Victoria Montgomery a középiskolai hierarchia utolsó utáni helyet kapta. Arcát, vállát és karját szegélyező égési sérülései miatt céltáblává vált társai szemében, megkeserítve így a lány mindennapjait.
Vicky-nek nem csak az iskolai zaklatókkal kell...
Furcsa lények az emberek. Képesek védeni egy olyan személyt, aki egyáltalán nem érdemli meg. Képesek harcolni egy olyan személy életéért, aki nem okozott számukra mást csak szenvedést. Azt hiszem, pont ilyenek az angyalok is. Csak az angyalok képesek megvédeni mindenkit, csupán a különbség az, hogy még az angyalok is figyelembe veszik az elkövetett bűnök súlyosságát. Vicky nem ilyen volt.
Vicky tartotta a száját, nem mondott el semmit. Tisztában voltam azzal, hogy történt vele valami délután, ezt láttam a szemében, de nem mondott egy árva szót sem. És habár tisztában voltam azzal, hogy hazudik, méghozzá egyenesen a szemembe, nem tudtam rá haragudni. A bennem élő gonosz legszívesebben megkínozta volna a lányt, hogy kinyissa végre a száját. De a démon mellett élő érzelmes izé, akit Vicky személye csalogatott elő, visszavonulót fújt. A rothadt lelkem mélyén tudtam, hogy később megbánnám a tetteim, így inkább más utat választottam az igazság kiderítésére. Méghozzá Vicky szomszédját, régi barátomat, Jim Black-et.
A vérfarkas is ugyanolyan riadt tekintettel bámult rám, mint Vicky pár perccel ezelőtt. Láttam, ahogy ádámcsutkája nem egyszer megmozdult az álla alatt, ahogy nagyot nyelt. A levegőt a fémes félelem kezdte belengeni, én pedig a konyhaajtó félfájának dőlve mélyet sóhajtva lélegeztem be. Álltunk így egy darabig. Én lazán nekidőlve a fának, Jim az étkező asztal mellett ülve. Rohadtul ráértem, képes lettem volna napokig ott állni azért, hogy Jim-nek végre megeredjen a nyelve, és ezt tudta jól a kutya is. Végül beszélni kezdett.
- Összefutottam Vicky-vel és a barátjával a pláza parkolójában.
- Ezt tudom, Vicky említette. Ezért is vagyok itt – biccentettem. – Viszont tudom, hogy a kis találkozótoknak van egy olyan része, amit nem akartok elmondani nekem.
- Miért nem kérdezed meg a lányt? – kérdezte magasra emelt szemöldökkel.
- Megkérdeztem – bólintottam ismét. – Azonban valami furcsa oknál fogva Vicky hallgat, mint a sír. Reménykedtem abban, hogy te nem némulsz meg, hanem mindent szépen elmesélsz.
- És ha nem?
- Akkor szórakozunk egy kicsit – vigyorodtam el ördögien, Jim pedig egy halványit elsápadt.
- Miért én? Miért nem a lány?
- Az téged ne érdekeljen – intettem le. – Szóval, drága régi barátom, vagy szépen elkezdesz beszélni, vagy kénytelen leszek anyád után küldeni a Pokolba. Biztos örülne neked.
Jim szemei elkerekedtek, szája döbbenten és ijedten elnyílt. Fél kézzel végig simított a tarkóján, miközben félre nézett egy pillanatra. Számolta az esélyeit, ezt látni lehetett rajta, én pedig, mint rendkívül türelmes démon, vártam, miközben tudtam, hogy minél tovább húzza az időt, én annál tovább fogom őt kínozni, ha arra kerül a sor.
- Jó – morogta Jim, én pedig kíváncsian felkaptam a fejem. – Volt ott egy kölyök, igazából több kölyök. Azt hitték, hogy kemény legények és egy kicsit kötekedtek a gyerekekkel.
- Mark Collins volt az?
- Azt hiszem, ez a neve – bólintott Jim néhány másodperc gondolkodás után.
- Kösz, Jim – biccentettem hálásan, majd elvigyorodtam. – Ugye, hogy nem volt olyan nehéz? – kérdeztem, mire Jim csak a szemét forgatta.
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
