A kosarasok szelleme

A vég

-Faszba bele! - rúgtam föl a puffot

-Khm. Szia. - szólt mögülem egy vékony, fiatal, félénk női hang.

-Helló, te mióta vagy itt? És, hogy hívnak?

-Hát én 1 éve vagyok itt, és Éva a nevem. Magyar vagyok, igen.

-Oh, hogy, hogy egy éve vagy itt?

-Anyámék bezárattak a dührohamaim miatt, nem tudtam őket kezelni, és egyszer majdnem megöltem ez miatt magam. Azóta kibaszott erős nyugtatókat meg kurva sok altatót szedek, és járok ehhez a Bellához, de rohadtul nem segít semmin.

-Azta. - csodálkoztam el, hogy ilyen könnyen megnyílt nekem - és a szüleid nem akarnak Téged innen kivinni?

-Nem tom, nem is érdekel. - mondta leszarom stílusban

-Figyu, mik ezek a gombok? - kérdeztem érdeklődve

-A kékkel a dokikat risztod, a pirossal a mentőket, a sárgával Bellát és a zölddel, meg telefonálni tudsz, ha az itt dolgozók megengedik

-Értem, köszi. - mondtam a szavakat elnyelve

Egy órával később egy erős és magas férfi jött be Éváért aki sikongva tiltakozott, hogy engedje el, így odamentem, hogy megkérdezzem ki ő és, hogy mit akar.

-Elnézést! - szóltam oda erélyesen - Maga mit csinál és ki Ön?

-Én Joe vagyok és Évának kell beadnom a gyógyszereit. - mondta mély hangon

-És miért sinkogat, meg tiltakozik?

-Ne üvölts! - kiabált rá amire mindketten elhallgattunk.

-Nem tudom még soha nem csinált ilyet. - mondta úgy, mintha semmi sem történt volna

Nagy nehezen sikerült megnyugtatnunk Évát és beadta neki a gyógyszert ami után el is aludt. Riasztottam az orvosokat, mert nem éreztem jól magam és vért köhögtem.

-Minden rendben Maddy? - jött be egy orvos

-Nem igazán, vért köhögtem fel az előbb. - mondtam szipogva

-Atya ég! Jöjjön! - állított fel a doki

-Várjon a mankó nélkül nem tudok menni!

Gyorsan átcipelt az egyik terembe, ahol megvizsgáltak. Sajnos észrevették a karomon a hegeket és emiatt is riasztották a mamáékat. Az orvos nem engedte be őket, mert nagyon rosszul voltam. Miután beszélt a mamáékkal bejött.

-Maddy! Rossz hírt kell közölnöm!

-Kérem, siessen vele. - mondtam rekedt hangon, mert már nagyon rosszul voltam

-Ilyen betegséggel még nem találkoztunk és sajnos gyógyíthatatlan! Így 3 napja maradt vissza, ha szeretné, elmehet az iskolájába elbúcsúzni.

-Rendben. - mondtam elkeseredetten, majd a doki oda nyújtott egy tollat meg egy papírt, hogy írjam meg a végrendeletemet. Basszus 17 éves vagyok és megfogok halni, milyen szemét az élet.