A lány, aki elérte a csillagokat ✓

Epilógus

Nyolc hónappal később...

Az óceán sós illatához semmi sem volt fogható.

Oswald szerint az Atlanti-óceánnak még erősebb volt az illata a több sója miatt. Oswald oda akart eredetileg vinni, de megmondtam neki, hogy pontosan oda fogunk menni, ahol azt a képet csinálta, amit először elküldött magáról. Most ott álltam annál a fakorlátnál, aminél egykor ő is és úgy éreztem, az életem is olyan végtelenné vált, mint az óceán.

– Jellemző, hogy magamra hagytál – szólt a hátam mögül az a férfi, akit Kakadu_vagyoknak ismertem meg és hozta el a fényt az életembe. – Mint mikor hajókirándulásra mentünk a Michigan-tóhoz. Akkor is jó, hogy nem vesztettelek el.

Bár próbált durcás lenni, de a mosolya nem arról árulkodott, hogy bármi baja lenne. Ő is örült velem együtt, akárhányszor rácsodálkoztam azokra a dolgokra, amik idáig nem adattak meg nekem. Leárnyékolta a szemét, hogy lássa, a nap merre tart. Kora este érkeztünk, de nyár elejének révén még volt egy-két óra, míg besötétedik. Igazán egyikünk sem azért jött, hogy megmártózzon a vízben, hanem Oswald állítása szerint az óceánnál nagyobb eséllyel láthatjuk tisztán az éjszakai égboltot és néhány csillagképet is sikerül találnunk.

Ez a második eset, hogy Illionis államot elhagytam csillaglesés érdekében. Az első alkalomkor meteorzápor miatt mentünk el Utahba két hónappal ezelőtt. Akkor volt először ilyen látványban részem. Meg sem tudtam számolni, mennyiszer kiáltottam fel, majd Oswalddal versenyt csináltunk, hogy ki lát több hullócsillagot. A végén feltette a kérdést, hogy kívántam-e bármit, mire nevetve néztem rá.

– Te magad mondtad, mennyire nevetséges maga a gondolat is, hogy egy meteortól várjuk az álmaink beteljesedését.

– Ez így van. Azonban feltételezem, hogy jó sok vágyad lett, mióta elköltöztél a Morton Oakról.

Visszagondoltam arra a napra, mikor beléptem az egykori otthonomba, ahol fülsüketítően nagy csend honolt. Nem kattogott a fali óra, nem szólt a tévé vagy a rádió, a régi számítógép zúgása sem volt meg. Hivatalosan Emad nevén volt a ház, de őt jó hosszú ideig nem fogják elengedni. A férjem nagyon sokat titkolózott a munkájával kapcsolatban és mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen a saját társai sanyarúságából pénzt csinált néhány haverjával, akkor minden értelmet nyert. Hogy miért is nem akart beszélni soha róla. Tudta, hogy nem helyeselném, sőt az anyja sem, aki állítja, semmit sem tudott erről az egészről. Sherine és én tudjuk milyen Közel-Keleten élni, hogy mennyien akarnak kitörni a szegénységből, a jobb jövő érdekében pedig ki vannak szolgáltatva. Ezt pedig ki is használta. Mára megkérdőjelezem, hogy ismertem-e valaha is a férjemet. A volt férjemet. Elég nyomós érvek voltak még a szerződés ellenére is, hogy gyorsan pontot tegyünk a házasságunk végére. Valósággal úgy éreztem magam, mint akit kiszabadítottak volna a cellából, amikor hivatalosan is elváltunk. Úgy léptem ki a hivatalból, hogy szabad ember voltam. Nem rendelkezhetett felettem senki.

Mai napig is homály fedte azt a napot, mikor eszméletemet vesztettem, Oswaldék is a hírekből tudták meg, mi történt nagyjából. Emad aznap el akarta hagyni az államot, mert rájött, hogy szaglásznak utána. Az anyját nem akarta vinni, ha mégis házkutatást tartanának, akkor vigye el ő a balhét, ha rám találnak. Az első, ami eszembe jutott ekkor, a féreg szó. Nem számított neki semmi, csak hogy ő megússza. De nem volt rá elég ideje. Elfogták, majd miután rájöttek, hogy az akaratom ellenére a pincében tartottak – még aznap este, Oswaldék látogatása alatt érkeztek meg hozzám a rendőrök, hogy kihallgassanak – és hagyták, hogy meghaljak, szándékos emberölési kísérlet miatt állították őt bíróság elé. Sherine-t a tárgyalás előtt kitoloncolták az országból és átadták az iráni hatóságnak. A kirendelt ügyvédje, aki perzsa gyökerekkel rendelkezett, pontosan tudta, hogy sokkal kevesebbel megússza, ha visszamegy tekintve a vallási törvényeket, ahol jobban elnézik, amiért becsületbeli gyilkossági kísérletben vett részt. Sherine nem nagyon hadakozott ez ellen, mindent bevallott a fogva tartásomat illetően itt is meg Iránban is. Emad nem volt ennyire segítőkész, sőt váltig azt állította, hogy az anyja ötlete volt bezárni a pincébe, a becsületbeli gyilkosságnak is ő volt az ötlet szerzője. Azt hiszem, Sherine-re ennél nagyobb csapást nem mérhetett a saját fia. Ha a verés nem lett volna elég, akkor az árulás biztosan elérte, hogy Sherine összetörjön és az is maradjon élete hátralevő részében, ha még a szülőhazájában is tölti le azt az időt.