A szerelem két keréken érkezik

26. rész

Team

Ha már feleslegesen rángatott haza anyám, úgy gondoltam, hogy kihasználom a lehetőséget, és meglátogatom pár barátomat, illetve elmegyek Manow-al vásárolni. A telefonomat persze a töltőn hagytam, ráadásul ki is van még kapcsolva, ami most, hogy eszembe jutott, sürgetővé tette hazaindulásunkat.

- Manow! Igyekezzünk már! – Noszogatom.

- De még ebbe a boltba be akarok menni! – Nyafog nekem.

- Majd holnap visszajövünk! Kell a telefonom, már lehet, hogy Hia keresett.

- Minek hagytad otthon? – Mérgelődik.

- Mert talán kicsit szétszórt vagyok? – Kérdezem.

- Ebben igazad van. Na, jó... Menjünk. – Biggyeszti le ajkait. – De ígérd meg, hogy holnap visszajössz velem!

- Ígérem, de most menjünk már!

Alig hogy beléptünk a házba és lepakoltuk a cuccainkat, már rohantam volna fel a szobámba, mikor megszólalt a csengő.

- Team! Nyísd ki az ajtót kérlek! El kell rohannom a wc-re! – Kiabálja Manow.

- Látod, szerencse, hogy hazajöttünk! – Nevetek rajta, miközben az ajtó felé veszem az irányt.

Ahogy kinyitom, ajkamra fagy a mosoly, és nem tudom, mit gondoljak.

- Végre megvagy, fiam! Téged a föld nyelt el? – Förmed rám nagyapám.

- Te hogy kerülsz ide? – Kérdezem döbbenten.

- Vonattal, mi mással. A kocsimat elvitted. Ráadásul nem szívesen vezetek ilyen hosszú úton.

- Nem erre gondoltam. – Felelem. – Miért vagy itt?

- Mert valakit nem lehet elérni telefonon! – Morog, de közben jól megszorongat. – Na, hívjál már be! Szomjas és éhes is vagyok. Ráadásul mindjárt indulunk is haza. – Tol arrébb az ajtóból, és a konyha felé veszi az irányt, én pedig leesett állal követem.

- Valami baj van? – Félelemmel teli hangon érdeklődöm.

- Szerinted? – Húzza fel szemöldökét, miközben már szedi is kifelé az ételt egy tányérra. – Miért jöttem volna érted rohanva? Mi lett a telefonoddal?

- Lemerült, és elfelejtettem feltölteni.

- Hát szép, tőled éhen is hallhatna az ember! – Förmed rám. – Na, pakolj, és utána induljunk.

- Nagyapó, még mindig nem mondtál el semmit!

- Jaaa... Hiát baleset érte, kórházban van. – Mondja mintegy mellékesen.

- Nagyapó, miért nem ezzel kezdted? – És már rohanok is felfelé a lépcsőn a fokokat kettesével szedve.

Előveszem az utazótáskámat, és belehányok mindent, ami csak a kezem ügyébe akad. Nem válogatok, azt majd otthon is megtehetem, előveszek még egy táskát és azt is megtöltöm mindenfélével. Majd felveszem a könyvekkel teli hátizsákomat, zsebre vágom a telefonomat, megragadom a két utazótáskát és már rohanok is lefelé.

- Nagyapó! Indulhatunk! – Már mennék is kifelé, de megállít.

- Várj már egy percet! – Kiált utánam. – Az öregnek még szüksége van egy kis felfrissülésre.

- Jaj, siess már! Hogy van? Felgyógyul? Magánál van? Mi történt? – Aggodalmaskodok.

- A motorversenyen történt egy szerencsétlen baleset, de kórházba szállították, megműtötték, és most lábadozik. Ahhoz képest már jól van. – Feleli. – Csak már izgatottan várja, hogy lássa élete szerelmét, aki nem mellesleg nem hajlandó felvenni a telefont.