Túl az időkön és a tereken

Az űrállomáson

Halk zene ébresztett fel, a szobámban valaki felkapcsolta a világítást, vagy én hagytam úgy? Riadtan néztem az asztali órára, lehet, elaludtam a munkakezdést? Még csak fél hatot mutatott. Akkor miért szól a zene? Ki kapcsolta be a rádiót?

- Tina! Drágám, itt vagy? Hogy jöttél be? – szólítottam a barátnőmet, gondoltam, csak ő osonhatott be a szobámba. De nem volt válasz, csak a zene szólt tovább halkan, mintha nem akarna tolakodó lenni, de azért vegyem tudomásul. Körbe néztem, az asztalomon szokásos rumli, este biztos sokáig álmodoztam megint a nagy tervemen. Álom! Azt álmodtam, hogy megcsináltam, és működött is! De a végén mintha lelőttek volna! Ösztönösen körbe tapogattam magam, de semmi sérülés nyoma, vagy fájdalom. A szoba is az én szobám! De valami furcsa érzés kúszott fel a gerincemen. Hogy lehetek otthon, a Völgyben, mikor egy világvégén lévő kísérleti labornak adtak kölcsön. Gyorsan magamra kaptam a szépen összehajtogatott – „ki hajtogatta össze?!" – ruhámat. „Mindjárt kiderítem én!" – gondoltam közben, és irány az ajtó. A folyosón erős, falakból áradó fény szúrt a szemembe. „Ez nem a megszokott otthoni folyosó! Hol vagyok? Vagy még ez is az álmomban történik?"

Léptek koppantak mögöttem, megpördültem. Gil állt velem szemben. „Gil! Ez hogy lehet? Ő az, aki lelőtt! Akkor nem álmodtam a nagy munkát?" Zavartan néztem rá, semmit nem értettem.

Megfogta a könyököm, és visszavezetett a szobámba, közben csak annyit mondott, „örülök, hogy felébredtél."

- Miért? Mennyit aludtam? Hol vagyok?

- Majdnem negyven órát aludtál, kicsit kiütött az altató. De nem is csodálom, kimerült voltál, éppen hogy befejeztük a próbákat.

- Kész lett az...AG-motor? Nem csak álmodtam? És te tényleg lelőttél?

- Muszáj volt. Altatóval! Nem akartál az űrbe jönni, pedig nincs más választásod. Most itt vagy az állomáson, közben még a szobádat is áthozták ide, hogy otthon érezd magad. Hidd el, megértelek, ha haragszol rám. Nekem se volt más választásom, nem hagytál. A „kicsikét" össze kell szerelni egy űrhajóban, ha törik, ha szakad. Ez lesz a következő próba, most már élesben.

- Tudod, hogy szemét alak vagy? Akaratom ellenére ide cincálni valami állomásra! Kint vagyunk az űrben? Nem tűnt fel.

Szó nélkül az ablakhoz lépett, és elhúzta a függönyt. – Nézz ki! – azzal lekapcsolta a szoba világítását. Ragyogó csillagokkal teleszórt feketeség nézett be. Lassan, értetlenül mentem az ablakhoz. Ilyen élesen, tisztán még soha nem láttam az égboltot. Szinte beleszédültem a mély feketeségbe, a tejút sávjának milliónyi csillaga fenségesen ragyogott. Lassan haladt jobbról balra az egész.

_ Az űrállomás forog a saját tengelye körül az óra járásával egyezően, így tartjuk fenn a mesterséges gravitációt. De hát ezt te is tudod. Kint nincs légkör, ami megszűrné a látványt. Most már elhiszed, hogy az űrben vagyunk?

- Nem egyeztem bele, hogy ide hozzatok! Ez emberrablás! Mégis, mit vártok tőlem? Hogy tapsikoljak a mutatványhoz? Berendezitek a szobámat, hogy otthonosan érezzem magam, közben kiköltöztettek az űrbe. Azt mondtad, katona vagy, hol, melyik alakulatnál, ki parancsol neked? A kormányunk hogy engedheti ezt meg? Azonnal beszélni akarok a parancsnokoddal!

- Elfeledted, hogy titkosan végzünk kísérleteket? Nem tartozunk semmilyen kormányzati szervhez sem. A parancsnokommal meg hiába beszélsz, ő is csak utasítást hajt végre. Akik irányítanak, azoknak sokkal nagyobb hatalma van, mint bármelyik kormánynak a földön. Amit el akarnak érni, azt el is fogják, egy vagy száz emberélet semmit nem számít. Örülj, hogy még szükség van rád, mindössze ez az életben maradásod biztosítéka.