Szuperhősök Világában II. - A Masayoshi kora /BEFEJEZETT/

30. Fejezet - Amikor elesik...

Szuperhősök világában

30. Fejezet – Amikor elesik...

Stella szemszöge

A megéledő fények, a hangulatot keltő zene, illetve az atmoszférát teremtő színes függönyök és fénysugarak együttese tette a helyet már-már varázslatossá. Sas bérelte ki a placcot. Azt mondta, akkora bulit fog rendezni, hogy őt magát fogja letartóztatni a H.E.R.O. Bár ez nem történt meg, az tény, olyan részegre itta magát, miképp elkezdett egy pálmafával smárolni. A teraszt különféle színű lufik díszítették, a padlót a konfetti alatt nem lehetett látni, a falakról pedig cicomás szalagok lógtak. Az italok nevetések közepette cseréltek gazdát, a megboldogult emberek hajnalig mulattak, mintha az idő lelassult volna egy pillanat erejéig. Én Michael-lel táncoltam, mikor észrevettem a korán távozni készülő Ahmya-t. Gyorsan utána szaladtam, majd a vállát megfogva ezt kérdeztem:

- Ahmya, hova mész? Hisz még alig kezdődött el a parti.

- Azt hiszem elegem lett az élénk színekből – válaszolta undokan. – Inkább iszok otthon egy pohár szénsavas vizet.

Ezt kimondva el is indult az autója felé. Bár nem voltunk olyan közeli barátok, hogy állandóan órák hosszát csevegjünk a telefonon, vagy hogy minden kis apróságot megosszunk egymással, azért szerettem volna, ha ott lenne velünk, és élvezné a bulit. Ha már Sas meghívta őt, reméltem legalább egy felest iszik velünk. Szegény Timmy eléggé bódult állapotban volt akkor, nekem kellett meggyőznöm Ahmya-t.

- Gyerünk Mya, nem is ünnepled meg velünk, hogy végre felvettek egyetemre?

- Először is, Mya? Komolyan? Ezzel a becenévvel állsz elő?

- Te hívhatsz Szöszinek akárhányszor, én viszont egy nevet se adhatok neked?

Nyűgözetlen arccal nézett rám, miközben egy szó sem jutott ki ajkai közül.

- Légyszi, maradj egy kicsit! – kérleltem. – Csak egy kupicával igyál velünk, nagyon szépen kérlek – vetettem be a kiskutyus szemeket.

- Békén hagysz utána? – kérdezte.

Kezemet összetéve bólogattam, közben próbáltam fenntartani a kölyökkutya szemeket.

-278-

- Jó, egy feles, de utána mentem – egyezett bele végül.

Egy pohárkából lett kettő, aztán három, majd négy, s így tovább. Bár kicsit győzködni kellett, végül Ahmya is táncolt velünk közösen. Hacsak egy röpke pillanatra is, de szemeiben megcsillant a jókedv, amely félrehajtotta a száját. Addig a pontig szerintem nem láttam, hogy őszintén mosolygott volna. Modortalan és goromba módon igen, de boldogságból még nem. Ha valahol nagyon mélyen, de tudtam, Ahmya-ban is meg lehetett találni a kedvességet és örömöt. A barátaival és szeretteivel törődött, még ha sokszor nem is mutatta ki. Ezért fájt annyira, mikor elárulta a H.E.R.O.-t. Mikor többek között elárult engem.

- Kincsem! – ragadta meg a kezemet Michael. Felocsúdva néztem tengerkék szemébe. – Gyere! A többiek már várnak ránk.

Benyitottunk a gyűlés terembe, ahol azok a hősök ültek, akiket időben oda tudtunk hívni. Egymást túlkiabálva próbáltak valamilyen tervvel előállni, hogy visszaháríthassuk a Masayoshi közelgő támadását.

- Stella! – szólalt meg az egyik, mikor meglátott. – Te voltál az, aki beszökött a táborukba. Mesélj el mindent, amit tudsz! Egyáltalán miért akarnak betörni ide? Azt hittem az elnökkel szeretnének végezni.