A lány, aki elérte a csillagokat ✓

I. Huszonegyedik

Az ágy hömpölygött alattam, ahogy a férjem kikelt az ágyából. Nem is igazán figyeltem rá, hogy már a hajnalba fordult át az éjszaka. Ebből is látszik, hogy túl sokat pergett az agyam, ami megállás nélkül ugyanarra jutott.

Nem maradhatok itt.

Este, mikor letettem a fejem a párnára, úgy éreztem, itt az ideje jó alaposan átgondolnom az egész életemet. Miután imádkoztam Allahhoz, csak ez az egy dolog kerülhetett szóba. A napi teendők miatt szinte alig tudtam hosszabb gondolatmenetet alkotni, de az alvás idő helyét felváltotta a hangos gondolkodás. Néha még hátra is pillantottam a hátán fekvő Emadra, hogy véletlenül nem-e hagyta el bármi a számat. Köztudottan híres volt az éles hallásáról, éjszaka minden neszre képes volt felriadni.

Sok gondolat keringett a fejemben. Többek közt az, hogy mennyire elmagányosodtam, amiért ezt az egészet nem tudtam senkivel sem megvitatni az éjszaka közepén. Oswald és Arghavan is álomvilágban járt, és ha akartam se tudtam volna elérni őket. Emad még arra is felébredt, ha a mosdóba kellett elmennem. Kizárt, hogy a párnahuzatom turkálása és az ósdi mobil nyomogatása nem csapna zajt, főleg ilyen közelségből. Ráadásul abszurd ötlet volt. Így is őrjített tudat, hogy közvetlen közelében rejtettem el a legféltettebb kincsemet, aminek létezéséről sem tudott. Olyan rémképeim voltak, hogy a hatodik érzéke képes megsúgni, mit rejtegetek a párnám alatt.

Nem volt semmi normális abban, hogy a feleség rejtegeti a férje elől a párnája alatt a mobilt, a következményektől rettegve. Egy normális kapcsolatnak nem erről kéne szólnia.

Egy családi házat nem a félelem ködének kellene uralnia, ami azt érezteti veled, hogy egy börtönbe kerültél.

Egy otthonnak teljesen másról kellene a szólnia.

A benne szereplők nem várják el tőled, hogy tökéletes légy, még ha hívő családról is van szó. Sőt, ott lehetsz igazán önmagad. Egy szent hely, ahol kibontakozhatsz, és a szeretet akkor sem lankad. Nem ők határozzák meg, hogy ki légy, és nem törnek pálcát afelett, ha elbuktál. Nem próbálják meg a hegeket eltakarni rajtam, sőt, állításuk szerint szégyellnem is kéne őket.

Egy otthonnak erről kéne szólnia. Nem az elvárásokról és, hogy mindenképp gyerek szülessen a családban.

Azt hiszem ez az egyetlen dolog tudott eddig visszatartani.

Mert ácsingóztam egy gyerekért. Aki elhozza nekem a melegséget. Aki kiszínezi a napjaimat. Aki által értelmet nyer a létezésem és az életem.

Nem egyedi esetről van szó, ahogy azt az utóbbi hónapokban megtanultam. Több anyákról szóló fórumon jelentem meg, ahol sok felhasználó rám emlékeztetett. Minden vágyuk egy gyerek volt, vagy éppen nem tudták elképzelni a négy lábon járó lurkójuk nélkül az életüket. Pedig ők még csak nem is az iszlám kultúrát gyakorolták. Ez elgondolkoztatott.

Fel is tettem egyszer a kérdést Oswaldnak, hogy ha a nők tényleg olyan szabadok, ahogy mondja, egyesek itt miért beszélnek róla, mintha életük értelme volna.

– A világ minden táján vannak olyan nők, akik már kiskoruktól a szülői szerepre készülnek. Ők azok, akik egy játékbaba dédelgetése, gondoskodása ad célt az életben. Ezzel soha nincs baj. Ha valaki annak szenteli az életét, hogy egy másikat felneveljen azzal sosincs gond, sőt minden elismerésem a lelkiismeretes szülőknek. Ugyanakkor túlságosan is feltuningolják ezt a témát. Mindenki úgy állítja be a gyerekáldást, mint a világ hetedik csodája. Így nem nehéz életcélnak kitűzni. A hiba mindig ott van, hogy sokan nem kutatnak utána a dolognak. A kezébe veszik egy barátjuk csecsemőjét és azt gondolják, hogy mennyire jó buli. Csupán a barát elfelejti közölni, hogy idegbajt kap, amiért hónapok óta nem tud rendesen aludni, később meg gyűjtenie kell egy pónira, ami annyira megtetszett a kölyöknek. Egy gyerek felelősséggel jár, és ha nem építesz fel valamit, akkor hiába az összes szeretet, kenyeret nem adnak érte.