Love you anyway //Minsung//

25.resz

Jisung reggel hangos ordibálásra, összerezzenve riadt fel és ijedten nézett körbe, majd egy halk sóhajjal nyugtázta, hogy úgy szeretett párja még mellette van.

-Hyunjin te milyen baromságokat hordasz itt össze?! -hallatszik Minho anyjának kiabálása a földszintről, mire Jisungot elkapja az a bizonyos félelem.

Tétovázva, kissé remegő hangon szólítja meg az idősebbet aki még mindig az igazak álmát alussza. 

-Minho.. -mondja halkan és kezével enyhén megrázza az említett karját.

-Mhm... csak még pár percet. -öleli át Sungiet, aki szinte egyből mellkasára helyezi kezét.

-Nem hyung, kérlek kelj fel! -tolja el magától és hangjában némi félelem lelhető, így Minho szinte rögtön rászegezi tekintetét.

-Mi a baj, baba? - simít a fiatalabb arcára, de az szemeit az ajtóra szegezi.

-Nem anya, ez nem- -hallatszik Hyunjin hangja lentről, de egy hangos csattanás félbeszakítja mondatát.

Minho fejét kissé hátra kapva figyel fel a hangra, majd furcsállva ül fel az ágyon.

-Lemegyek, oké? Maradj itt.. -puszil kedvese ajkaira az pedig talán kissé félve aprót bólint.

Minho sietősen hagyja el a szobát, majd szinte futva megy le a lépcsőn egészen a nappaliig ahol öccse és anyja veszekedik még az apja egyenlőre csak külső személy ként figyeli az eseményeket.

-Minho, végre! 11 óráig lustulni is csak te vagy képes! 

-Miért veszekedtek? -vág közbe, míg próbál öccse szeméből olvasni.

-Képzeld Hyunjin olyan hülyeséget talált ki, hogy ő buzi és együtt van azzal a... mit tudom én.. Felixel aki múltkor is itt volt.. Mond azt, hogy nem gusztustalan gondolat! -nevet fel hitetlenkedve, talán kissé erőltetetten.

-Először is, nem buzi hanem meleg, de ez most részlet kérdés. Másodszor pedig nem értem miért állsz hozzá így... a fiad felvállalja magát előtted te pedig- -nem tudja befejezni, mert az anyja természetesen félbe szakítja.

-Szóval az ő pártját fogod, Minho? Kezdjük ott, hogy sosem volt a fiam! Sosem tekintettem rá úgy és mint most kiderült, jól is tettem!

-Mi van? -emeli fel most már főszereplőnk is a hangját. - Ezt te sem gondolhatod komolyan!

-Miért nem? -vonja fel szemöldökét.- Ő is komolyan gondolta, hogy egy gusztustalan buzi!

-Anya kérlek.. -szólal meg csöppnyit megtörten Hyunjin, de a nő csak nem hagyja, hogy beszéljen.

-Ki ne mond nekem még egyszer ezt a szót a szádon, vagy szeretnél még egy pofont és akkor talán észhez térsz? - lép közelebb örökbefogadott fiához aki reflexből fejét elkapva összeszorítja a szemét.

-Hozzá ne merj érni az öcsémhez! Anya, térj már észhez! Eddig mindvégig Hyunjin volt a te drága tökéletes kisfiad!

-Nem érdekel mi volt és mi nem! Most az ami és amennyiben nem hajlandó ismét normális lenni 30 percet adok neki, hogy összeszedje a dolgait és takarodjon a házamból örökre.

A szobában lévők mindegyike hitetlenkedve hallgatja végig szavait amiknek végén Hyunjin könnyezve sietne ki a helyiségből, de Minho megfogja.

-El ne menj. Nehogy már ilyenkor is szófogadó légy, mint eddig mindig! Hyunjin istenem egyszer nézd a saját érdekeidet és állj ki magadért!

-Minho befejezhetnéd, hogy hülyeségeket beszélsz és ne próbáld visszafogni mert nem akarom látni!- Amint ezt kimondja anyja egy jókora pofonban részesíti most már idősebb fiát is arra számítva, hogy így majd befogja a száját.

Minho orra viszont vérezni kezd ugyanis ügyességéhez híven sikeresen lefejelt valamit míg reflexből mozdult. Érzéketlen szemmel néz anyjára, majd fejét oldalra kapja mikor egy ismerős hang nesze csapja meg fülét.

-Minho! - szalad a semmiből oda hozzá Jisung aggódó szemekkel. - Jól vagy? - fog egy zsebkendőt gyöngéden párja orrához.

-Mondtam, hogy maradj fent! - néz rá szúrósan, hiszen időközben látja ahogy anyja Jisung mögött felvonja szemöldökét.

-Szóval ezért fogtad annyira Hyunjin pártját, te is buzi vagy, mi? - néz rájuk szemrehányóan.

Minho egyszerű mozdulattal vonja maga mögé Sungiet és öccsét is akik már eléggé pánikolnak.

-Hmm.. Pontosan. -ejt el egy gúnyos mosolyt Minho, míg utálatteli szemekkel néz farkasszemet anyjával. - Apa, nem untad még meg, hogy mindig csak csendes hallgató vagy? Esetleg most az egyszer nem szeretnél kiállni mellettünk, mert láttam, hogy többször is meg terveztél szólalni, de végül csak nem tetted. Esküszöm olyan mintha félnél a saját feleségedtől, de persze, igazából miért is kéne megvédeni a gyerekeidet..

-Minho, ne próbáld érzelmileg zsarolni apádat! -indulna meg felé, de a férfi visszatartja.

-Most már elég lesz.. - szólal meg nyugodtan, mire felesége kirántja karját a férfi kezei közül és ismét a fiatalabbakra néz.

-30 percetek van, hogy összeszedjétek a cuccaitokat és kotródjatok innen mindannyian! Soha többet nem akarlak titeket meglátni!

Minho hitetlenkedve fordul sarkon és indul meg a lépcső felé, míg a két fiatalabb fejeiket lehajtva mennek utána. A szobába érve Jisung összehúzva magét foglalt helyet párja ágyán tudva, hogy valószínűleg Minho most öccsével szeretne beszélni.

-Sajnálom... -szólalt meg még kissé mindig szipogva Hyunjin.

-Ne sajnáld, nem tehetsz arról, hogy így reagált. -vonja szoros ölelésbe bátyja. - Hova fogsz menni? Felixékhez? -a fiatalabb bólint.- Akkor jó.. legalább ott biztos jó helyed lesz... -gondolkozik el a legidősebb.

-De... és ti? 

-Őszintén? Halvány lila gőzöm sincs, de majd megoldjuk. Mindegy, most ne törődj ezzel. Menj, szedd össze a fontos dolgaid mielőtt még ismételten neked áll. - teszi vállára kezeit majd öccse egy biccentés után nyomottan kiballag a szobából.

Nem így tervezte ezt Minho. Nem tervezett veszekedést, azt pedig végképp nem, hogy még el is kelljen mennie otthonról. Jó pár perce agyában folyamatos számításokat végez míg idő közben fel- alá járkál szobájában, talán kissé feszülten.

-Hyung.. én sajnálom! -sírja el magát Jisung kb. a semmiből mire az idősebb ijedten kapja rá tekintetét.

-Sajnálom, ha rád hallgatok és itt maradok akkor te most itt maradhatnál! -temeti tenyerébe arcát.

Minho sóhajtva, fejét megrázva sétál oda Sungiehoz és arcától elvéve fogja meg kezeit.

-Sungie figyelj, sajnálom, hogy ezt megint át kell élned, de meg fogjuk oldani. Egyáltalán nem a te hibád, hisz már így is épp annak a szélén voltam, hogy mindent elmondjak nekik, hisz nem hagyhattam volna Hyunjint egyedül szenvedni, hogy én mentsem a bőröm. 

-Hogy akarod megoldani? Nem tudod megváltoztatni a szüleid nézőpontját, ugyanakkor viszont sehova se tudsz menni... sőt, ketten együtt meg végképp nem! 

-Baba, nyugi. -Fog Sungie arcára, majd lágy csókot nyom ajkaira, hogy végre lenyugodjon. -Mondtam, hogy megoldom csak gondolkodnom kell még egy kicsit. Addig is... ha segítenél berakni pár ruhát az megköszönném... -mosolyog rá bíztatóan és bár Hannie nem nagyon tud elképzelni semmi féle megoldást, mégis hyungjára hallgat.

Alig 20 perc alatt minden szükséges dolgot táskába raktak és így szerencséjükre jó időben kezdtek ballagni az utcákon. Minho magában egész életét végig pörgetve gondolkodott azon, hogy vajon most hol is tölthetnék az éjszakát. Eszébe jutottak régi osztálytársai, de bennük egyáltalán nem bízik, aztán ott vannak kereszt szülei akik eddig szerették, de... vajon ha ezt megtudják befogadnák? Gondolataiba merülve, Sungieval kézen fogva sétál az egészen nyugodt utcákon mikor hirtelen beugrik neki egy személy. 

-Meg van! -torpan meg és táskáját a földre dobva veszi elő telefonját és egy bizonyos számot kezd keresni.- istenem de hülye vagyok, eddig miért nem jutott eszembe??