Love you anyway //Minsung//

23.resz

-Ti meg mit csináltok..?- hallatszik egy mély hang az ajtó felől, mire mindkét fiú félig sokkban, ijedten húzódik el a másiktól.

-Ez.. nem az aminek látszik! -kapja tekintetét az ajtó felé Minho, míg magában minden lehetséges magyarázatot átgondol.

-Na mi van? Megijedtetek, mi?

Az ajtóba nézve mindkét kanapén helyezkedő fiú kifújja a levegőt ahogy összenéznek. Az ajtóban Felix áll, egy önelégült mosollyal nyugtázva azt, hogy sikerült a szívbajt ráhozni barátaira.

-Felix baszod, de utállak! - pattan fel Jisung, és rögtön az említett felé indul.

-Héhéhé nyugi van! -tolja el magától az egy nappal idősebbet.- Csak hogy tudd én is haragszom rád! Miért nem mondtad, hogy együtt vagytok??? -kezd izgatott ugrálásba Lix.

-Hát mert... még időm se volt!

-Jó... akkor még bepótolhatod és megbocsájtok! Na gyere! -ragadja meg barna hajú barátja csuklóját és egészen egy fenti üres szobába húzza.

-Tényleg összejöttetek? -lép Hyunjin be a nappaliba.

-Mit gondolsz? -mosolyodik el.

-Jaj de büszke vagyok rád drága bátyám! - huppan le mellé a kanapéra csak, hogy megütögethesse az idősebb vállát.

Ha bevallja, Minhonak lett volna egy-két kérdése öccséhez, de sajnálatos módon nem sok idejük volt beszélgetni ugyanis szüleik alig 20 perc múlva már otthon is voltak.

-Fiúk! -kiabál fel Hyunjin az emeletre amint hallja a zár kattanását.

-Sziasztok -köszön a két fiú egyszerre szüleinek.

Jisung szemszög

Kissé félve sietek le Felixet követve a lépcsőn. Ha őszinte vagyok, nem kicsit félek Minho szüleitől és attól, hogy esetleg a köztünk lévő dolgok kiderülnek, de... annyira balszerencsések csak nem leszünk. Nem tudom, hogy Minho mit szeretne hogyan álljak hozzá a szülei előtt, de van egy olyan érzésem, hogy jobb lesz jó.. haverok ként viselkedni. Hmm... igen, valószínűleg a "haverok" a legheterobb megfogalmazása a barátoknak.

-Jó napot! -köszönök szinte egyből Felix után.

-Sziasztok? - néznek ránk, majd kérdően fiaikra szüleik.

-Uhm... Felixet csak áthívtam, mert nincsenek otthon a szülei. Jisung pedig... azt majd Minho elmondja! - vonul be az étkezőbe bátyja vállát megcsapva, majd szőke barátom is utána megy.

-Hmm... mi lenne ha majd miután ettünk, vagy esetleg közben beszélnénk meg?

-Legyen. -vonulnak be ők is a többiek után a helységbe, rám egy kissé szúrós pillantást vetve, ami miatt én muszáj vagyok egy jó nagyot nyelni.

Ijedt tekintetem találkozik hyungom  zavartalan tekintetével, ami természetesen most nem nagyon nyugtat meg. "Minden rendben lesz" - tátogja felém, mielőtt a többiek után indulna nekem pedig kell még egy-két perc, hogy el is higgyem amit mondott. Félve ballagok be, majd foglalok helyet az asztalnál természetesen párom mellett. Szinte némán kezdünk neki az evésnek, míg barátaimmal egy-egy szemkontaktust ejtek, de szemeikből semmit nem tudok kiolvasni.

-Na Minho, mi is van most? - teszi le evőeszközeit alig öt perccel később az anyja.

-Nos, először is leszögezem nem fogok veled veszekedni. -kezdi nyugodt hangon.- Jisung viszont már lassan több, mint egy hete itt van és azt szeretném ha beleegyeznétek, hogy itt is maradjon. -teszi le ő is villáját, majd nyugtatás képpen az asztal alatt combomra simít.

-Mert hogy? -szál be most már az apja is a beszélgetésbe, miközben egy szalvétával megtörli az arcát mér csak megszokásból is.

-Hát.. nem tudom mennyit mondhatok, de.. -hajtja le egy pillanatra a fejét- Jisung anyja alkoholista így nem nagyon tud vele együtt élni.. mert még a saját fiára is veszélyt jelent mikor nincs magánál. -néz az arcomon lévő vágás nyomára ami még épphogy látszik.

-Jaj szivecském, hát erről van szó? - simít a nő meglepően kedvesen az eddig asztalon pihenő kezemre. - Az én apám is alkoholista volt.. nagyon sajnálom. Úgy gondolom van elég hely neked is, nem igaz? -néz férjére akit látszik, hogy amúgy nagyon nem érdekel a dolog, mégis rábólint.

-Akkor maradhat?? -néz rá kíváncsian Minho.

-Úgyse vagyunk sokat itthon szóval persze. -kostól bele mondata végén a palacsintámba majd egy jól eső hümmögéssel fejezi ki tetszését. - Hmm.. Minho ezt te csináltad? 

-Nem, Sung.. Jisung csinálta. - mosolyog anyja felé, míg kezével aljasan belső combomra simít és finoman rá-rá szorít.

-Tényleg? Nagyon finom! Majd megadhatnád a receptet!

Érzem ahogy arcomat most nem kissé önti el a vörös szín és magamban valahol most átkozom Minhot, hogy pont ilyenkor jut eszébe, hogy ilyeneket csináljon.

-Persze, igazából még a nagymamám tanította mikor még 8 éves voltam szóval..

Itt elég feltűnően megakadok, ugyanis Minho ismételten rászorít combomra ami miatt egy jó szúrós nézést is kap tőlem, emellett öccsétől is, de úgy néz ki csak nem hagyja abba.

Jó.. akkor én meg ignorálni fogom hát legyen így -.-

-tehát nincs recept, de... majd nagyjából megpróbálom leírni. -mosolygok kedvesen és közben észrevétlenül Minho kezére csapok, de persze ez nem igazán hatja meg.

-Jaj értem... hát igazából az is jó ha csak megmutatod majd valamikor ha lesz alkalmunk

-Persze- -ekkor viszont az asztal alatt Hyunjin hallásra elég erősen rúgja meg a mellettem ülőt aki ennek köszönhetően fel is szisszen bár... meg is érdemelte!

-Ááh.. Hyunjin mi a faszért rugdosol?! 

-Tudod te azt! - ráncolja össze a homlokát.

-Fiúk nem igaz, hogy ilyenkor is úgy kell viselkedni, mint a 8 évesek! Éppen beszélgetnék! -Néz a két fiúra fenyítően.

-Ugyan- ugyan nem baj. -Állok fel kínosan enyhe nevetést erőltetve. - Ha nem probléma én most asztalt bontok.. -vakarom meg tarkómat kissé kínosan.

-Persze, menj csak. -legyint az anyuka, majd a biztonság kedvéért az idősebb férfira nézek aki felém biccent ezzel jelezve, hogy mehetek nyugodtan nekem pedig több se kell.

Sietősen indulok fel miután tányéromat a mosogatóba helyeztem és egészen Minho szobájáig meg se állok aminek majdnem be is csapom az ajtaját, de végül nem teszem.

Vagy negyed órátig várom az ágyon fekve Minhot, hogy ide tolja azt a helyes képét és végre lecseszhessem. Ekkor viszont lenyomódik a kilincs és a már oly rég várt ember slattyog be rajta olyan fejjel, mint aki tudja, hogy lebaszást fog kapni mégsem szeretné bevallani magának. Lassan zárja be az ajtót maga után, majd rám vezeti tekintetét.

-Azt hittem nem itt leszel..- pislog felém egy csöppnyi rejtett félelemmel.

-Reménykedtél, mi? -.-

-Én sohaaa -rázza meg fejét.

-Na Minho szívem gyere ide -ejtek el felé egy kissé fenyítő mosolyt, míg kezemmel megpaskolom magam mellett az ágyat.

-Igen..? -kúszik mellém és próbál rám olyan ártatlanul nézni ahogy csak tud, de ez most nem igazán hat meg.

-Most már ne próbáld magad kihúzni a szarból édesem! -nevetek fel erőltetetten, majd mutató ujjammal álla alá nyúlok és közelebb hajolva halkan szólalok meg. - Én azt hittem mindkettőnk érdeke, hogy a szüleid ne tudjanak rólunk, de akkor úgy látszik nem. Én viszont nem szeretném, hogy miattam vessz össze a szüleiddel és esetlegesen kitegyék a szűröd, mert feltételezem akkor nem lennél ilyen okos szóval csak szólok, hogy hogyha még egyszer a szüleid előtt hozzám mersz érni nem leszek ilyen kedves és kitekerem a kezed. Megértetted?

-Tudom... sajnálom Sungie... -biggyeszti le ajkait.

-Ugyan már... azért annyira nem haragszom rád. - puszilok ajkaira, ami nyomósan jobb kedvre deríti.