A szőke herceg, aki szembeszállt a sötétséggel

III. fejezet

A főváros kapujától nem messze érkeztek meg. Lovirusz rögtön térdre rogyott a térváltás okozta egyensúlyvesztéstől, azonban Bronghottnak is nagy terpeszt kellett felvenni, hogy állva maradjon. Csak pár földműves és kereskedő látta a semmiből megjelenő alakokat, ám néhány furcsálló pillantásnál többet nem foglalkoztak velük.

- Megjöttünk – jelentette ki elégedetten a sárkány.

A herceg bólintott, felállt, majd ismét elővette az üveget. Miután lehúzta, ami még benne volt, ezt kérdezte:

- Akkor most hogyan tovább?

- Úgy, hogy bemegyünk, megmutatom, amiért idejöttünk, aztán pedig szépen odébb állunk – felelte a sárkány.

- Ennyi a terved? – nézett rá a homlokát ráncolva Lovirusz. – Nem gondolod, hogy azzal az orkkal a válladon, és úgy eleve a saját megjelenéseddel egy leheletnyit magadra vonnád a figyelmet?

- Miattad meg az egész város puccba vágná magát és ünnepséget rendezne – érvelt ellen Bronghott. – Egyébként nem, nem ennyi a tervem.

- Akkor?

- Az orkot muszáj magunkkal vigyük, mert, bár alaposan elláttam a baját, nem tudhatjuk, mikor tér magához, hiszen most befolyásolva van. De, mivel a főkapun nem masírozhatunk be, az egyetlen megoldás az, ha felugrunk a falra, onnan pedig a háztetőkön keresztül eljutunk a célpontunk lakosztályához.

A herceg meg akarta kérdezni a sárkányt, hogy tisztában van-e az emberi test korlátaival, csakhogy az rögtön elejét vette a dolognak:

- Mielőtt ismét belém fojtanád a szót, tudnod kell, hogy még a szárnyaim nélkül is képes vagyok erre az ugrásra, úgyhogy nyugi. Emiatt ne fájjon a fejed. Viszont a falakon posztoló őrszemek borsot törhetnek az orrunk alá, ezért ki kell nyírnom őket.

- Ugye tudod, hogy a fővárosba készülünk bejutni? – kérdezte kimérten Lovirusz.

- Igen – vágta rá csuklóból Bronghott. – Miért?

- Azért, mert nekem úgy tűnik, hogy egyáltalán nem. Az ország legszigorúbban őrzött településéről van szó. A falairól nem holmi szedett-vedett, félcédulás banda pásztázza a környéket, hanem a legjobban képzett és legélesebb szemű íjászok. Akik már minden bizonnyal észre is vettek minket. Rögtön, az ugrás pillanatában riadót fújnának. Szóval, más megoldást kell találnunk.

Szabad kezével a homlokát vakarászta a sárkány, majd kisvártatva így szólt:

- Akkor annyit módosítunk az egészen, hogy megvárjuk a napnyugtát, aztán ugrás helyett feltűnés nélkül megmásszuk a falat, széttépem az őröket, akik esetleg észrevesznek minket, és csak utána ugrunk át a legközelebbi épület tetejére.

- Ölni nem fogunk feleslegesen! – jelentette ki a herceg. – Arról tegyél le. Csak és kizárólag a gonoszt tesszük el láb alól, feltéve, ha tényleg itt van.

- Jól van, legyen – bólintott egykedvűen Bronghott. – Baszd el a kedvemet – fűzte hozzá félhangosan.

Ekkor Lovirusz hátra túrta szőke haját, majd megdörzsölte véraláfutásos arcát.

- Nagyjából egy óránk van a terv kivitelezésének kezdetéig, ami azt jelenti, hogy addig letolhatok néhány felest – állapította meg. - Remélem, találok valami bivaly erős piát, mert a fejem még mindig majd' széthasad a rúgástól.

- De hát épp az előbb ittál meg egy üveg bort.

- Az nem volt elég. Közel sem. Többre van szükségem.