Mona Ramezani szabálykövető muszlim nőként nevelkedett, minden arab férfi álma. Hogy mi a gond mégis vele? Nem tud szülni egy gyereket sem, főleg nem egy fiút. Annak ellenére, hogy Chicagóban, a szelek városában él, Mona alig tud valamit erről a vár...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
,, Miért kellene egyáltalán a nem muszlim nőknek hordaniuk hidzsábot?"
Ezzel a kérdéssel találtam szemben magam, és bár tudatomnál voltam, hogy egy nem muszlim ember tette fel a kérdést egy iszlám fórumon, és láthatólag nincs tisztában a dolgok rendjével, éppen ezért nemigen leptek meg az eddigi válaszok.
,, Miért, te szeretnéd, ha romlott tejjel szolgálnának ki a boltban?"
,, Ez a káfír* mit keres egyáltalán az oldalon?"
A válasza ez volt a következő volt:
,, A húgom összeállt egy muszlim férfival, és nem értem, miért kötelezi arra, hogy hidzsábot hordjon."
Erre még inkább elszabadultak az indulatok.
,, Örülj, amiért ő legalább a húgodra tekintettel van, káfír!"
,, Így még képlékenyebb a történet. Komolyan, a húgodról van szó, és ez idegesít? Tudtam, hogy furák a jenkik, de hogy ennyire?"
Lejjebb görgettem, de nem reagált vissza a kérdést feltevő. Már két órája közzé lett téve a kérdés, és ahogy beszéltek vele a többiek, úgy nem is csodálkoztam volna, ha nem is ad többé választ. Valljuk be, nem valami kedvesen bántak vele. Ez egy zárt közösség volt az amerikai muszlimok körében, nem igazán tűrték meg az idegeneket. Ez egy olyan szelete volt a közösségünknek, ahol szabadon oszthattuk meg elveinket, véleményünket, anélkül, hogy leszóltak volna minket. Ezért is támadhattak neki ennek a szerencsétlen embernek. Nyilván vajmi keveset, talán semmit sem tud a muszlimokról. Egy keresztény országban élünk, honnan is tudhatná?
Ritmikusan dobogtattam a faasztalt, amin az asztali számítógéppel szemben ülve gondolkodtam, írjak-e választ ennek az ismeretlen amerikainak.
Nem igazán szoktam belefolyni ilyen vitákba, én csak egy csendes szemlélő voltam. Mindig is jobban szerettem háttérben maradni. Anyukám mindig felemlegeti a csoportos osztályfotózást, amin én a harmadik sorban, leghátul álltam, tökéletesen elfedve a hajamat a hidzsábbal, meghúzva magamat a sarokban. Egy muszlim nőnek láthatatlannak kell lennie, vagy legalábbis eléggé elvonulni ahhoz, hogy ne okozzon gondot. Nem véletlenül nem járunk mecsetbe, ahogy az imák alkalmával is mi a férfiak mögé terítjük az ima szőnyeget. Allah becsüli azokat, akik a Koránt követik. Márpedig én abban a pillanatban muszlimmá váltam, mikor megszülettem, és anyám a karjaiban tartva első szava az volt hozzám, hogy saháda. Ez lényegében annyi jelentett, hogy befogadtak a közösségbe. Ezek után egy imát elmondtak értem. Így kezdődött meg nekem, Mona Ramezaninak az élete. A néhai nagymamám szerint valóságos áldás voltam első szülöttként a családban. Mindazonáltal a nálam öt évvel fiatalabb kisöcsém került előtérbe, hisz ő vitte tovább a vallásunkat. Ahogy apám is fogalmazott, én tartom össze a jövendőbeli családomat, és Hossein viszi tovább a hitünket.
