Patthelyzet

1 0 0
                                    


Míg Gil és Gordon a katonákkal voltak elfoglalva, Andakival együtt Ranamort is bevonva a beszélgetésbe, azon gondolkoztunk, hogyan tudnánk a két első gyűrű-párt visszafordítani a helyes polaritásba. Ahhoz mindenképp ki kell menni a hajón kívül, és a tekercsek panelén átkötni a csatolókat. Ebben a két gépészünk ugyan segíthetne, de ők nem technikusok, és a tekercsek kétszer huszonnégy pontját milyen sorrendben kellene rögzíteni, azt már nem egyszerű feladat, főleg, hogy nem tudható, mit kevertek össze a szerelők. Ranamor felajánlotta, át jön, és a tervrajzok alapján megkíséreli kideríteni. De ehhez tudnia kell a működési elvet is, amit mi kiagyaltunk. Vagyis a teljes hajóművünk doksiját kezébe kell adnunk. Számukra a miénk az idegen technológia, ahogy nekünk az övék. Javasoltam, cseréljünk technológiai ismereteket, mivel Ranamor említette is, hogy az ő rendszerük más elven működik. Andaki megint felnevetett.

- Met barátom, te még mindig nem szabadulsz a gyanakvástól! De igazad van, jogos a kívánságod.

Miután Ranamor átjött, és kezembe nyomta az adathordozójukat azzal a készülékkel együtt, amivel mi meg tudjuk nyitni, összedugtuk a fejünket a mi kapcsolási tervrajzunk felett. Jó néhány technikai részlet és kifejezés, mértékegység, értékek tisztázása után már gyorsan rájött, mi lenne a helyes sorrend. Sam és Patrik beöltözve, két másik „marsi" szerelővel együtt kimentek, és hamar rendbe is hozták a csatolásokat. Közben Gordon visszatért, és ismét elfoglalta helyét a másik céges emberke mellett. Az valamit kérdezett tőle halkan, mire Gordon csak komor ábrázattal bólintott. „ – Ki kell derítenem, mi folyik itt ezek között! Feltűnően gyanúsak." Bár Gordon aktívan részt vett a munkánkban, és látszólag elfogadta, hogy csak egy egyszerű tagja a csapatnak, a másik fickó eddig még semmit nem csinált érdemben. Tina közben még mindig a fekete dobozunk adataival veszkődött, hogy valami értelmeset kihozzon belőle. Ranamor érdeklődve figyelte egy darabig, majd ujjával az egyik adatra mutatott.

- Ez melyik műszer értéke?

- A gravitációs együtthatókat jelzi, hogy a gyűrűk közötti eltérés hány százalékos. Minél kisebb az érték, annál nagyobb az egyensúly a hajót körülvevő semleges térben.

- Akkor ez a két érték, ami itt szerepel, egyszer negatív, egyszer meg pozitív nulla-egy, ami valami zavart is jelenthet. Bár kicsinek tűnik, de a hajótok sebességét figyelembe véve, jelentős elhajlást is okozhatott. A mi ismereteink szerint egy parányi tértorzulás is jelentős időtorzulást okozhat, és ha a két ellentétes változás nem azonos értékű és időtartamú, a különbségből adódóan a tér vagy idő más pontjára juthatunk, mint azt terveztük. Ez okozhatja, hogy a ti hajtóművetek nem csak térbeli ugrásra képes, de időbelire is.

Ranamor kiselőadása érdekes feltevést sugallt. Tán nem csak a fordított polaritású gyűrűk, de valami egyéb zavaró tényező is okozhatta, hogy most itt vagyunk. Lehet, hogy a gyanúm beigazolódik, és nagyon nem csak véletlen volt, hogy pont ide és ebbe az időbe jöttünk?

Andaki hirtelen felém fordult.

- Két idegen hajó tűnt fel a bolygó túlsó oldalán! Azonnal visszatérünk a hajónkra. Legyetek ti is készenlétben. Ha kell, ugorjatok el innen, most már tudunk követni benneteket.

Azzal Andaki és Ranamor a két szerelőjükkel már el is száguldottak a kompjukkal.

Még egy pillanatig eszembe villant a „most már" kifejezés, mit jelenthet, de nem volt idő ezen filózni. Briks és Gil berontottak az irányítóba, és már mindenki a helyén volt. Pajzsunk nem volt kikapcsolva, így csak a dokkolónál kellett bezárni, a fegyverzetünk is készenlétben maradt. Gil és Gordon ismét a fegyverekhez ment, Briks meg az irányítópulthoz.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Mar 15, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Túl az időkön és a terekenWhere stories live. Discover now