Túl az időkön és a tereken

Az első próba

Sok nap, hét telt el, mire próbapadon volt az első AG-motor. Versenyfutás volt az idővel, mindössze három hónap alatt be kellett mutatni egy működő példányt. Félidőn már túl voltunk, indulhat az első kísérlet. Energiaellátás rendben (remélem jól méreteztük), jelgenerátorok elérték a szükséges frekvenciákhoz tartozó (számított) teljesítményt.

- Met, figyelj az energia főkapcsolójára. Ha elszabadulna a „kicsike", azonnal lődd le a kapcsolót.

- Rendben Gil, adhatod a gyűrűkre!

És... nem történt semmi. Az áramfelvétel jelezte, terhelés alá kerültek a generátorok, de messze nem akkora, mint számítottuk. Alig rezdültek meg a mutatók.

- Gil, engedj rá kis modulációt, hogy a csarnok kijárata felé menjen, mindjárt kiderül működik-e.

És a „kicsike" tartóbakostól, állványostól elindult kifelé a csarnokból, mintha úszna a betonon.

- Met, kapcsold le! Eltépi a tápkábeleket!

Miután lekapcsoltam az áramot, döbbenettel vegyes örömmel néztünk egymásra. Leszaladtunk a csarnokba, a szerelőkkel együtt körbe tapogattuk, megint olyan masszívan, nehéz súllyal tapadt a betonra az egész építmény, mintha előbb mi sem történt volna.

Megcsináltuk!

- De miért vitte magával a több mázsás padot meg állványt? – kérdeztem.

- Mert rögzítve voltak a gyűrűhöz, azok tartották. Így azok is súlytalanná váltak. Ha a betonhoz lett volna csavarozva a pad, mozdulni sem tudott volna. Vagy az egész csarnokot elviszi! Ez hihetetlen! Fantasztikus!

- Alig vett fel áramot. Azt mivel magyarázod?

- Elméletileg visszacsatolás történhet, kialakul egy egyensúly, és ezzel kis áramon is fenn tartja magát működés alatt.

- Azt tudod, Gil, ezzel csipiszt mutattunk a fizikának? Vagy legalábbis néhány elméleti tudós vaskalapos kekeckedésének.

- Kit érdekel a tudósok gyülekezete! Itt van előttünk a bizonyíték, működik, és ez a lényeg. Majd kitalálják, hogy miért. Az ő dolguk elméleteket gyártani, a miénk meg, hogy megcsináljuk úgy, ahogy a támogatónk szeretné. Irány a kozmosz! Ez a tervük.

- Te jó ég! Erről nem is beszéltél! Ebből hogy lesz űrhajó? És hogy fog viselkedni kint a világűrben? Semmit nem tudunk még róla, ez csak egy próbadarab!

- Ne aggódj. Holnap már pakolunk össze, irány az űrállomás, ott vár a hajótest, amibe ezt be kell építeni.

- Hol? A nemzetközi űrállomáson? Tudtommal még egyik kormány sem tud a kísérletünkről! És főleg, csak most derült ki, hogy működik!

- Legyen elég annyi, hogy a megbízónk megelőlegezte a lehetőséget, és nem csak az ISS létezik, a Hold mellett van egy másik állomás is. És azt a megbízónk építtette. Mondtam, szinte korlátlan anyagi fedezetet kaptunk. Gondolhatod, van ott elég pénz, ha erre képesek.

Most leszerelik ezt a „kicsikét", és egy hordozórakétába teszik mindenestől, velünk együtt. Holnap késő este indulás.

- De hát én nem kaptam semmi kiképzést! Azt se tudom, hogy hat rám a világűr! Nem vagyok űrhajós!

- Holnaptól az leszel. Nincs szükség semmi kiképzésre. Te a céghez tartozol, ahogy én is, ha úgy tetszik, a tulajdonuk vagyunk a „kicsikével" együtt. És vigyáznak ránk, értékesek vagyunk. Sajnos ezt tudomásul kell vennünk. Kilépés nincs, csak holtan. Nem kockáztatják, hogy illetéktelen kezekbe kerüljön a találmányunk. Hogy erről nem tájékoztattak eddig, annak egyszerű oka van, ne korlátozza semmiféle aggályoskodás a terv létrejöttét.

- Gil, te tudtál minderről? A feltételek erre vonatkozó részéről is? Félrevezettél, átvertél? Mond meg az igazat!

- Nem vezettelek félre. De tudtam részleteket, amiket nem volt szabad neked elmondani. Ez, hogy úgy mondjam, parancsba volt adva. Te civil vagy, én viszont katona is egyben. A cél érdekében el kellett hallgatnom néhány dolgot. Hidd el, sokszor volt, hogy elmondom neked, de akkor mindkettőnknek vége. Nem volt választásom. Megkedveltelek, barát lettél, saját érdekedben is jobbnak láttam hallgatni.

- Barát! Szép kis barát! Köszönöm! És ha én nem akarom elhagyni a Földet? Ha én itt szeretnék élni? Tina, a barátnőm és kollégám mit gondol majd rólam? Csak úgy leléptem? Te is tudod jól, aki a Völgyben lakik, az általában ott is marad élete végéig, ott alapít családot, oda köti a munkája. Tinával már mi is a jövőt tervezgettük, a kettőnk jövőjét! Most csak úgy vége? Egy hülye szupergazdag cég azt hiszi, embereket vehet meg? Tudod mit? Csinálj amit akarsz, én maradok, inkább lőj le, akkor se megyek sehova.

Gil nagy, barna szemeivel csak nyugodtan nézett rám, miközben én tomboltam a felháborodástól. És mikor azt mondtam, „lőj le", tényleg elővett egy pisztolyt a zsebéből, és rám fogta. Egy halk szisszenő hangot hallottam, aztán sötétség.