak mesélt és mesélt a bátyjának aki itta szavait. Erna úgy elfáradt a sok játékban, hogy este már édesanyja vitte fel szobájába a kanapén elaludt kislányt. Ámon szobája érintetlen volt minden pontosan ugyanúgy volt a helyén mint három évvel ezelőtt. Elbúcsúzott édesanyjától és nagymamájától kik nagy csókolgatás után hagyták csak felmenni a szobájába. Boldog volt, nagyon boldog újra itt lehetett az életben. Itthon lehetett a családjával már csak egy valaki hiányzott innen, itthonról. Egy apa akinek pedig Perselusnak kellett lennie.

Másnap reggel.

Karolina a konyhában éppen reggelit készített fia kedvencét, palacsintát. Ámon mosolyogva ment le a konyhába miután megérezte az illatokat. 

- Jó reggelt mami. Ugye csináltál olyan áfonyás krémtúrót a palacsintához amit régen mindig?

- Persze kincsem tudom, hogy az a kedvenced. - mosolygott a fiára és oda is adta neki az említett finomságot egy pár palacsinta társaságában.

- Köszönöm. Tudod mami meg szeretném látogatni Perselust mióta magamhoz tértem meg sem látogatott. El mehetnénk ma hozzá a Roxfortba.

- Majd küldök neki egy baglyot, hogy alkalmas e. bizonyára sok dolga van.

- Erna! - kiáltott ki a nappaliban játszó kishúgának - ugye te is menni akarsz ma Perselushoz?- A kislány úgy rohant be a konyhába, hogy a küszöbben majdnem el is esett.

- Mami, mami mikor megyünk? Mikor megyünk?

- Még nem biztos kicsim előbb....

- De azt mondtad, azt mondtad... - kiskutya szemek, lebiggyesztett ajkak és már a könnyek is gyülekeztek. Most egy óriás hiszti lesz ha valaki nem állítja le de gyorsan és Karolina kapcsolt.

- Jó, jó megyünk. - sóhajtott nagyot.

- Mikor? - mosolygott rá a kislány.

- Mondjuk tizenegykor. - Erna megkapta a válaszát és már ment is vissza játszani. Karolina dühösen fiához fordult. - Szép húzás volt. Nagyon szép húzás volt Ámon. Nos mivel most miattad semmit nem tudok elrendezni amit akartam a mosogatás rád marad. Tizenegyre az ajtó előtt legyél felöltözve vagy nem jössz sehova.

- Rendben. Köszi mami. - Mosolygott anyukája után aki kiviharzott a konyhából.

Tizenegy órakor a Roxfort elé opponáltak, majd beérve a pince felé vették az irányt. Karolina Ernát nem merte letenni karjaiból félt, hogy a kislány szeleburdi természete miatt még a végén elkószálna. Igazából Erna még élvezte is a helyzetet kedvére nézelődhetett. Ámon édesanyja mellett sétált neki is nagyon tetszett a kastély. Sosem látott még ilyen különleges épületet és ő itt fog tanulni. Tetszett neki az ötlet. Mikor a bájitaltan teremhez értek Karolina letette Ernát majd bekopogott.

- Tessék! - hangzott Perselus dörmögése. Karolina kinyitotta az ajtót és mielőtt megállíthatta volna kislányát az már be is szaladt és pillanatok alatt a döbbent férfi lábait kezdte ölelgetni. Perselus halványan elmosolyodott - persze úgy, hogy diákjai észre ne vegyék - majd karjaiba vette a szőke kislányt.- Ti meg?

- Meglepetés! - visított Erna.

- Hát meg vagyok lepve. - fordult Karolina felé.

- Ámon a fülébe ültette a bogarat, hogy jövünk. Nem tudtam vele mit kezdeni.