Elítélt / Befejezett

15. Fejezet

1 hónapja annak, hogy Mia beállított hozzánk, azóta pedig már ide is költözött. A szüleink, és az ő szülei is úgy tartották jónak, hogyha nálunk lakik addig amíg a bátyám elvégzi az egyetemet.  Elvégre el kell majd tartania a családját.

 Két hét... Ennyi maradt hátra a nyárból, ennyi maradt nekem és Ryannek. Még most sem beszéltük meg mi lesz kettőnkkel, és ez aggaszt. Egyre jobban félek attól, hogy majd elhagy, mert mégsem akar elköteleződni, vagy ilyesmi. Nem szeretnék ragadósnak tűnni, ezért ha egyetemre megy akkor beszélünk, amikor lesz ideje. 

Ryan sosem szerette a ragdós lányokat, nem akarok egy lenni a sok közül. 

– Így jó lesz? – Kérdezem Miat, akivel épp átrendezzük Eric szobáját. Segítek neki kicsit feldobni, és komfortosabbá varázsolni. 

– Igen, köszönöm. Most már boldogulok egyedül is köszönöm. – Mosolyog, miközben leül az ágyra. Nem szívesen hagyom egyedül állapotosan, pedig még két hónapos sincs a benne növekvő csoda. 

Habár az életünk felborult, Ryannel egyre, és még közelebb kerültünk egymáshoz, pedig nem gondoltam volna hogy még tud újat mutatni. Rengeteg újat mutatott. A sok közös program, nem mindig vitt új helyre, de mindig varázslatossá tette a napjaimat.

Már nincsen semmi dolgom, de azért lemegyek megkérdezni segítsek-e valamiben. 

– Cassie, épp most akartam kérdezni, hogy nem-e jössz el velem venni egy-két dolgot? – Kérdezi apa, miközben dobozokat pakolászik. Eric megválik pár dologtól, amiket biztosan a garázsba hurcol. 

Még mielőtt válaszolnék a kérdésre a telefonom rezgését érzem meg a zsebemben. 

Ryan üzenete: Rá érsz? Minden maradék percemet veled akarom tölteni, és elmehetnénk valahová. 

Olvasom, miközben csalódottan apára nézek. 

– Ryan most írt, hogy elmehetnénk valahová. – Mondom sajnálkozva, de aztán hozzáteszem:

– De lemondhatom! – Ajánlom fel, bár legbelül eszembe sem jutna lemondani, csupán udvariasságból ajánlom fel. 

– Hagyd csak. – Legyint, miközben az arca némi csalódottságot tükröz.

 – Úgysem lesz már itt sokáig, én megleszek egyedül. – Mosolyog, én pedig hirtelen megölelem. 

– Biztos? Mert nem ezen a pár órán múlik hogy mennyi időt is töltünk együtt Ryannel. – Magyarázom. És most rájövök, hogy ez tényleg így van. 

– Az idő olyan értékes, ne pazarold olyanra akivel már leéltél tizenhét évet. Na menj a hercegedhez. – Mondja, miközben egy puszit nyom a homlokomra. Nagyon jól esik ez most. 

– Nagyon jól bánik veled, és jobbat nem is kívánhatnék a lányom mellé. – Mondja, aztán kezével végig simít a hátamon. Kicsit nehezemre esik magára hagyni, de szinte már nyúzott hogy válaszoljak Ryannek. 

Végül nem telt el sok idő, és már meg is jelent. Szokásosan fekete szettben tűnt fel.

– Szia! – Int apukámnak, aki szinte velünk egyszerre indul el, csak az ellenkező irányba. Azt hiszem a supermarketbe megy. 

Még mindig fusztrál a dolog, hogy nem vele mentem. Igazán várhatott volna Ryan pár órát, és meg is értette volna a helyzetet. Nem valami sok időt töltök apukámmal sem a sok munkája miatt.

– Valami baj van? – Kérdezi. Szóval észrevette, pedig most indultunk el alig 5 perce. Ryan átlát rajtam.

– Nem, csak... Tudod én is veled akarom tölteni minden maradék percemet, viszont mikor írtál apa épp elhívott magával, és ilyen rég volt. Talán el kellett volna mennem vele, annyira csalódott volt, mikor közöltem vele hogy te is elhívtál. Egy hülye bevásárlás lett volna, de mégis vele...