Clara me

1.fejezet

A történet a Roxforti csata utáni nyáron kezdődik.
Perselus túlélte a csatát.

Perselus éppen bájitalt főzött, mikor kopogást hallott meg az ajtó felől. Ott hagyta hát a munkát és dühösen az ajtóhoz ment. Mikor kinyitotta nem állt ott senki, de, ahogy lenézett a lába előtt ott volt egy kisbaba pólyába bugyolálva. Körülnézett, hogy van-e valaki a közelben, de nem látott senkit. Felvette az alvó csecsemőt és észrevett mellette egy levelet. A kis lurkó egy nyakláncot szorongatott az apró kezei között. Perselus felvette a levelet a földről és bement a házba. A gyerek békésen aludt a karjaiban, nem volt szíve letenni. Szabad kezével kinyitotta levelet és elolvasta azt.

Nem tudom mi mást tehetnék, ezért az ön gondjaira bízom a lányomat, Lucát. Ha elég idősnek tartja, majd mondja el neki az igazat. Mutassa meg neki az emlékeket.

Mikor végigolvasta a levelet, összeszorult a szíve. De ekkor még nem tudatosult benne annak tartalma.
Nem is emlékezett, hogy tartott-e kisgyermeket a kezei között - talán csak a keresztfiamat - gondolta magában.
Varázsolt egy kiságyat és lefektette Lucát. Nem esett kétségbe, mert talán tényleg csak ez a kis fény (A Luca név a latin lux szóból ered ami jelentése fény) kellett az életébe ahhoz, hogy egésznek érezze magát.
Elment befejezni a bájitalt, közben ügyelt arra, hogy ne csapjon zajt, nehogy a gyerek felébredjen és még miatta is fájjon a feje. Miután végzett elment lefeküdni. Nem ment fel a szobájába, csak a kanapén aludt, nem akarta felkelteni a kis Lucát azzal, hogy felveszi és felviszi a szobájába, inkább hagyta aludni. Vigyázni akart rá, ott lenni mellette ha felébred. Nem tudta miért, de ez a gyerek felpiszkálta benne az apai érzéseket. Már ekkor tudta, a saját lányaként fogja felnevelni. 

Másnap reggel sírásra ébredt. Fájós háttal felült a kanapén és a kiságy felé pillantott, csak ki-ki bukkanó kezeket és lábakat látott amiből arra következtetett, hogy Luca ébren van, bár ezt a sírásból is kikövetkeztethette volna. Felállt és odament a kiságyhoz. Tegnap este nem vette rendesen szemügyre a gyermeket talán a meglepettség vagy a fáradság miatt. Amikor odaért megállt ámulatában, a gyerek nem csak egy egyszerű nyakláncot tartott a kezében. A nyakláncon volt egy fiola, amiben fehér "fonalak", emlékek kavarogtak. Perselus, ahogy kivette a kezéből a nyakláncot rögtön azon gondolkodott nézze-e meg az emlékeket, de végül nem tette. Nem akarta tudni, ki hagyta ott a lányt, sőt még boldog is volt. Bár nem látszott rajta, nagyon szerette a gyerekeket.

Kivette Lucát a kiságyból és karjaira fektette a síró gyereket, az mikor meghallotta Perselus szívverését rögtön megnyugodott. Megetette és leült a kanapéra. Boldogan elmosolyodott, mikor a karjaiban fekvő gyermek megszorította az ujját. Nem akarta letenni, ezért a nap nagy részét így töltötte. Készített magának egy kávét és a teraszon megitta. Közben azon gondolkodott, hogyan fognak reagálni a Roxforti tanárok, mikor beállít az iskolába egy csecsemővel a kezében és bejelenti, hogy nem áll szándékában árvaházba adni a kicsit. Tudta, hogy Minerva meg foglya érteni és majd mindenben segít neki. De félt attól, hogy talán rossz apa lesz és, hogy a gyereknek jobb szülei is lehettek volna, mint ő.
Elvetette ezt a gondolatot nem foglalkozott vele mi lehetett volna most ez van és a mosttal kell foglalkozni.
Pennát ragadott és elkezdett levelet írni Minervának. A levél nem volt hosszú, viszont lényegre törő.

Minerva, kérlek, gyere el hozzám minél hamarabb.

Perselus

Oda adta a bagolynak és elment letenni Lucát, mikor a kicsi már teljesen elaludt. Elment ebédet főzni. Megebédelt és leült a nappaliban olvasni. A mai napra azt tervezte, hogy bájitalt főz, de nem tudta otthagyni Lucát. Volt, mikor csak nézte, ahogy a kicsi alszik. Igaz, hogy még csak egy fél napja volt vele, de máris a szívéhez nőtt. Nem lett volna szíve átadni senkinek. Nem tudta, hogy örökbe tudja-e fogadni a múltja miatt. Kopogásra lett figyelmes, amit egy kiáltás kísért.
-Perselus!