A szőke herceg, aki szembeszállt a sötétséggel

V. fejezet

- Nem bírom tovább – nyögte Gzepzilor, majd hirtelen megállt, földre vetette az orkot, Lovirusz pedig lepattant a hátáról.

- Szerintem már rég leráztad őket – állapította meg pityókás hangon a herceg, hátrafelé tekintve. Aztán némán számolni kezdett az ujjain, majd rövidesen így szólt: – Alig két óra alatt közel száz kilométert futottál. Ez igen! – bólintott elismerően.

- Persze, hogy leráztam őket – támaszkodott meg térdein a sárkány, közben majd' kiköpte a tüdejét. – Nem ma kezdtem.

- Az tuti, hogy remekül improvizálsz. Ugrálás közben felgyújtani ezt-azt, hogy eltereld rólunk a figyelmet... Nagyon patent volt!

- Kösz! Ez tűnt a legésszerűbb ötletnek.

- Bevallom, azt hittem, hogy meg fogod ölni azt a két őrt – mondta Lovirusz.

- Egyrészt, ahogy azt már említettem, nem Bronghott vagyok, másrészt értelme se lett volna – magyarázta Gzepzilor. - Engem nem láttak meg, mielőtt elszívtam a fáklyák tüzét, téged meg Szrivilin felismerhetetlenné tett. Fogalmuk sincs, kik voltak az elkövetők.

- Akkor még szerencse, hogy rommá lett verve a pofám – viccelődött a herceg.

- Egyáltalán, hogy vagy képes mozgatni az állkapcsodat? – kérdezte a sárkány értetlenül.

- A pia – vette elő palackját Lovirusz. – Hatásosabb fájdalomcsillapító bárminél.

Erre Gzepzilor elmosolyodott, majd kisvártatva ezt mondta:

- Az az igazság, hogy iszonyat tré vagy ökölharcban!

- Jó, talán egy kicsivel jobb vagyok karddal, ám azt is vedd figyelembe, hogy egy szörnnyel kellett megküzdenem – fújta ki a herceg széttört orrán sípolva a levegőt. – De inkább foglalkozzunk a képemmel. Jó lenne minél hamarabb rendbe hozni.

- Nagy szerencséd van, mert van egy ismerősöm, aki egyetlen pillanat alatt képes rá, ráadásul jön nekem egyel, szóval, veheted úgy, hogy az arcod máris jobb, mint eredeti állapotában – mondta a sárkány.

- Ez nagyszerűen hangzik. És hová kell mennünk?

- A mágustoronyba. Ugyanis a szóban forgó ismerősöm egy mágus mester.

- Ez komoly?! – lepődött meg gyermeteg elánnal Lovirusz. – Mindig is el akartam jutni oda... Mint mindenki e világon.

- Nos, te azon kevés kívülállók egyike vagy, aki elmondhatja majd magáról, hogy járt benne – tekintett rá Gzepzilor.

- Akkor induljunk is! – pattant fel a herceg, és a tekintetét végigvezette a körülöttük elterülő erdőn. – Hol van a legközelebbi ugrópont? – ekkor az utolsó kimondott szó szöget ütött a fejébe. – Apropó ugrópont... Miért nem használtuk a szökésnél azt, amelyikkel a fővároshoz érkeztünk, ahelyett, hogy szétfutottad volna az agyadat?

- Hidd el, nem véletlenül – felelte a sárkány. – Időbe telik aktiválni, ahogy azt már te is tapasztaltad. Ráadásul olyankor másra nem lehet koncentrálni, és közben lenyilaztak volna minket az őrszemek a falról.

- Jól van – legyintett egyet Lovirusz lazán. – A lényeg, hogy megúsztuk.

- Ennyi – tárta szét a karjait egyetértően Gzepzilor. – Egyébként a legközelebbi ugrópont, úgy nagyjából négyszáz kilométerre van innen.

A becsült távolság, akár egy dézsa hidegvíz, úgy zúdult a hercegre.

- Na, ne! – mondta elkeseredve. – Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy sétálnunk kell odáig?