A kitaszított (18+) (BEFEJEZETT)

21. fejezet

Démon

Démontársaim folyton kinevettek, amiért az évek alatt barátságot kötöttem néhány vámpírral és vérfarkassal. Nem értették, időpazarlásnak találták azokat az alkalmakat, amikor olyan lényekkel lógtam, akiket a barátaimnak nevezhettem. Én mégis büszke voltam erre, mert ezeknek a kapcsolatoknak hála, mindig elértem, amit akartam, hisz mindig volt kire számítanom.

Vicky-re felváltva vigyáztak a barátaim. Mindig tájékoztattak arról, ha történt valami. Észrevétlenül, mégis folyton a sarkában voltak, így mindig tudtam, éppen hol jár, és mit csinál az én angyalom. Ezeknek a barátoknak hála tudomást szereztem arról, hogy Vicky pontosan mikor fogja elhagyni a várost, így könnyen csiszoltam tökéletessé a tervemet.

Amíg Vicky gondtalanul és nélkülem élte az életét, én addig az idős férfit kínoztam. Hosszúra terveztem a megszállásomat, hisz a félelme irántam egyre csak nőtt és nőtt, és ezzel együtt az erőm is emelkedni kezdett. Újra a régi voltam, szinte feszültek az ereim a visszaszerzett energiától és izgatottan vártam azt az estét, amikor ismét Vicky közelében lehetek.

Vicky az utolsó, városban töltött éjjelén egyedül volt otthon. A szülei, mint mindig most is dolgoztak, előnyt adva nekem a tervemhez.

Sötétedésig vártam. A Montgomery ház körül legyeskedtem, csak alkalmanként merészkedtem be a házba, rápillantva az angyalomra, hogy mit is csinál. Összepakolta a cuccát egy bőröndbe arra az utazásra, amire nem ment el végül, hála nekem. Majd lezuhanyozott, és láttam, hogy milyen sokáig bámulta az arcképét a tükörben. Ujjbegyeit végig húzta arcának azon oldalán, ahol az égési sérülései voltak. Gyakran beleharapott alsó ajkába, miközben sűrűn pislogva figyelte a szemeit. Valamin járt az esze, és kíváncsi voltam, vajon mire vagy kire gondolhatott, amiért könnybe lábadtak a szemei.

Megesett a szívem a néma sírásán. Élesen volt látható a kín az arcán, és kis idő múlva megértettem, hogy ezt én okoztam. Sejtettem, hogy miattam sír, hisz én voltam az, aki évekkel ezelőtt tönkre tette az életét a tűzzel. Azonban nem pityergett sokáig, egy idő múlva morogva törölte le arcáról a könnyeket és mély lélegzeteket véve a konyha felé indult.

Olyan dac és állhatatosság sugárzott a szemeiből, hogy el kellett mosolyodnom. Újra égett a tűz a szemében, az a parázs csillant fel benne, ami miatt társamnak akartam Őt. És habár tudtam, hogy ez a szívósság miattam bújt elő újra, én mégis végtelenül büszke voltam az én angyalomra. El tudtam képzelni azt, hogy mikor démonná válik, akkor Ő egyedül, puszta kézzel fogja elpusztítatni Mario-t.

Kíváncsian figyeltem, ahogy a konyhaszekrényekben matatott. Az egyikből elővett egy bögrét és egy kanalat, egy másikból elővett egy csomag kakaóport, míg a hűtőből egy doboz tejet halászott elő. Kuncogtam az orrom alatt, mikor eszembe jutott, hogy hányszor láttam ezelőtt ezeket a mozdulatokat. Ismertem Vicky-t, mint a tenyeremet, így tisztában voltam azzal, hogy mikor Vicky zaklatott, akkor hideg kakaót iszik. Aranyosnak találtam mindig is ezt a gyermeki szokást, és azon az estén, még segítette is a tervemet ez a hagyomány.

Vicky komótosan kavarta el a kakaóport a tejben. Fél kézzel a konyhapulton támaszkodott, a konyha sárgás lámpája megvilágította megégett karját, és sötét haját a vállai körül. Mogyorószemei érzelemmentesen figyelték a kanál mozgását, én pedig egész testemben megfeszülve figyeltem Őt. Számoltam a másodperceket és kerestem azt az alkalmat, amikor el tudom terelni Vicky figyelmét, hogy megvalósítsam a tervemet. Végül eljött az idő, és a konyhában kialudtak a fények.

Szürkébe borult minden a kintről beszűrődő éjszakai fények miatt. Vicky megdermedt egész testében, egy egészen kicsikét felkapta a fejét és visszafojtott lélegzettel fülelt. Hallottam, milyen sebesen vert a szíve a mellkasában, és egy egészen kicsikét közelebb húzódtam hozzá, hogy érezze azt a furcsaságot, amit a személyem áraszt.