Clara me

8.fejezet

Reggel fáradtan ébredt. A tegnapi nap után nem tudta, hogy mi tévő legyen. Nem volt semmi ötlete a mai napra. Inni már nem akart többet úgy érezte ez az egy alkalom igazán elég volt. Lement a konyhába készített magának egy pirítóst és egy kávét, majd kiment a teraszra megreggelizni.
Reggeli után elment az Abszol Útra, megvette a bájital hozzávalókat majd úgy döntött, hogy még benéz a könyvesboltba. Mikor megállt az üzlet előtt valami körbefonta a lábát hátulról és elkezdte szorítani azt. Mikor lenézett a térdére két kis kezet látott meg. A kezek egy szőke kislányhoz tartoztak aki gyorsan Perselus elé szaladt és boldogan rámosolygott a férfira.

-Erna, te meg mit keresel itt?- lepődött meg Perselus mikor megismerte a kislányt.
-Anyával jöttem.
-És ő hol van?- kérdezte miközben felvette a kislányt az ölébe.
-Arra.- mutatott az ellenkező irányba.
-Szerintem nem örül annak, hogy csak úgy otthagytad?- nézett komoran Erna szemébe.
-De lehet.- sütötte le a szemét. Elszégyellve magát.
-Erna! Erna hol vagy?!- hangzott a kétségbeesett kiáltás előlük. Perselus megpillantotta Karolinát és felé indult.
-Anya! Anya, itt vagyok!- kiabált vissza Erna anyjának.
Mikor a nő észrevette őket rögtön odaszaladt és átvette Ernát Perselus öléből.
-Erna mit képzeltél, hogy csak úgy otthagytál az üzletben?- kérdezte Karolina felvont szemöldökkel.
-Meg akartam nézni a seprűket.- mondta Erna miközben kerülte anyja pillantását.
-De nem kellett volna megkérdezned tőlem hogy elmehetsz-e?
-De te sosem hagyod, hogy elmenjek megnézni.
-Igen és ez miért van.
-Mert nem engedsz repülni...- itt abba akarta hagyni a mondatot de anyja nyomatékosította benne amit akar.
-... azért mert...
-...mert túl kicsi vagyok hozzá.
-Pontosan.- helyeselt Karolina.

Perselus csendben végignézte a jelenetet és meglepődött, azon, hogy Karolina hogyan kezeli a helyzetet. Majd Karolina, felé fordult.
-Köszönöm, hogy visszahoztad Ernát.- nézett Perselusra aki még csak most eszmélt fel az előbbi döbbenetéből.
-Igazán nem tesz semmit.- mondta és a nőre mosolygott.
-Hol találtad meg?
-Nem én találtam meg. Ő kapott el engem.- nézett komolyan Ernára, de a mosoly továbbra is ott volt az arcán.

-Meghívhatlak egy kávéra?- kérdezte Perselus most már igazi mosollyal, Karolinától.
-Igen, köszönöm. Bár nekem kéne meghívnom téged.
-Ne butáskodj. Ragaszkodom hozzá, hogy én hívjalak meg téged.- mondta Perselus és elindult a kávézó felé. Karolinának ideje se volt, hogy ellenkezhessen már bent is voltak a kávézóban.

A kávézó nagyon hangulatos volt. Bár nem volt nagy, minden hely ki volt használva. A falakat virágok díszítetek amik végigfutottak az egész szobán egészen fel a galériáig. A négyzet asztalok feketére és fehérre voltak festve ezzel a galériáról lenézve azt a látszatot keltették mintha sakktábla volna odalent. Az egyik sarokban még egy kis olvasó sarok is ki volt alakítva ahonnan az emberek elvehették a nekik tetsző könyvet és egy jó kávé vagy éppen tea mellett olvashattak is.

Talán ezért is volt bent annyira sok ember egyedül, mert inkább azok jártak ide akik a nyugalmat keresték. De jelen pillanatban az, hogy bárkit is zavarhatnának egy gyerekkel Perselust semennyire sem érdekelte.

Bemenetek és leültek az egyik ablak melletti asztalhoz. Erna beült a belső székre, aminek Perselus nagyon örült mert így szemben ülhetett Karolinával.

Rendeltek maguknak egy-egy kávét Ernának pedig egy forrócsokiz, majd elkezdtek beszélgetni.

-Perselus, mivel foglalkozol?- kérdezte Karolina miután belekortyolt a kávéjába.
-Tanár vagyok a Roxfortban.- jött a rövid és tömör válasz.
-Mindig is nagyon érdekelt az iskola, de eddig még nem volt lehetőségem meglátogatni.- mondta Karolina és érdeklődve nézett a férfira.
-Hogy, hogy még nem láttad? Magántanuló voltál gyerek korodban?- lepődött meg Perselus.
-Nem. Gyerekkoromban Franciaországban éltem. Mikor édesapám meghalt akkor költöztünk ide anyámmal.- mondta Karolina félmosollyal, de Perselus látta, hogy apja halálának említésére megremegett. Biztatóan tette kezét Karolináéra. Arra számított, hogy a nő el foglya húzni a kezét, de nem tette. Perselus egy kicsit megszorította a kezét majd biztatóan rámosolygott Karolinára aki egyenesen a szemébe nézett.
-Hogyan halt meg édesapád.- kérdezte Perselus, miközben még mindig Karolina szemébe nézett. Ilyen módon próbálta vigasztalni a nőt, aki szemébe könnyek gyűltek a szörnyű emléktől. Könnyedén belenézhetett volna az emlékeibe de nem tette. Bízott a nő őszinteségében. Arra gondol, hogyha megteszi és Karolina tudomást szerez róla talán sosem találkoznak többé.
-Rákos volt.- mondta Karolina fojtott hangon miközben lehajtotta a fejét és arcán egy könnycsepp folyt végig.
-Részvétem.- Emelte meg Karolina kezét és a saját tenyerei közé helyezte.