4.fejezet

360 33 0
                                    

1 hónappal később

Bár Perselusnak az iskolában sokat kellett fent maradnia a bájitalkészítés vagy dolgozatjavítás miatt, de, mikor legmélyebb álmából ébresztette a gyereksírás az teljesen más volt. Minden egyes alkalommal fel kellett vennie Lucát, hogy megnyugodjon és ő tovább tudjon aludni. A hetek alatt kitapasztalta, hogyha a kicsit a saját mellkasára fekteti és úgy alszanak, az egész éjszakát végig tudja aludni, jó esetben. Ilyenkor minden mozdulatára figyelnie kellett, szinte megtanult mozdulatlanul aludni. És a nappalok? Azok kifejezetten jól teltek, Luca nyugodt baba volt, aminek Perselus nagyon örült. Olykor órákat is el tudott tölteni olvasással. Minerva sokszor átjött segíteni neki, aminek nem örült annyira, mivel tökéletesen boldogult ő egyedül is.

Iskolakezdés

A kollégák jól fogadták a hírt és szerencsére tudták úgy rendezi az  órarendet, hogy csak három órára kellett magával vinnie Lucát. Péntekenként reggel az első órájára a végzős mardekárosokhoz. Kedden, szintén az első órára, a harmadikos griffendélesekhez és csütörtökön, utolsó órára az elsős hollóhátasokhoz.
Az elsősöknek nem igazán örült, de  legalább a hollóhátat és nem a hugrabugot fogta ki, reménykedett abban, hogy ezzel a házzal nem lesz annyi probléma.

Lucával a karján sétált be a nagyterembe, ahogy belépett síri  csend lett. Mindenki őket figyelte, de senki nem merte felemelni a fejét.  Senki nem volt elég elszánt, hogy a kíváncsiságát nyíltan is bevállalja. Mikor oda ért a tanári asztalhoz helyet foglalt Minerva mellett.
- Mindenkit köszöntök az új tanévben.- szólalt meg felállva Minerva. - Kezdődjék az elsősök beosztása! Akit  szólítok az jöjjön ki és tegye a fejére a Teszlek Süveget, az majd beosztja a megfelelő házba.- kiment egy lány és már hangzott is a kiáltás a süvegtől.
- Mardekár!- a mardakárosok asztala nagy ujjongásban tört ki. Perselus kezében Luca is felkacagott, ezt egy jelnek ítélte a Mardekár felé. Mikor minden diákot beosztottak elkezdődött az étkezés.
Ők hagyták el elsőn a nagytermet, mivel Perselusnak semmi kedve nem volt a diákok között cikázni. Mikor beértek a lakosztályba lefektette Lucát és ő is lefeküdt. Az éjszaka csendesen telt, egyszer se kellett felkelnie Lucához. Mintha a kicsi  érezte volna, hogy apjának pihenésre van szüksége.
Másnap, mikor felkelt arra lett figyelmes, hogy lekéste a reggelit. Már javában folyt az óra, mikor megetette Lucát. Az első órája a harmadikos griffendélesekkel volt. Mikor beért a terembe a diákok meglepetten álltak előtte, ahogy meglátták az ölében Lucát.
A lányok " ó de édes ... " suttogásokat hallattak egész óra alatt, míg a fiúk csak örültek, hogy nem figyel annyira rájuk és nem von le minden apró hibáért pontot. A többi óra viszont nem így telt,  mikor nem volt ott Luca, akkor visszatért a régi énje és ekkor volt igazán elemében. Gyakran gondolt a lányára, bár tudta, hogy biztonságban van. Annak mondjuk kifejezetten nem örült mikor Donoven professzor az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár vigyázott rá. Megbízott munkatársaiban, de ő nagyon ellenszenves volt számára. Tudta, hogy Minerva is csak kényszerből vette fel, mivel senki nem jelentkezett az állásra rajta kívül. Tudta, hogy a Dumstrangból is azért rúgták ki, mert megátkozott egy diákot, bár ezt az ügyet el tudta simítani bármilyen következmény vagy büntetés nélkül, még  csak el sem ítélték a bíróságon. Nincs mit tenni, el kellett fogadnia új munkatársát.
A nap végén boldogan ült le az íróasztalához dolgozatot javítani. Bár akik írták azok nem lehettek boldogok a nehéz feladatok láttán. Örült annak, hogy az első tanítási napon minden jól telt. Reménykedett benne, hogy a mai éjszaka is nyugodtan fog telni, de ez csak egy ábránddá vált. Luca egész éjszaka sírt. Perselus próbálta elaltatni. Ringatta a karjaiban és próbált vele a már jól bevált módon aludni, de semmi nem segített. Bájitalt viszont még nem mert adni neki akármennyire is bízott tudásában. Hajnali ötre sikerült annyira megnyugtatnia, hogy végre elaludt és végül ő is tudott egy kicsit pihenni.

Clara meWhere stories live. Discover now