A kitaszított (18+) (BEFEJEZETT)

1. fejezet

Démon

Az ablakon át beszűrődő holdfény megvilágította az apró és törékeny női testet az ágyon. Ma is elfelejtette behúzni a függönyöket. Mintha tudta volna, hogy érkezem, hogy szeretem a félhomályt, az árnyékokat az arcán. Vigyorognom kellett ezen a feltevésen.

Még pár pillanatig bámultam őt, majd az íróasztalához sétáltam. Megannyi könyv és füzet hevert rajta, tollakkal, szövegkiemelőkkel, ceruzákkal. A barna faasztal közepén egy kockás füzet feküdt kinyitva, papírjain megannyi szám és betű. A szemem viszont elsuhant a felesleges macskakaparások fölött és talált is egy üres helyet a jobb alsó sarokban. Épp annyi hely volt ott üresen, ahová felírhattam az üzenetemet számára.

Felkaptam az egyik tollalt, lehúztam róla a kupakot és könnyedén firkantottam a jobb alsó sarokba néhány szót. Csak egy kis iromány, egy jel, amiből tudni fogja holnap, hogy itt voltam és figyeltem őt. Viszont aznap éjjel kifejezetten jó kedvemben voltam, így egy apró szívecskét is rajzoltam a mondatom végére. Büszkén elvigyorodtam és képzeletben megpaskoltam a vállam a romantikusságom kimutatása miatt, ami holnap ki fogja készíteni Vicky-t.

Victoria Montgomery. A fiatal lány, aki mögöttem az igazak álmát aludta az ágyában. A tollat visszatettem a füzete mellé, majd megfordultam és leültem az ágy szélére, Vicky mellé. A hátán feküdt, meztelen karjai a feje felett voltak kinyújtva. Tekintetem végig szánkázott hófehér bőrén, a jobb karját díszítő égési sebeken, a selymesnek tűnő hónalján. Ösztönösen nyeltem egyet, mikor figyelmemet hegyesedő mellbimbói ragadták meg a fehér trikója alatt. A mellkasa lassan mozgott fel –és le, ha erősen fülelt az ember, akkor hallani lehetett egyenletes szuszogását is, ami megmagyarázhatatlan bizsergést okozott a gerincemen.

Mielőtt tekintetem tovább vándorolt volna puha hasán, amin felgyűrődött a trikó, megmutatva apró köldökét, Vicky megmozdult. Nyöszörögve fordult az oldalára, a takaróját a lábai közé szorította, hegektől díszes jobb karját a feje alá tuszkolta és újra szuszogni kezdett.

Háttal feküdt már az ablaknak, viszont még így is tökéletes rálátásom volt arcának jobb oldalára. Sötét barna haja mögötte volt szét terülve, apró füle szinte virított a sötétségben. Gondolkozás nélkül hajoltam fölé és érintettem ajkaimat fülkagylójához, amíg a hallójáratba suttogtam a gondolataimat.

- Gyönyörű vagy.

Éreztem, ahogy megborzongott a vallomásomtól. Kicsit hátrébb hajoltam, hogy végig nézzek sima halántékán, selymes és kerek arccsontján és a tűztől megrongálódott állkapcsán és nyakán. Vörös volt a bőr, ami a tűz martalékává lett évekkel ezelőtt. Ráncos és vékony, néhol bemélyedés volt alig láthatóan, mintha a lángok magukkal vittek volna egy darabot belőle. És ettől csak még szebb volt.

A farkam fájdalmasan neki feszült a nadrágomnak, ahogy arra gondoltam, milyen érzés lenne végig húzni nyelvemet azokon a gyönyörű hegeken. Csókolni, nyalogatni, simogatni azokat a hibákat, amiket az emberek undorítónak, én mégis varázslatosnak tartottam.

Az emberek betegek, undorítóak és önzőek. Kitaszítják azokat, akik nem illenek bele a társadalomba sem fizikailag, sem mentálisan. Vicky-t is kiközösítették fél arcát, nyakát és vállát takaró sebhelyei miatt. Nem illett bele a gimnázium képébe, nem volt szerintük elég csinos ahhoz, hogy diáktársai közé tartozzon. Pedig nem is ismerték Őt. Senki nem ismerte Vicky-t úgy, mint én.

Vicky egy nyitott könyv volt számomra. Már az első perctől kezdve egy húron pendültem vele, tudtam az érzéseit és a gondolatait. Még azokat is, amiket nem mert bevallani magának. Ismertem a sötét gondolatait, tudtam, hogy milyen sokszor eljátszott a gondolattal, hogy halálra kínozza szekálóit.