The Promise /Befejezett/

08.

Átöltöztem Xavier ruháiba. Kimentem a fürdőből, Ő már az ágyon feküdt. Aludt. A Tv halkan ment, a lámpa le volt kapcsolva. Bemásztam mellé. Ő is pizsamában volt már. Ránéztem az arcára. Tudom, hogy alvó embereket nem mindig egészséges bámulni, de annyira gyönyörű.

Xavier szempillái már-már az 'almácskáit' érintették olyan hosszúak voltak. Izmos kezét a hasán nyugtatta, szája kissé elnyílt. Az ajkai.... olyan teltek voltak, és annyira puhának tűntek... Hirtelen meg akartam csókolni!

Miket beszélek?! NEM GONDOLHATOK ILYENEKRE! Nem adhatok neki több esélyt... Ő is biztosan nem szeret már. Csak ki akar használni...

Arra tértem vissza a gondolataimból, hogy Xav forgolódni kezdett. Aludt még, de mintha keresett volna valamit. A feje... ráfordult a hasamra. Kezeivel belém kapaszkodott, hozzám bújt. Annyira édes volt. Tudtam, hogy el kellene tolnom magamtól, de nem bírtam.

Hátradőltem a párnán és elaludtam.

**************************************************************

Reggel arra ébredtem, hogy valaki gyengéden a hajamat simogatja. Kellemes volt, és nagyon jól esett. Felnyögtem.

-Jó reggelt. -szólt Xav mély rekedt írtó szexi hangján. Szemeim rögtön kipattantak.

-Neked is. -suttogtam.

-Jól aludtál? -kérdezte, és közben lefeküdt mellém. Már is éreztem a hiányát. Nem érintett meg, és az a melegség az a bizsergés hihetetlenül hiányzott...

-Jól, köszi. És te?

-Nagyon nagyon rég óta nem aludtam ilyen jól.

Rámosolyogtam. Közelebb bújtam hozzá, és a mellkasára hajtottam a fejem.

-Xavier... Ígérd meg, hogy többé nem mész el... Nem tudom, hogy tudok e hinni neked... csak ígérd meg.

-Rendben Ígéretes.... Megígérem, hogy soha többé nem hagylak el. Bár nem értem miért kéred megint, hiszen mondtam, hogy soha nem tudsz elüldözni...

-Csak... Csak így biztosabb. -Xavier a derekamra kulcsolta a kezeit, és magához szorított.

-Akkor ez azt jelenti, hogy.....?

-Nem! Korántsem jelenti AZT! Ez csak annyit bizonyít, hogy elkezdtünk valamit. Ez még lepkefingnyi sem ahhoz képest amennyit tenned kell.

Elhúzódott tőlem. Felállt. Én is követtem Őt. Az ágy két oldalán álltunk, egymással szemben. Perceken belül tuti szétrobban a ház az ordításunktól. Érzem.

-Tudod Lena... Nem csak nekem kell tennem dolgokat, mert ez nem így működik! Most nem azt kérem, hogy add oda magad, hanem azt, hogy érts meg!

-Hallgatlak! -vágtam közbe dühösen. Még neki áll feljebb!

-Elmegyek. Kiborulok, öt év múlva visszajövök. Azt állítod senkivel sem voltál amióta elmentem! Ezt kibaszott nehéz elhinni! Érted?

-Szóval azt hiszed egy kurva vagyok, csak nem vallom be? -kérdezem üvöltve, és közelebb lépdelek hozzá.

-Dehogy hiszem ezt Lena! Csak fogd fel, hogy megváltoztam! Bízom benned, mert tudom, érzem hogy rajtam kívül tényleg senkivel sem voltál! Pedig rohadt nehéz elhinni! Te is hasonló helyzetben vagy, nem hiszed el, hogy megváltoztam! És nem is akarod megpróbálni. -mondta, és egyenesen a szemembe bámult.

-Honnan tudod?! Honnan tudod, hogy nem próbálom? Xavier, nekem egész életemen át csak a bizalom volt! Semmi más! Jöttél te, érzéseket váltottál ki belőlem, élni kezdtem melletted! MEGÍGÉRTED, hogy visszajössz! Azon a nyáron! De nem jöttél. Öt évet vártam rád! Ez nem fog menni. Nem tudom visszaépíteni mindazt a bizalmat ami volt röpke két-három nap alatt! - mondtam és a szemeim megteltek könnyel.- Azt hiszem elmegyek... -suttogtam, és bevonultam a fürdőbe átöltözni.

Amikor kijöttem, Xavier az ágyán ült felöltözve, és a fejét a kezébe temette. Szerettem volna a hajába túrni, és amikor kérdőn felnéz rám megcsókolni.... De tudom, hogy ezt nem tehetem... mert még nem bízom benne. Elmentem mellette,  gyorsan kimentem a házából, szinte futottam a lépcsőn lefelé, majd kiléptem a levegőre. Ebben a pillanatban hatalmasat dörgött az ég, és szakadni kezdett az eső. Kivágódott valamelyik erkélyajtó, és kiordítottak rajta:

-Lena!

Kérdőn felnéztem Xavierre. Vajon mit akar még? Már eléggé a porba döngölt így is...

-Lena kérlek gyere vissza! Kérlek! Lena!

Megráztam a fejem, és elindultam haza. Már az utcánkban jártam, amikor valaki hátulról elkapta a derekam, és magához rántott. Majdnem beleájultam a karjaiba, olyan fura érzés fogott el. Örültem, hogy utánam jött, egyenesen szerettem.

-Xavier... -mondtam szipogva.

-Lena... -mondta halkan, és még jobban magához szorított.- Annyira sajnálom... Csak... Annyira vágytam rád... Érted? Megőrjítesz! Annyira, meg akartalak csókolni, tovább akartalak simogatni, beletúrni a csodás selymes hajadba... De tudom, hogy te nem állsz még készen erre, és én...kissé kiborultam... Mondd, hogy nem haragszol rám!

-Nem haragszom rád Xav...

-El sem tudod hinni mennyire örülök ennek! -mondta, és ekkor vettem észre, hogy zuhog körülöttünk az eső. Eddig teljesen kizártam annyira Rá koncentráltam... - Őszintén fel teszek egy kérdést. Tudnom, kell vagy esküszöm összeesek olyan hulla vagyok addig loholtam utánad, de cserébe őszinte választ várok.

-Persze, ígérem!

-Lena. Szerelmes vagy még belém?

Ez... Xavier tényleg megkérdezte? Xaviert komolyan érdekli, hogy szerelmes vagyok e belé? A kérdés csak az, hogy szerelmes vagyok e? Most is úgy szeretem ahogy régen? Most is ugyan azokat érzem iránta mint akkor?

-Xavier...én....

_________________________________________________________________

Sziasztok! Némi késéssel, de itt a sztori, remélem tetszett! :) Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/361233214066460/