A szőke herceg, aki szembeszállt a sötétséggel

II. fejezet

- Azonban nekem eredetileg hét fejem van, hét különálló tudattal. Így viszont egy fejen kell osztozni az összesnek – magyarázta a sárkány.

- Ezért ölted meg olyan kegyetlenül azokat a harcosokat? – kérdezte a herceg.

- Igen, ez is hozzátartozik az igazsághoz. Mert, bár én, Corazalth vagyok a domináns, olykor a többiek is átveszik a test irányítását. És az egyik közülük imád gyilkolni, amit a lehető legváltozatosabb módon tesz meg.

- Szóval, akkor bármelyik pillanatban megölhetsz?

- Nem, dehogy – ingatta meg fejét a sárkány. – Csak azt akarják megölni a többiek, akit én is, úgyhogy te biztonságban vagy.

Lovirusz kétkedő arckifejezése tökéletesen tükrözte, hogy mennyire feszélyezve érzi magát Corazalth mellett. Aztán egy jókora, göcsörtös fa mellett elhaladva kiszúrtak egy épületet a távolban.

- Á, a Részeg Ent – virradt fel a herceg.

- Részeg Ent? – húzta fel egyik szemöldökét a sárkány.

- Igen, egy fogadó, nagyszerű italkínálattal.

- És be is akarsz menni oda?

- Muszáj piálnom egy kicsit, mert már kezdek remegni.

Nem örült Corazalth, hogy félbe kell szakítsák a küldetést egy olyan kicsinyes dolog miatt, mint a szeszesital fogyasztás. Ám jelenleg kénytelen volt alkalmazkodni a herceghez. Ezért követte a csehóhoz, amiből igen furcsa hangok szűrődtek ki. Sok mindenre gondoltak, hogy mi lehet a forrása, de mikor beléptek az ajtón, olyasmi tárult a szemük elé, amire álmukban sem gondoltak volna. A fogadó vendégeinek fele halott volt, a másik fele meg éppen egymást erőszakolta halálra.

A herceg elhűlve nézte az eseményt, aztán oldalra kapta a tekintetét, mert a szeme sarkából észrevett valamit. Egy apró termetű, mocsári ork rontott felé. Lovirusz a kardjáért nyúlt, azonban már késő volt. Az ork olyan iszonyatos erővel rúgta fejbe, hogy azonnal elájult. Ismét.

Fekete füst. Égett fa és hús szaga. Ennyi volt mindaz, amit Lovirusz az ájulás után elsőként tapasztalt. Ezt követően megpillantotta a Részeg Entet, vagyis inkább csak azt, ami maradt belőle, merthogy porig égett. Majd feltűnt neki Corazalth is, aki épp egy termetes, hegyi orknak a beleit tépte ki, hogy aztán megkötözze velük azt a vézna orkot, amelyik kiütötte a herceget. A sárkány észrevette, hogy Lovirusz kezd magához térni, ezért gyorsan befejezte a kötözést és odasietett hozzá.

- Szevasz, Bronghott vagyok – mondta. – Egyben vagy?

A hercegnek még válaszolni sem volt ideje, mikor a sárkány már folytatta is.

- Ocsmány dolgok történtek a fogadóban, nagyon ocsmányak. De van rájuk magyarázat.

Lovirusz lassan felült és kábán körbekémlelt. Ekkor látta meg, hogy Bronghott mindenkit megölt a kocsmában, és mindenkit máshogy. Nyilvánvalóan ő az a sárkány, amelyikről Corazalth beszélt, hogy imád gyilkolni. És olybá tűnik, továbbra is jól csinálja.

- Hallgatlak – nézett rá a herceg.

- Hallottál már Rindulchionról? – kérdezte a sárkány.

- Csak a neve ismerős – felelte Lovirusz.

- Nem tudni róla sokat, ám annyi biztos, hogy saját magán és a tündéken kívül mindenkit gyűlöl, és mindenkit meg akar ölni – magyarázta Bronghott. - Amiben segítségére van egy különleges varázskard, amivel, ha megvág, azt teszed, amit ő akar. Itt is ez történt, mindenkit halálra baszatott a kocsmában, illetve majdnem mindenkit, mert az utolsó néhány megvadult szerencsétlent én szabadítottam meg a szenvedéstől. De a tünde sajnos elmenekült. A páncélja megóvta a nyomorult életét.