Túl az időkön és a tereken

Furcsa történet

Népüket Innora törzsének nevezik. Réges-régen sok más törzzsel együtt a Nagy Víz mellett éltek. A szomszédosakkal viszonylag békében osztoztak a területen, elég nagy volt mindnek, a távolikat meg csak néha látták, inkább csak vadászás közben. Kezdetben sokkal hidegebb volt, főleg a Fehér időszak alatt. Egykor nagyon messziről vándoroltak ide, mikor még a hosszú hidegek miatt az állatok egyre kevesebben lettek, és a nép sokat éhezett. A Nagy Víz mellett megtanulták a halászatot, voltak nagy erdők is, így a vének úgy döntöttek, hogy nem mennek tovább, a fehér idők is sokkal rövidebbek voltak. Néhány vadász elment egészen a hegyek lábáig is néha, és érdekes beszámolókkal tértek vissza. Láttak égen úszó nagy csónakokat. Az egyik egyszer a vadászok közelében lejött a földre, és csillogó bőrű idegen emberek jöttek ki a csónakból. Nagyon magasak voltak, a vadászok ijedten bújtak a fák közé. De az idegenek mégis megláthatták őket, mert utánuk mentek, és a vadászok hiába rettegtek tőlük, mégis elő kellett jönniük, addig soha nem érzett kényszer hatása alatt. Bevitték őket a csónakba, és a hegyek tetején rakták ki. Ott volt az idegenek nagyon nagy kunyhója. A vadászok később azt mesélték, az isteneké volt az a kunyhó. Bent nagy világosság volt, pedig se tűz, se más nem égett. Talán a meleget adó égi vándornak az otthona volt, ahogy mesélték. Több idegen is volt, akik körül vették őket, mint a harcosok a legyőzött ellenségüket. A vadászok azt hallották, nem kell félni, nem akarják bántani őket, csak szeretnék, ha elmesélnék, honnan jöttek, hol élnek, mivel foglalkozik a népük. Bár a vadászok jól tudták a régi tanítást, idegennek semmit a törzsről nem szabad mondani, hisz lehet egy ellenséges törzs tagja is. De nem tudtak nem beszélni, a nagy idegenek mindent kiszedtek belőlük. Valami furcsa dolgokkal még körül is rakták őket, aztán visszavitték a csónakba, és letették az erdőben, ahol előtte voltak. A vadászok rémülettől reszketve rohantak vissza a faluba, és elmesélték, mi történt velük. Az akkori gyógyító kezelésbe vette őket, hátha valami mérges gyümölcsöt vagy gombát ettek, és attól vannak ilyen látomásaik. De napok múlva sem változott a meséjük, midig ugyanazt mondták, és élték át közben. Nem sok nap telt el, mikor megjelent a kunyhók mögött az a mesebeli csónak, és kijöttek belőle a nagy csillogó bőrű idegenek. Az egész törzs félelemtől reszketett, nem tudtak az erdő felé a fák közé menekülni, mert ott volt a csónak.

- Aja itt nagyot ugrott az időben, mert nem tudta, meddig voltak közöttük a magas idegenek. – jegyezte meg közbevetve a történetben Gil.

Míg közöttük voltak, a törzset megtanították új eszközök használatára, közben a gyógyítót is többször elvitték a kunyhójukba, és megtanították a beszédükre, és jelekre, amivel le lehet jegyezni mindent, meg bizonyos növényeket hogy lehet gyógyításra használni jobban, mint ahogy eddig tudta. Különös eszközöket is adtak neki, megtanítva a használatukra, amelyekkel jobban meg tudta mondani, kinek mi a baja, és mivel kell gyógyítani. A halászoknak megtanították, miként kell hálót készíteni, amivel gyorsan és sok halat tudtak egyszerre fogni. A vadászoknak olyan eszköz készítését mutatták meg, amit mi ma is használunk, az íjat és nyílvesszőket hegyes botok helyett. Nagyon sokáig olyan jó volt a törzsnek, hogy nem kellett ennivalóban szűkölködni, és más törzsekből valókat is hoztak az idegenek hozzánk, akikkel aztán tudtunk cserélgetni, amire közösen szükség volt.

A gyógyítónak meghagyták, hogy jegyezzen le mindent, és majd adja tovább a következőnek, tanítsa meg a beszédükre. Aztán egy nap mondták, el kell menniük az ő földjükre, mert a törzsfőnökük haza hívta őket. Tanácsolták a népemnek, hogy minél előbb új helyre menjünk, mert nagy baj van készülőben. A Nagy Víz ki fog áradni nagy erővel, és egészen a hegyekig eláraszt mindent. Nem sok idővel, hogy az idegenek elmentek, Földanya vonaglani kezdett, és a víz kijött messze a partra, elárasztva a falut. Népem sietve menekült fel a hegyek közé, és Ongarr, az akkori törzsfőnök vezetésével átkeltek rajta. Sokan távoztak Földanyához a fehér hideg és a kevés élelem miatt, mire ide értek, ahol most is élünk. Nekem Suraja, az előző gyógyító, vagy ahogy ti mondjátok, sámán tanította meg ezeket, és őt is az elődje, és azt annak elődje, sok-sok idő óta. A törzs történetét, a fontosabb eseményeket simára koptatott vesszőkre jegyezzük fel, a törzsfőnököknek meg az utolsó nyílvesszőjükre véssük fel a tetteiket emlékül. Ahogy egy-egy sámán, mint majd én is egyszer, Földanyához megyünk, a jelölt vesszőket egybe fonjuk hánccsal, ahogy egymás után lettek megrajzolva a tanult jelekkel. Ezek a vesszők, és amit én készítettem, a kunyhómban vannak bőrökbe tekerve, hogy szárazak maradjanak. Majd megmutatom, ha kíváncsiak vagytok rá. Mióta az idegenek elmentek, eddig nem jött senki vissza tőlük. Ti nem vagytok olyan magasak, mint azok, ezért nem tudtuk, miként vélekedjünk az érkezésetekről. Láttuk a csónakotokat az erdő szélén, és hogy megtaláltátok az ösvényünket. Végig figyeltünk benneteket. Olyan csillogó van rajtatok is, mint a régieken, csak hozzájuk képest kicsik vagytok, mint mi. Ezért volt az, hogy bizalmatlanságból, meg óvatosságból felkészültünk, hátha ellenségesek vagytok. Mivel te az ő nyelvüket beszéled, ha kicsit másképp is, úgy véljük, valami közötök lehet hozzájuk. Mivel te tudsz csak beszélni az ő nyelvükön, ahogy a népemben is csak én ismerem, feltételezem, hogy te vagy a sámán. Te is majd meséld el a ti történeteteket, mikor úgy látod jónak.

- Hát nagyjából ez lenne Aja elbeszélése, amit igyekeztem most nektek szó szerint átadni. – Fejezte be Gil. – Kicsit akadozva, sokszor nagyokat hallgatva mondta el, átugorva nagyobb időszakokat. Úgy kellett visszakérdeznem, mikor is volt az, amit mondott. Keverik a nap és a holdjárást, az évszakok változása az, ami némi támpontot adhat. – Tette hozzá még.

- Érdekes, amit mondott a régiekről, hogy nagyok voltak, repülő csónakon közlekedtek, és hogy nagy kunyhójuk volt a hegyen. Majd meg kell néznünk, hátha megtaláljuk a nyomaikat.- szólt elgondolkozva Gordon.

Én még az elbeszélés hatása alatt voltam, kattogott az agyam, vajon ténylegesen melyik szegletében is lehetünk a múltnak.

- Gordon! Van valami ötlete az idővel kapcsolatban? – kérdeztem.

- Ha a Nagy Víz a Fekete tenger helyén egykor lévő óriási tavat jelenti, akkor úgy időszámításunk előtti 7000 körül vagyunk, mert az elbeszélésben szerepel, hogy nagy robajjal tört be a víz a tóba. Az meg a Boszporusz földnyelvének átszakadásakor következett be 7600 évvel időszámításunk előtt. A hely nagyjából stimmel. Csak mit keres ebben az időben itt a Pterodaktilus, régen, millió évekkel ezelőtt kihalt. Márpedig azt láttunk a levegőben, kint az erdő szélén. És az a nagy csapás is, ami bevezet az erdőbe, dinoszauruszok, vagy T-rex, Tyrannosaurusok nyomára enged következtetni. Vagyis fogalmam sincs, hol vagyunk időben.

- Márpedig nagyon fontos lenne ahhoz, hogy vissza tudjunk menni a saját időnkbe.- Jegyezte meg Gil.

- Talán a hegyen lesz valami támpont. Mindenképp meg kell vizsgálnunk az említett nagy kunyhót, hacsak nem az idegenek űrhajója volt, és azzal mentek el. De valami nyom csak maradt még. – mondtam.

- Van nyom. Csak kérdés, hogy miként fogjuk megtudni. – mondta Gordon, és titokzatosan elvigyorodott.

Hívtam Patrikot, és röviden elmondtam, mit tudtunk meg, és hogy rendben vagyunk. Lassan kezdett esteledni, gondoltuk, jó lenne visszatérni a kompba. Patrik mondta, az erdő széléig jön, ahol a keskeny ösvény lép ki a pusztaságba, nehogy a nagy madarak zsákmánynak nézzenek minket, mert még midig ott kőröznek a komp felett. Jó ötletnek tartottam, szóltam Gilnek, hogy közölje a sámánnal, visszamegyünk a csónakunkhoz. Majd a következő nap újra eljövünk. Miután Gil közölte vele, a sámán néhány törzsbélit összecsődített, mondván, kikísérnek az erdő széléig, ne legyen semmi bajunk. Garr, a törzsfőnök is jött velük, ami szerintük nagy magtisztelő gesztus volt részéről. Kiértünk az erdő szélére, Patrik épp akkor tette le a kompot, Gil még mondott pár szót Ajának, és gyorsan bemasíroztunk a kompba, a biztonságba. Lehet, Aját és a főnököt meg kellett volna hívnunk, de majd máskor. Biztos nem fognak megsértődni.