Szuperhősök Világában II. - A Masayoshi kora /BEFEJEZETT/

27. Fejezet - Az első küldetés

Szuperhősök világában

27. Fejezet – Az első küldetés

Eron szemszöge

Reggel hétre állítottam ébresztőt, Stella azt üzente nekünk, hogy nyolc órára legyünk a H.E.R.O. tornya előtt. Igyekeztünk nem elkésni. Miután felébredtem, felkeltettem Nolen-t és Hammond-ot is. Megmosdottunk, ruhát húztunk magunkra, majd haraptunk valamit. Egy svédasztalos reggeli elfogyasztására sajna nem állt elég idő rendelkezésünkre, így hát mit volt mit tenni, egy falat pirítós és egy gömbölyded alma után elhagytuk a lakást, hogy nagy örömömre buszra szállhassunk.

- Ez lesz az első igazi bevetésünk – szólalt meg Hammond egyszerre izgatottan és némi ijedséggel a hangjában, mialatt helyet foglaltunk az üléseken. – Nem kellett volna stílusosan szuperhős jelmezbe öltöznünk? Tudjátok, ha már azok vagyunk.

- Remélem nem várod el tőlem, hogy fényes nappal pizsamában és köpenyben ugráljak a város kellős közepén – mondta Nolen, kitekintve az ablakon. – Ha viszont jelmezbálba szeretnék menni, mindenképp szólok neked.

- Ti éreztek valamennyi félelmet? Ezzel az egész küldetéssel kapcsolatban? – kérdeztem.

- Ha nem is félek, izgulni eléggé izgulok – válaszolt Hammond. – Hisz csak egy képzett bűnszervezettel kell küzdenünk, szerintem mindenkiben meglenne ez az érzés.

- Remélhetőleg az a sok órányi futás az akadálypályán meghozta gyümölcsét.

- Hm... - vettem egy nagy levegőt. – Hát... ma kiderül, vajon készen állunk-e erre a küldetésre.

A H.E.R.O. tornya előtt várt minket Amelia és Alexa, éppen arra próbáltak rájönni, hogyan kell kinyitni az ajtót. A hatalmas felhőkarcolóba nem volt könnyű a bejutás. A bejárat egyszerűen nem nyílt ki, akárhogyan is próbálkoztunk a kinyitásával. Észrevettünk az ajtó jobb oldalán egy aprócska szenzort, először viszont nem tudtuk, mit kellene odaérintenünk. Végül Amelia jött rá a megoldásra, a H.E.R.O.-tól kapott jelvényünket kellett a detektor közelébe raknunk. Miután bementünk az óriási, fehér színű 'HERO' felirat alatti ajtón, egyből szembesültünk a következő akadállyal. Igen nagy biztonság jellemezte a szuperhősök épületét, ugyanis a szenzoros ajtó után két őrrel néztünk farkasszemet. Csak azután engedtek be, miután ismét felmutattuk jelvényeinket.

-245-

Bár a H.E.R.O. főbázisáról beszéltünk, nem sok szuperhőst láttunk. Több emelet volt, az első néhányon irodai munkások pötyögtek számítógépükön; a harmadik, talán negyediken robotépítők próbáltak a rendelkezésükre álló alkatrészekből egy értelmes robotot összerakni. A földszinten rengeteg ülőhely volt. Gondoltuk, biztos ott lehetett pihenni. Ezt a feltételezést az is segítette, hogy itt kapott helyet több büfé és falatozó. Emellett innen nyílt út az ebédlő és mosdók felé. Egy nagy terem is volt itt még, ahova a H.E.R.O. tagjai ülhettek össze, ha valamit meg kellett vitatniuk. A torony legtetején ügyködtek a szervezet vezetői. Ide csak akkor mehettünk be, ha ők hívtak minket.

Egy fontos hely maradt még ki, melyet nem említettem meg. Ez a föld alatt mélyen elhelyezkedő laboratórium volt. A H.E.R.O. tudósai itt folytattak kísérleteket. Egy burában tartották elzárva azt a misztikus, zöld ékkövet, melynek köszönhetően egyáltalán léteztek szupererővel rendelkező emberek a világon. Ez a labor, mint említettem, több emelet mélyen épült a föld alatt. Nem szerették volna, ha a sugárzás felszínre szabadul, hiszen mindenki tudta, mi történt legutóbb, mikor egy ember puszta kézzel megfogta a követ. Gondoltam a H.E.R.O. kiképző táborai betelhettek, s nem szerették, ha a szuperhősök száma megduplázódott volna. Ide lift nem is vezetett, egyedül egy hosszú lépcsősor segítségével lehetett lejutni, viszont engedély nélkül mi sem mehettünk ide, hiába voltunk a H.E.R.O. tagjai.