A szőke herceg, aki szembeszállt a sötétséggel

XIII. fejezet

Ez a fejezet és a benne megjelenő új, fontos szereplő egy régen kitalált sztorim, amit önálló kéziratnak terveztem, de aztán be kellett látnom, hogy akkor, annyi tapasztalattal az írás terén, csak egy novellát tudtam volna kihozni belőle. Ezért úgy döntöttem, az egészet beleépítem a Szőke herceg történetébe, és ezáltal kvázi regény hosszúságúra duzzasztom az egyébként rövid sztorit. A címe az volt, hogy Back and Back, azaz Vissza és vissza, aminek okát remélem, a történet egyértelműen tükrözni fogja.

Szürkületi sötétség, sűrű köd és valamilyen mesterséges, szintetikus anyag szaga kavargott vastagon, szerteszét. A távolban a nap, mint messzi, meggyengült lámpa világított búskomoran, köröskörül pedig kietlenség és sivárság volt, semmi más. Szerencsére most csak gyenge szellő fújdogált, lassú táncra perdítve a ködöt.

- Professzor úr! – szólalt meg valaki, valahol elhaló, szinte másvilági hangon. - Professzor úr! – ismételte meg. - Elkészült... Végre elkészült...

- Mi az? Mi ez az izgatottság? – kérdezte egy másik, mélyebb, öregebb hang a semmiből. - Mi készült el?

- A szerkezet, Professzor úr, a szerkezet...

- Csak nem?! – döbbent meg a másik.

- De! Végre beérett a gyümölcs. Több százezer évnyi fejlesztés és kutatás végre meghozta az eredményét.

- Már sokszor hittük, hogy ez megtörtént. Miért gondolod, hogy most mégis más a helyzet?

- Minden eredmény százszázalékos. Nincs se egy tized, század, vagy ezrednyi hibalehetőség sem. Végre megalkottuk az eszközt.

- A gépek is tévedhetnek. Nem hiába történt az, ami...

- Mi csak megmenteni próbáltuk a világot. És azóta is ezen fáradozunk. Igen, elkövettünk hibákat, hatalmas – hangsúlyozta ki – hibákat, de most végre mindet semmissé tehetjük.

- Ha igaz, amit mondasz, és tényleg sikerült megalkotni a tökéletes szerkezetet, akkor valóban kijavíthatjuk az összes botlásunkat.

- Így van. De azokat a botlásokat is csupán azért követtük el, mert le akartuk győzni azt a rettenetes ellenséget. Persze, nem akarom felmenteni magunkat, mert az emberiség egy részét mi irtottuk ki a próbálkozásainkkal, viszont a java részét az ellenség csinálta.

- Ha most sikerrel járunk, elégtételt vehetünk mindenért. Igaz, a történelem soha nem fog emlékezni ránk, mivel háború nélkül valószínűleg meg se születünk, de így legalább mindenki mást megmenthetünk. Számomra ez az a cél, ami prioritásban minden más előtt jár.

- Számomra is, uram, máskülönben nem lenne értelme a hosszú létezésünknek és fáradozásunknak.

- Aktiváld hát az eszközt, és utazzunk vissza az időben.

- Igenis, Professzor úr! – felelte a különös hang, aztán úgy hallatszott, mintha valahol, valamivel bíbelődne. - Jajj! Jajj, ne! – kiáltotta néhány pillanattal később, rettenetes hangon. - Nem tudom elég sűrűvé materializálni magam. Ki fog esni a tenyeremb... – még végig se mondta, amikor egy kézilabda méretű és formájú, különös, szürke tárgy pottyant a homokba.

- Én se tudom! – mondta kétségbeesetten a professzor. - Túlságosan rég csináltunk ilyet, és a testünk elfelejtette, hogy kell.

Mindeközben a szerkezet felvillant ragyogó kék színben, valamint pulzáló hangot kezdett kiadni.

- Gyerünk, adjunk bele mindent! – parancsolta a Professzor, a fény és hang pedig egyre gyorsabban ismétlődött.

- Nem megy, nem fogom tudni megmarkolni!