Túl az időkön és a tereken

Hogy rohan az idő!

Reggel megint az ébresztő. Be sem állítottam! Valaki megint garázdálkodott a szobámban, míg aludtam? Biztos Gil. Gyorsan a reggeli rutin, aztán bekopogtam Tinához. Már kész volt, az ajtóban kaptam egy nagy puszit.

- mehetünk is. – Mondta vidáman.

A szerelőcsarnokban Gil magyarázott valamit egy dolgozónak, mikor észre vett minket, odasietett hozzánk.

Jó hogy jöttetek. Tina, te most a vontató hajóra mész, ha valami lenne velünk, megkerestek valahol az űrben, és visszavonszoltok. – Mondta rezignáltan, mint aki fél valamitől.

- Ne aggódj már annyira, Gil. Ha jól dolgoztak a munkások, nem lehet nagy baj. Legfeljebb nem indul el. – „Még én nyugtatom ezt a...." , de inkább másra koncentráltam.

A komp ott függött a tekercsek közepén, tartópillérekkel rögzítve a gyűrűkhöz. Csodás látvány, meg kell hagyni, mintha egy láthatatlan gömbbe lenne zárva. Hamarosan abban is lesz, kint az állomástól távolabb, mikor beindul az AG-motor. Tina elment a vontatóhoz, mi pedig felmentünk egy létrán a kompba. Csak két ülés volt szabad, a másik kettő helyét a generátorok foglalták el.

- Nos, Gil, felkészültél? A vontató ránk kapcsolódott. Akkor hajrá, irány a szabad kozmosz.

Szép lassan, nehogy bármit is összeromboljon a komp köré épített gyűrűrendszer, kivontattak a szerelőcsarnokból. Erre azért volt szükség, hogy ha valami történne, ne az egész állomást tegye tönkre valami nem várt esemény. Végre kint voltunk a szabad térben, a vontató eltávolodott.

- Met, energiát a generátoroknak. Lassan engedem rá a tekercsekre. Figyelj, hogy tizedpontos maradjon mindkét freki.

Nagy lélegzetet vettem, mint aki a víz alá merül, és a lent, a laborban mért eredmények szerint beállítottam a generátorokat. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy nem cserélték-e fel a vertikális és horizontális tekercseket. Bár elvileg nincs jelentősége, legfeljebb fejre állunk, ami az űrben igazán nem számít.

- Generátorok bekapcsolva! Mehet a tekercsekre!

Halk búgás, amint az energiaelosztóból a tekercsek leterhelték az atommáglyát. „Vajon kibírja az a kicsi, alig 5 Megawattos erőmű?". Kibírta, és lassan megszűnt a búgás is. A földi laborban mért 1,5 megawatt helyett alig 700 kilowatt volt csak az energiafelvétel. Az abszolút nulla fok közeli hőmérséklet szupravezetővé tette a tekercseket. Két perc múlva visszaesett 150 kilowattra. Kiegyenlítődött a visszacsatolás. A becsatolt hevedereknek hála, nem kezdtünk el repkedni a súlytalanságban össze-vissza. Csak engem kerülgetett a hányinger. Soha nem tapasztaltam ilyet, nem vagyok én űrhajós!

- Gil, előbb próbáld meg a hagyományos hajtóművet indítani, lássuk, mi történik!

Apró remegés futott végig a kompon, amint a kilőtt apró plazmagömböcskéket a lézersugár felrobbantotta.

- Tehetetlenségi erőhatás nulla. Gyorsulás 15 gé, száguldunk! – Mondta izgatottan Gil.

- Oké, hajtómű ki! Lassítás az AG impulzussal!

A Hold már szinte apró aszteroidának látszott, és egyre kisebb lett.

Sebességünk 15 ezer Km másodpercenként! Fél perc alatt! Hihetetlen! Aztán hirtelen minden megmerevedett. Sebesség nulla. Gil bekapcsolta a fékezést. Talán túl hirtelen adta rá a fékező impulzust a tekercsekre? Megijedt?

- Horizontális impulzusokkal fordítsd hazafelé. – mondtam neki. A komp eleje lassan a Hold felé fordult. – Most óvatosan előre! - A sebesség ismét gyorsan emelkedni kezdett, most az AG-motor segítségével csupán, az energiamezők egymásra hatása révén.