A szerelem két keréken érkezik

29. rész

Win

Gyorsan telnek a hetek, szinte észre se veszem az idő múlását. Team egyetemre jár, amint hazaér, engem szórakoztat, vagy éppen segítek neki tanulni. A sérüléseim szépen gyógyulnak, odáig jutottam, hogy ha már levegőt veszek, nem érzek fájdalmat, ami önmagában is fantasztikus.

Minden héten járok kontrollra, nagyapó segítségével. Folyamatosan azt hangoztatja mindenkinek, hogy a fogadott unokája vagyok, ami simogatja lelkemet. Ez gyógyír a hosszú évek alatt keletkezett lelki sebeimre, illetve azt érzem, hogy végre tartozom valahová. Minden kontrol után hazamegyünk, megnézzük rendben van-e a ház, és valami mindig kerül az autóba is. Lassan azt mondhatom, hogy Teaméknél élek, mindenhol megtalálható egy-két cuccom. Legyen szó a fürdőszobáról, ahol ott sorakoznak a tisztálkodószereim, a nappaliról, ahová elhoztuk a tévémet, Team legnagyobb örömére. Minden este oda kuckóznak nagyapóval egyetemben, és családi mozizást tartunk. Team szobájában saját szekrényt szereztem a ruháimnak, és pár fiókot is a fehérneműimnek. Egyedül a konyhát hagytam nyomtalanul, vagyis csak majdnem, mert kaptam névre szóló bögrét nagyapótól.

Teammel könnyű együtt élni, kiegészítjük egymást, és a kezdeti nehézségek ellenére most már mondhatom, tökéletes a harmónia közöttünk. A sok gyakorlásnak köszönhetően könnyedén mozgok a lakásban, és már az emeletre is fel tudok menni. Így újra Team szobájában töltjük az éjszakákat a vadiúj matracon, ami nyikorgásmentes. Igen, már az első napon, mikor meghozták, felavattuk. Nem volt egyszerű, de Team nagyon találékony, így boldogan adtuk át testünket az élvezeteknek. Mint most is.

Kimerülve fekszünk egymás mellett, ujjaink összefűzve, és hangosan lihegve a plafonra bámulunk. Mikor a légzésünk normalizálódik, Team felém fordul, karomat a párnára fekteti, és ő oldalamhoz simul. Fejét mellkasomra támassza és szemeimbe néz.

- Hia! Sokat gondolkoztunk nagyapóval.

- Micsodán? - Mosolygok le rá, miközben hátát simogatom.

- Költözz ide.

- De már most is itt vagyok.

- Ez nem olyan! - Emelkedik fel egy kicsit. - Ha meggyógyultál. Azt szeretnénk, ha itt laknál.

Kérése bármilyen meglepő, kicsit váratlanul ért.

- Miért is? - Kérdezem.

- Több előnye is lenne - feleli.

- Mint például?

- Most kezdjem el sorolni?

- Igen, hallani szeretném, mivel akarsz rávenni.

- Hát jó. Közel lennél a műhelyhez. Nem kellene reggel korán kelned, hogy el gyere értem és elvigyél az egyetemre. - gondolkodik kicsit, majd folytatja. - Mindig lenne főtt étel az asztalon, és tudnék neked szendvicset csinálni, ha mész dolgozni.

- És még?

- Jaj, Hia! Tudod, hogy szeretünk téged, és nem akarjuk, hogy egyedül légy.

- Hmm... Értem. Az nem számít, hogy én mit szeretnék?

- Dehogynem! De azt is remélem, hogy te is szeretnél velünk élni!

- Átgondolom, jó? - Mondtam neki, de lelkem mélyén már tudtam a választ.

- Hia! Gondolj bele, - húzza végig ujjait mellkasomon - ha itt laknál, akkor minden este gyakorolhatnánk az ágytechnikánkat.

- Talán gondod van vele? - Húzom fel kérdőn szemöldökömet.