Túl az időkön és a tereken

Titkok

- Gil! Mennünk kell vissza. A többiek aggódnak.

- Miért, nem mondtad nekik, hogy minden rendben?

- De szóltam. Csak ők is szeretnének többet tudni. Az, hogy mi itt jól elbeszélgetünk, attól még egyáltalán nem nyugodtak. Úgyhogy menjünk most vissza, és majd mi hívjuk meg barátainkat hozzánk. Rendben?

- Jó, jó, rendben, máris megyünk.

Vendéglátóinkhoz fordultam.

- Nagyon örülünk, hogy találkoztunk, és a baráti fogadtatásnak is. Holnap, vagy már ma, mert mindjárt reggel lesz, szívesen látjuk önöket nálunk. Most elköszönünk, a mielőbbi viszontlátásra.

Míg a többi idegen barátilag intett, Andaki visszavezetett minket a hangárfélébe. Felvettük a védőruháinkat, miközben három katonás idegen fürkészett minket. Andaki szólt nekik pár szót, és beszállt a légpárnásba, amivel ide hozott minket.

- Gyertek, elviszlek benneteket a kompotokig, ne kelljen gyalogolni. – mutatott az ülésekre.

„Szóval ő is tud angolul!", jegyeztem meg magamban. De Gilnek egy szót se szóltam, ezek után főleg. Mondandóm nem tartozik az idegenekre. Már hajnalodott, mikor visszatértünk a mieinkhez. Andaki elköszönt, és visszahúzott a kompjukhoz, ami hirtelen fel is szállt. Patrik és Gordon meg is jegyezte, hogy de gyorsan elmentek. Aztán lerohantak a kérdéseikkel minket. Közben én már a hajónknak is szóltam hogy kapcsolódjunk össze, hallják ők is, mire jutottunk.

- Nos, Gil! Most megint rajtad a sor, miről társalogtatok, mert egy kukkot sem értettem belőle.

- Nyugalom, fiuk! Először is, arra voltak kíváncsiak, kik vagyunk, hogy kerültünk ide. Mondtam, hogy emberek vagyunk, és egy űrhajóval érkeztünk. Erre azon csodálkoztak, hogy itt a földön ilyen technológia nem létezhet, arról tudnának. Erre én is kifejeztem csodálkozásomat, hogy mi meg egyáltalán nem számítottunk magasan fejlett civilizáció jelenlétére, főleg, miután előzőleg épp egy ősember csoportba botlottunk. Tudták, mivel már észlelték, hogy leszálltunk, és bementünk az erdőbe. Elsőre nehezményezték, hogy nem kellett volna megzavarni azoknak az embereknek a világképét, egy magasan fejlett civilizáció nem avatkozik bele egy kialakuló társadalom menetébe. Majdnem kényelmetlenül éreztem magam, de mikor elmondtam, hogy egyszer már történt kapcsolatfelvétel részükről, és ezt éppen a törzs sámánja mondta el. És hogy nekem is lenne kérdésem, kik, és honnan jöttek, mióta vannak itt a Földön. Meg hogy lehetséges, mindegyikük érti a magyar nyelvet, még ha kicsit régiesen is használják. Megnyugtattak, ez az ő saját nyelvük, és inkább az a furcsa, hogy én beszélem ezt. Régóta itt vannak a Föld közelében, kétezer keringési idő óta. De előttük is voltak már itt mások, akikről még ők sem tudnak mindent. Az ittlétük alatt feltérképezték az egész Földet, sok primitív népcsoportot ismertek meg, de kerülték velük a kapcsolatot a be nem avatkozás elvét követve. Csupán néhány csoportból vettek fel pár embert, hogy jobban kiismerjék, és megtanulják a nyelvüket. Most, hogy mi megjelentünk, egy pillanatra meglepődtek, hogy talán nem mindent vizsgáltak meg alaposan. Lehet egy magasan fejlett civilizáció is itt, ezen a bolygón. Furcsa volt számukra, hogy a hajónk nem a föld felé vette előbb az irányt, hanem a Holdra, mintha keresne valamit. Mikor látták, hogy egy komp indul a föld felé, követték tisztes távolból, közben a hajónkat is szemmel tartották. Úgyhogy fiuk, tudtunkon kívül megfigyelés alatt voltunk. Elmondtam nekik, hogy mi kissé eltévedtünk, a mi időnk messze van a mostanitól, egy magasabban fejlett civilizáció tagjai vagyunk, ami itt, a földön alakult ki. Az ő nyomaikat kerestük elsőként. Minden meglepetés nélkül jegyezték meg, hogy akkor időugrást hajtottunk végre visszafelé az időben. Az érdekelte őket, hogyan oldottuk meg, milyen technológiát használtunk ehhez. Egyből szabadkoztam, hogy a technikához nem értek, ezt a mérnökünk, Met tudja jobban. Ranamor, az egyik mérnökük akkor fordult Methez.