Clara me

10.fejezet

Ébredéskor észre vette, hogy valami nem a megszokott, hátában éles nyilallást érzett majd mikor kinyitotta szemét vette észre, hogy Karolina a mellkasán alszik.- Csodás! - sziszegte alig hallhatóan. Na majd egész nap fájhat a háta amiatt, hogy nem tudta tartani magát az este és szégyen szemre a kanapén aludt el. Na de ez a kis apróság igazán megérte, mert most e mellett a gyönyörű nő mellett ébredhetett. Végigsimított a nő haján aki erre a gyengéd érintésre még jobban belefúrta fejét a mellkasába.
- Jó reggelt.- suttogta Perselus belecsókolva Karolina hajába.
- Jó reggelt.- válaszolt Karolina álomittas hangon.
- Luca?- nézett körül Perselus.
- Az este elvittem az ágyába aludni.- bújt még közelebb a férfihoz.
- És te, nem mentél el a saját szobádba?- kérdezte színlelt meglepetéssel, majd szorosan magához ölelte a nőt.
- Miért tettem volna?- mosolyodott el Karolina. Perselus megforgatta a szemét, de végül is ráhagyta a dolgot.
- Jól aludtál?
- Jól. Igazán kényelmes párna voltál.- mosolygott huncutan.
- Úgy veszem észre, hogy nem azért nem tudtál aludni a saját szobádban mert kényelmetlen volt az ágy. Egyszerűen az volt a baj, hogy nem voltam melletted.- mosolygott kissé gúnyos félmosollyal Perselus. Bár nem igazán hitt benne, hogy a nőnek ez az igazi oka, reménykedni viszont nem  is mert benne. De akár, ha már itt van miért ne lehetne számukra boldog ez a reggel.
- Ne álmodozz, azt éjszaka kellett volna.- nyomott egy apró puszit Perselus szájára, aki ezen felbátorodva adott egy csókot Karolinának aki viszonozta azt. Kopogás törte meg a szoba csendjét. Perselus egy pillanatra megszakította a csókot.

- Hagyd, majd elmegy.- hajolt vissza Karolina ajkaira, de a kopogtató nem tágított. Perselus felállt felvette a köntösét, majd elindult az ajtó felé.
- Bárki az esküszöm, hogy megátkozom.- dörmögte az orra alatt. Karolina a kanapén, csak mosolygott a kijelentés hallatán. Felült a kanapén majd kibontotta kontyba fogott haját és végig vezette benne ujjait s az lágyan omlott vállára és hátára. Perselus megbűvölve figyelte, majd visszafordult az ajtóhoz.
- Perselus!- hallotta a dühös női kiáltás az ajtó elől.
- Nyitom már, nyitom.- kinyitva az ajtót Minervával találta szembe magát aki dühösen , de mégis kétségbeesetten méregette.
- Karolina nincs a lakosztályában és sehol sem találom. Nem láttad véletlenül?
- Nyugodj meg Minerva itt vagyok. Nem kell aggódnod nincs bajom.- lépett Perselus mellé. 

Minerva igencsak meglepődött, hogy Karolinát itt találja Perselus lakosztályában, de nem szólt semmit. Már kezdettő fogva sejtette, hogy több van kettőjük között mint puszta barátság. Nem akarta bolygatni az állóvizet inkább nem kérdezett rá. Tudta, hogyha Perselusnak még kapcsolata is lenne akkor sem kötné az orrára. Ismerte a férfit annyira, hogy tudja azt, hogy nem érdemes faggatni egy olyan dologról amit nem önként árult el neki. Végül is örült, hogy végre boldogabbnak látja, igaz Luca is sokat segített abban, hogy Perselus meg tudjon nyílni az emberek felé. Minerva reménykedett abban, hogy Karolina ezt az állapotot csak erősíteni foglya.

- Rendben akkor én nem is zavarok tovább.- hajtotta le fejét az idős asszony egy mosoly társaságában. -Viszlát, Karolina. Perselus reggelinél találkozunk.
- Arra ne vegyél mérget Minerva.- szólt a nő után mikor az már elhagyta a szobát.
- Viszlát Minerva.-köszönt el Karolina is. 

Mikor visszaindult volna a kanapéhoz nem jutott messzire mert egy a derekára kulcsolódó kéz megállította. Ahogy megfordult Perselus csodáló tekintetével találta szembe magát. Úgy nézett rá mintha egy porcelánbaba lenne ami bármikor megrepedhet. Gyengéden közelebb húzta magához, majd homlokon csókolta. Karolina csak nézte a férfi komoly de ugyanakkor mégis boldog arcát. Perselus végigsimított a nő derékig érő haján ami még most is teljesen megbabonázta.

- Miss Vitaens megtisztelne azzal, hogy velem reggelizik?- kérdezte kisfiús mosollyal.
- Nem is tudom Piton Professzor, hogy hogyan is mondhatnék nemet.- puszilta meg a férfi arcát.