Elítélt / Befejezett

3.Fejezet

– Szeretném, ha viselkednétek a vacsorán. Már régóta nem vacsoráztunk a Davis családdal, úgyhogy ez elég fontos számunkra. – Beszél hozzám, és a bátyámhoz anya. Nem hiszem el, hogy muszáj ma este akaratomon kívül is Dean közelében lennem úgy, hogy a szüleink nem is tudnak a mostani nehézségeinkről.

– Persze, anyu. – Bíztatom. Mondjuk őszintén szólva én tényleg viselkedni fogok, de a bátyámról nem tudom ezt elképzelni.

Anyának ma szabadnapja van, apa pedig pár órával korábban ér haza, ezért találták ki ezt a közös vacsorát. Bár a tegnapelőtti estém furcsán alakult tekintve azt hogy részegre ittam magam, és Ryan hozott haza, aki egyébként végig ott volt támaszként, de kicsit haragudtam magamra amiért nem hívtam vissza Deant, hiszen meg kell valamikor beszélnünk a történteket. Ha visszahívom, akkor most nem lenne kínos a vacsora. Amúgysem kerülhetem el örökké.

– Kettőnk között szólva, rohadtul nem akarom ezt a vacsorát. – Szólal meg Eric, egy banán hámozása közben, és miután anyu kiment a konyhából.

– Nekem mondod? – Kérdezem, de csak utána esik le hogy ő nem is tudja ezt az egészet, sőt semmit sem tud és most biztosan csak azt hiszi összevesztünk.

– Nyugi, ki fogtok békülni, nyál, nyál, bla, bla, blaaa... – Gúnyolódik, mire gyengéden megszorítom a karját, habár lehet kicsit szorosan szorítottam.

– Fejezd be! – Mondom, aztán elrohanok. Tudom, hogy ez csak egy vicc volt részéről, de nekem nem vicces, még akkor sem ha ő nem tud bizonyos dolgokat, vagyis semmilyen dolgokat. Semmilyen helyzetben nem kéne a kapcsolatomon szórakoznia

Egész nap gyomorideggel járkálok, és tudom hogy nem kerülgethetem tovább a találkozást, de az a baj hogy még nem állok készen kimondani azt amit szeretnék, viszont hazudni sem hazudhatok Deannek.

Akárhogy is szerettem volna halogatni, tudtam hogy előbb utóbb találkoznom kell vele, és kínosan a szemébe nézni, de nem gondoltam volna hogy mára beszerveznek ilyen vacsorát ahol mindenki jelen lesz.

°°°°°

A ruhámat igazgattam magamon keserű szájízzel, ugyanis indulásra készek voltunk. Egy közeli étterembe foglaltak asztalt a szüleink.

– Csinos vagy. – Jegyzi meg anyukám, amint megpillant. Anya sosem tagadta hogyha nem tetszik neki az aktuális öltözékem, ezért mindig nagyon jól esnek a bókjai.

– Köszönöm. – Válaszolom mosolyogva.

Egy halvány rózsaszín alkalomhoz illő ruhát vettem fel, meglepetten veszem észre hogy Eric inget vett fel. Nem az a típus, aki alkalomhoz illően öltözik.

Anyukám és apukám is alkalomhoz illően öltöztek, bár ők mindig ezt teszik hiszen a munkahelyükön is elvárás ez. Apu ügyvéd, anyu pedig titkárnő.

Apukám vezet odafelé, természetesen anyukám ül mellette, mi pedig hátul. Próbálok jelezni Ericnek, hogy beszélnünk kéne, de nagyon nehezen veszi a lapot, ezért oldalba bököm.

– Auu! – Szólal meg hangosan, mire szúrósan nézek rá.

– Figyelj, az asztalnál velem szemben kell ülnöd! – Suttogom neki, de értetlenül néz rám.

– Kell? – Kérdezi felvont szemöldökkel.

– Légysziii! Deannel nem vagyunk jóban, és tuti minden alkalmat megragad, hogy beszélhessünk, de én nem akarok vele beszélni. Kérlek! – Suttogom könyörgően, de Eric csak megrázza a fejét.

– Drága kis hugicám, sajnálom de ebbe nem folyhatok bele. Nektek kell megoldanotok, és hidd el attól mert én ülnék veled szemben Dean ugyanúgy megtalálná a módját annak, hogy beszéljen veled. – Rántja meg a vállát. Valóban van némi igazság abban amit mond, de mégis segítene azzal ha megtenné, de én nem könyörgöm. Remélhetőleg Ryan megértőbb lesz, és velem szemben foglal majd helyet, de akkor is ott lesz annak az esélye hogy Dean mellém ül, csak abban reménykedem, hogy Isabel maga mellé ültet. Kezdek paranoiás lenni.