A lány, aki elérte a csillagokat ✓

I. Negyedik

– Payam, Arghavan, Allah engedelmével, kicsattantok az egészségtől. Hogy van a kis Teymour? – üdvözölte melegen Sherine unokaöccsét és feleségét, akik ma délután betoppantak hozzánk.

Ők voltak az egyedüli rokonok, akik Amerikába emigráltak Emad családjából. Az unokatestvére sok mindenben eltért tőle. Sokkalta szélesebb vállú, karizmatikusabb arc és tekintélyt parancsolóbb külső tartozott hozzá. A férjem lágyabb vonásokkal rendelkezett.

Felesége, Arghavan egy csodás lila hidzsábbal vonta magára a figyelmet, ami kellő mennyiségű csillámmal volt teleszórva, figyelemfelkeltő és lehengerlő volt egyben. Ha a muszlim kultúra modelljeit kutatnánk, akkor ő bátran jelentkezhetne a titulusra. Irigyeltem, amiért ő ilyen ragyogóan járkálhatott Chicago utcáin, míg nekem be kellett érnem a komor fekete kendőmmel és ruhámmal.

– Ó, csodásan, az iskolában most kezdték el tanulni a t betűt, így aztán már lassan képes lesz leírni a saját nevét – büszkélkedett Payam kihúzott háttal.

– Apád igazán büszke lehet – mondta a testvére nevében Sherine, aki a világ másik felén próbált gazdálkodni a szőnyeg kereskedésével.

Az anyósom elmondása szerint, ő is családostul ment volna ki a gyerekeivel, de aztán az utolsó pillanatban meggondolták magukat a feleségével. Payam viszont nem mondott le az amerikai álomról, így miután feleségül vette Arghavant, ők is felpattantak egy gépre, és Chicagóig meg sem álltak.

– Köszönjük. Bár gyakrabban láthatná a nagyszüleit. Úgy tervezzük, hogy júliusban ellátogatunk hozzájuk – magyarázta Arghavan.

– Micsoda ragyogó ötlet – tette össze kezeit Sherine. – Teymour legalább több ízben is belekóstolhat a perzsa kultúrába.

Payam egy kényszeres mosolyt villantott felé. Nem azért, mert ne akarná, hogy tudja, honnan jött a fia, sokkalta inkább, hogy egyes nézeteket ne vegyen át. Payam sokkalta szabadabb gondolkodásmódot hirdetett, ezáltal Arghavan is alkalmazottja volt a kis vállalkozásában, szállítmányozással foglalkoztak, és elég jól is ment a szekerük.

– És persze többet megtudhat az ottani rokonairól – bólogatott helyeselve, majd megköszörülte a torkát. – Sherine nénikém, nagyon kiszáradtam ez alatt az út alatt, talán...

– Nem kell kétszer mondanod – akasztotta meg. – A zöld teát már előkészítettem.

– Mindig tudja, miként nyűgözzön le – felelte, majd egy alig látható kacsintást lövellt a felesége felé. – Addig Arghavan átad pár ruhát Monának.

– Igazán nagylelkűek vagytok, de már elmondtam párszor, hogy a fekete illik leginkább hozzá – magyarázta az anyósom, aki nem csinált titkot abból, hogy nem díjazta, amiért Payam felesége bármiféle más ruhába mutatkozott meg a nyilvánosság előtt, és ezeket át is adta nekem, mikor már úgy érezte, neki nincs szüksége rájuk.

– Most kivételesen azt is hoztam – mondta Arghavan, aki a jobb kezén lógó szatyortóból kiemelt egy sötét színű anyagot.

– Nos, ez esetben – hümmögött egy sort, majd a konyhához fordult. – Na gyere, Payam, lessük csak meg azt a teát.

Arghavan cinkos mosolyt küldött felém, én pedig rezzenéstelen arccal indultam a szobám felé. Nem azért, mert ne osztoznék a szimpátián, inkább attól rettegtem, hogy az anyósomnak mindenhová elér a szeme.

Mikor becsuktam magam után, Arghavan izgatottan ecsetelte az új olvasnivalót.

– Ernest Hemingway. El sem tudod képzelni, hogy milyen megindítóan számol be az öreg halászról. Akkora átéléssel, akkora... Minden rendben van?