Elina Hakkinen gyönyörű, tehetséges műkorcsolyázó, aki gyermekkora óta űzi ezt a sportot. Mindig egyedül versenyzett, sosem indult még a páros számban, ez azonban az új edző érkezésével megváltozott. Az álomarcú lány így rákényszerűl, hogy egy párt...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Hogy sikerült-e megbeszélnünk a tegnap a dolgokat? Már nem is tudom, egy biztos, hogy sosem fogom tudni elfelejteni azt amit velem tett. Számomra ez megbocsáthatatlan, még akkor is ha saját magamnak köszönhetem az egészet.
-Hát te még itthon?-jött be anyám a szobámba.
-Hogy mi?-ugrottam ki az ágyból.
-Elmúlt 8 óra.-nézett rám anyám.
-Baszkii, nem szólt az ébresztőórám.-kaptam gyorsan magamra a farmerem, és a szekrénybe nyúltam egy új ingért.
-A buszod is elment.-emlékeztetett anyám, hogy már felesleges sietnem.
-Nee.-fogtam a fejemet.
-És a táskád még itt fent van.-nevetett, persze neki jó kedve van hiszen most jött haza az éjszakás műszakból.
-Megyek.-siettem fel a táskámért.
-Hova mész?-kérdezte mikor a második lépcsőfokra léptem.
-Dolgozni, csak ma gyalog.-csuktam be magam után a bejárati ajtót.
Persze, hogy még ma az eső is esik. Nem elég, hogy elkések de még szét is ázok mire odaérek, és természetes, hogy az út most nem 10 vagy 15 perc lesz, mint busszal hanem vagy 30 vagy több főleg azzal a tempóval amivel én gyaloglok. Mire a munkahelyemre értem volt már vagy 9 óra, így tuti biztos volt a lecseszésem. Az épületbe beérve mindenki jobbra tette az esernyő szárítóba az esernyőjét, nyilvánvalóan nekem nem volt mit oda raknom.
-Jó reggelt.-köszöntem a recepciós hölgynek.
-Jó reggelt Ms. Hakkinen.-nézett rajtam végig, hogy mekkora egy idióta vagyok, hogy esernyő nélkül közlekedek ilyen időben.
A legfelső emeletre mire felértem addigra már vagy 100 ember végig nézett rajtam és a vizes öltözékemen. Bárcsak láthatatlan lehetnék. Félve oda sétáltam az iroda ajtóhoz ahol dolgozom, majd kopogtattam rajta.
-Fáradj be Elina.-szólt hozzám a fagyott hangon Ville.
-Sajnálom, hogy késtem.-léptem be az irodába.
-Maga meg, hogy nézki? Nem tanították meg, hogy esernyőt kell ilyen időben használni?-nézett rám kérdően.
-Nagyon sajnálom már késésben voltam.-nem mertem a szemébe nézni, de éreztem, hogy ő folyamatosan engem figyel.
-Igen jól tudom, hogy elkésett a munkahelyéről.-mutatott az órára mikor végre már felmertem nézni rá.
-Ugye nem rúg ki?-kérdeztem még mindig az iroda közepén állva.
-Miért tenném? Akkor nem lenni ki kielégítse az igényeimet.-rúgott még belém vagy kettőt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Mikor ott állt előttem reggel csurom vizesen megsajnáltam de nem engedtem, hogy ezt most ő lássa így csak a kanpéra dobtam egy törölközőt még meg nem érekzik az új ruhája. A fehér ingje alatt fehér melltartót viselt, de pont anyagút ami ha vizes lesz teljesen látni lehet az ember mellbimbóját. És az ő mellbimbóját tökéletesen lehetett látni.
-Mr. Torvalds! Meghoztuk Mrs. Hakkinen ruháit.-tették le az asztalomra a ruhákat.
-Fáradjon ki.-intettem a hölgynek.
-Vedd le a vizes ruhádaidat.-intéztem felé a szavakat.
-Rendben.-fogta meg a ruhákat és már indult volna el valamilyen kis helységbe ahol leveheti magáról a ruháit.
-Itt vedd le.-néztem a lány hátát.
-Kérlek Ville.-fordult felém.
-Mr. Torvalds ugye azt akartad mondani.-sétáltam oda hozzá majd elkezdtem az ingjét kigombolni.
-Kérem.-kérlelte mikor felül már csak egy melltartó volt rajta de az se takart igazán sokat belőle.
-De csak mert szépen kérted.-engedtem el a lányt.
-Köszönöm.-rakta le a vizes ruhákat egy zacskóban az asztalomra.
-Mr. Torvalds elvinnénk a vizes ruhákat.-jött fel egy másik hölgy majd elvitte a zacskóban lévő ruhákat a mosódába.
-Kérlek Elina láss munkához, éppen elegendő időt vesztegettünk el.-néztem a már az asztalánál ülő lányra.
-Rendben.-kezdte meg a munkát, még én aláírtam egy-két dokumentumot.
Mikor én régen aláírtam az a pár dukomentumot, természetesen Eline még mindig gépelt. Szegényt mindig valahogy megszívatom. Az óra pillantottam, majd láttam, hogy nincs sok időnk hiszen edzésre is oda kéne érnünk.
-Hogy állsz Elina?-kérdezte majd felé fordultam a székemmel.
-Még rengeteg gépelni valóm van.-nézett rám, hogy bizony jól kicsesztem vele.
-Segítek.-vettem el papírok egy részét, majd neki fogtam gépelni. Így sokkal de sokkal hamarabb végeztünk.
-Készen vagy?-kérdeztem az iroda ajtajában állva.
-Igen.-fogta a táskáját amiben a korcsolyája volt.
Az automhoz siettünk, mondanom sem kell, hogy az eső még mindig esett így kicsit én is és ő is megázott, de persze most senki nem volt olyan vizes, mint Elina néhány órával ezelőtt. A csarnokhoz érve gyorsan kikapkodtuk a cuccainkat, majd az épületbe siettünk, hogy időben eltudjuk kezdeni az edzést, hiszen mától minden egyes edzés fontosabb, mint valaha. Mivelhogy megkell nyernünk az Európa-bajnokságot, így a csarnokba úgy kell belépnünk és kilépnünk onnan, hogy be és kifelé is a maximalista formánkat vigyük.
