The Promise /Befejezett/

17.

Nem tudtam mit tegyek. Ott álltunk Xavier szobájának közepén.Ő átölelt én kezeimet a derekán pihentettem.

-Minden rendben lesz. Megoldjuk, együtt.

-Köszönöm. -suttogtam sírástól rekedt hangon.

Egyszerűen minden szétesett körülöttem. Anyu eltitkolt előlem egy ilyen fontos dolgot, nem hagyta, hogy én is megismerjem a pasast most is alig hagyta, hogy elhozzam a cuccait egyáltalán. Vissza akar menni hozzá, de nem tudom miért. Hiszen megütötte. Volt képe megütni egy nőt, és anyu ezek után vissza akar menni hozzá. Én... én a helyében hívtam volna a rendőröket és nem hagytam volna. Nem ilyennek ismertem meg az édesanyám és ez teljesen összetört.

-Feküdj le egy kicsit. Én addig elmegyek Aires-szel és beszélünk Ben-nel oké?

-Most nem tudnék aludni. Veletek megyek!

-Szó sem lehet róla! -mondta Xav azonnal.

-Mi? Miért?

-Mert megütötte az anyukád. És nem akarom, hogy neked essen. Nem akarom, hogy halld ahogy veszekszünk, netán lásd ahogy kirángatjuk onnan Aires-szel. Azt szeretném, hogy itt maradj Debby-vel és az anyukáddal. Beszélj vele.

-Argh! -mondtam és kiléptem a karjai közül. Beletúrtam a hajamba és szitkozódtam az orrom alatt. -Rendben. De ha egyszer is hívlak és nem veszed fel odamegyek!

-Oké. -bólintott.

Kimentem a konyhába és készítettem magamnak egy kávét. Nyílt az ajtó és belépett még valaki. Hátranéztem egy pillanatra majd fordultam is vissza a kávémhoz.

-Hogy vagy? -kérdeztem színtelen hangon anyutól.

-Jól. Elköszönni jöttem. Visszamegyek Ben-hez.

-Mi? Nem! Nem mész vissza! -csaptam le dühösen a kiskanalat a csészém mellé.- Megvert téged, te meg még visszakuncsorogsz hozzá!

-Ő a férjem! Mellette van a helyem!

-Dehogy a férjed!Nem házasodtatok össze! Ez egy pszichopata aki képes akaratod ellenére is rád erőszakolni egy házasságot! Miért nem veszed észre?!

-Mert SZERETEM! Lena! Végre nem vagyok egyedül, végre van valaki aki szeret!

-Én nem voltam elég neked ugye? Ott voltam! Bármikor számíthattál rám! De nem, neked össze kell szedni az első szembejövő helyes srácot aki kattant! Mit csinálsz, ha szétver?! Hm? Apu ezt soha nem csinálta volna veled... -tettem hozzá suttogva.

-Az apád MEGHALT! Nincs többé! Nem számít és nem akarok rá emlékezni, nem akarok rá gondolni, nem akarom hogy felemlegesd nekem! Ha továbbra is megteszed akkor lépj ki az életemből Lena! Maradj itt és hagyj békén örökre!

Teljesen lefagytam. Először a rideg szavaira. Arra, hogy képes volt ezt mondani a saját lányának. Képes volt ilyet a szemembe mondani. Másodszor azért mert rájöttem mi a baja. Még ennyi idő után sem tudta feldolgozni és elfogadni, hogy apu meghalt. Ezért állt le az első pasival, ezért próbálja kétségbeesetten maga mellet tartani és EZÉRT nem érdekli, hogy megveri. Csak szüksége van valakire akivel helyettesítheti aput.

-Elég! -kiáltotta anyu mögül valaki. Deb mellém sétált és szemeivel az arcomat vizsgálta. Majd anyu felé fordult.- Susan... Nem ez a megoldás ha szeretetre vágysz. Nem az a megoldás, hogy ragaszkodsz egy olyan emberhez aki semmibe vesz és bántalmaz téged! Tönkreteszed az életed! Tönkreteszed a lányod életét azzal, hogy ilyeneket mondasz neki!

Anyu dermedten bámult előre. Én úgy éreztem bármelyik pillanatban összeeshetek. Nem bírtam tartani a hátam, és még anyu lelki világával is foglalkozni. Teljesen tönkre vágott.

-Nem mész sehová! -zárta le Debby. Én csak egy szó nélkül fogtam a kávém és leültem a kinti asztalhoz. Kicsiket kortyoltam a kávéból. Elővettem egy cigit is és a tenyerembe temettem az arcom. Fogtam a telefonom és felhívtam Denielt.

-Helló Lena! -mondta és szinte láttam magam előtt ahogy mosolygott.

-Szia Deniel. Figyelj... van egy kis gáz.

-Mi az? -kérdezte rögtön.

-Ide kéne jönnöd és beszélned kéne anyuval.

-Oké-oké megyek. De mi a baj?

-Nem telefontéma. -mondtam összeszorított szájjal. Lediktáltam a címet majd tovább kávéztam.

******

Aires és Xavier elmentek "beszélgetni" Ben-nel. Deniel pedig a szobámban van anyuval. Miután beavattam azonnal bement anyuhoz majd becsukta az ajtót és már vagy két órája bent traccspartiznak. Mi Debby-vel a konyhában a pultnak támaszkodva beszélgetünk. Már odaraktunk főni egy levest és a csirke is sül a sütőben. Ketten csak összehoztuk.

-Miért érzem azt, hogy pár órán belül itt hatalmas ramazuri lesz? -kérdezte fintorogva.

-Nem tudom, de nekem is rossz előérzetem van. -suttogtam.

Aztán nyílt a konyhaajtó és Deniel lépett be rajta. Szomorú volt. Láttam az arcán, láttam a mozgásából.

-Na? kérdeztem miközben egy pohár vizet nyomtam a kezébe.

-Pszichológushoz. Amint lehet.

-Oké. -suttogtam elkeseredetten.

Fél órán keresztül csak csendben bámultunk ki a fejünkből mikor kivágódott a bejárati ajtó. Gyorsan kimentem a konyhából. az előszobában megpillantottam a srácokat akik szerencsére a saját lábukon jöttek haza. Rögtön Xavier-re ugrottam és össze vissza puszilgattam az arcát. De egy ponton felszisszent. Szorosan tartotta a derekam én meg kicsit elfordítottam a fejét. Az arca bal felén kis kékes lilás folt keletkezet.

-Megütött?! -kérdeztem.

-Aha. De ne aggódj. -mondta vigyorogva- Visszaütöttem. Kirángattuk a házatokból, a cuccaival együt. Beült a csinos kis kocsijába és elhajtott. Még fél óráig ott csöveztünk az utcán. Nem jött vissza.

-Köszönöm! -suttogtam majd Aries-t is megöleltem hálám jeléül. Debby és Deniel mögöttük álltak. Aires Debby-hez lépett és megölelte. Nagyon cuki volt, ahogy a fekete hajú lány szinte eltűnt a srác karjaiban. Srácok kezet fogtak (Deniel és Aires meg Xavier és Aires) aztán a nappaliba vonultunk. Anyu nem akart kijönni a szobából így gondoltam benézek hozzá. Az ajtó viszont zárva volt. Rögtön elkapott a pánik, és csak azt vettem észre, hogy Xavier vállal próbálja betörni.

_______________________________________________________________________________________

Tudom, rövid de ennyit sikerült összehoznom. Mindjárt it a suliiii (sajnálom, hogy emlékeztetlek rá titeket, jajj de jó meg minden (aha persze! :D ) ((szarkazmus)). Nem tudom hogy lesznek a részek mert az órarendemtől függ de lesznek részek az tuti!!! Ciasztok! :*