Szuperhősök Világában II. - A Masayoshi kora /BEFEJEZETT/

20. Fejezet - Váratlan vendég

Szuperhősök világában

20. Fejezet – Váratlan vendég

Alexa szemszöge

Éppen a konyhában ültem, s a nővéremnek, Ashley-nek segítettem elmosni a koszos tányérokat és edényeket, miközben ő folyamatosan kérdezgetett:

- Na és milyen különlegességeket ettetek? – hangzott el az első kérdés. – Volt valami baj? Mennyire volt fárasztó a kiképzés? – dobta hozzám egymás után a kérdéseket.

- Nyugi, egyszerre nem tudok ennyi mindenre válaszolni – nevettem fel, miközben egy szivaccsal súroltam az edényeket.

Még akkor körülbelül csak egy hete honoltam otthon, s nem sok mindent meséltem el a testvéreimnek azon az egyértelmű tényen kívül, hogy szereztem egy papagájt. Vagyis, a lényegesebb dolgokat elmondtam nekik, de nem igazán mentem bele az apró részletekbe, Ashley pedig nagyon kíváncsi természetű volt. Egyszer elmentem még általános iskolában egy három napos kirándulásra, s mikor hazatértem, még utána egy hónappal később is kérdésekkel bombázott. Valakinek lehet idegesítő lenne, de én már hozzászoktam.

Mikor végeztünk a mosogatással, lassan a nyakláncomhoz nyúltam, majd megkérdeztem Ashley-től:

- Figyelj, Ash! Biztosan nem tudod, mi van ennek a nyakéknek a belsejében?

- Ezt, hogy érted? – kérdezett vissza.

- Ott a bázison jöttünk rá egy barátommal, hogy van valami a nyaklánc belsejében. Nem akartuk tönkretenni csak azért, hogy megtudjuk mi az, szóval reméltem te tudod – magyaráztam.

- Ó, most már emlékszem, mikor telefonban mesélted. Nos... eddig fogalmam se volt róla, hogy van a belsejében valami. Egyedül valószínűleg csak apánk tudná, hiszen az övé volt. Még az is lehet, hogy ő se, hisz ez az ékszer már nagyon rég óta a családunk tulajdona.

- Igaza van. Lehet, hogy még az egykori ük-ük apánk csináltatta – szólt közbe Mike, aki a konyhaasztalnál üldögélt éppen.

-168-

- Jogos. Őt meg már nem tudjuk megkérdezni, mit rejtett a nyaklánc belsejébe.

- Mindegy, nem is lényeges igazából. Csak egy ideje már mart a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet. Végülis csak nem olyan nagy dolog – gondoltam.

Ezután a szobámba vonultam, ahol Lila éppen az ágyamon üldögélt. Mikor hazaértem, s először meglátott, egyből a nyakamba ugrott, s sírva fakadt, annyira örült nekem. A kutyanyálat azóta se sikerült kimosnom a pólómból. Akkor éppen a takarómon pihent, s szundikált. Perry az ablakon nézett kifele, miközben tollászkodott. A szárnyánál már szépen visszanőtt a tallu. Mikor először találkoztak, Lila megpróbálta felfalni Perry-t, aki pedig bosszúból szószerintivé tette a tojik a fejére kifejezést. Kis időbe beletelt, míg hozzászoktak egymáshoz, de akkorra már – ha nem is szerették – legalább eltűrték egymást.

Picit leültem az ágyra, miközben Lila füle tövét simogattam, majd én is lefeküdtem. Egy hosszú nap után a cukrászdában, jól esett a pihenés. Mikor épp becsuktam a szememet, Perry megszólalt:

- Hamarosan váratlan vendéged érkezik; s nem is tudod, mennyire reménykedik.

Először nem is figyeltem rá, csak feküdtem egy kicsit a puha ágyam kényelmében, majd végül csak felkeltem, s elkezdtem a telefonomat piszkálni. Éppen Hammond-dal írogattam, mikor a bejárati ajtó egyedi, nyikorgó hangjára kaptam fel a fejemet. Ezt követően egy tányér összetörésére emlékeztető hangot hallottam. Mint kiderült, tényleg a nővérem ejtett el egy tálat, annyira meglepődött az ajtónkban álló személytől. A nagy hangzavarra én is leraktam a telefont, majd kimentem a hálószobámból. Egy nálam alig magasabb, barnás hajú nő álldogált a bejárati ajtó előtt. Arcát ráncok díszitették. Ashley kezét a szája elé téve állt könnyes szemmel, s még Mike is meg volt lepődve.