Elítélt / Befejezett

9.Fejezet

Egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjjel. Bűntudatom volt mert nem kellett volna elengednem Ryant olyan feldúlt állapotban.
Fogalmam sincs most mi van vele és senki nem jött még haza hogy bevigyen engem. Kissé kívülállónak érzem magam, amiért mindenki ott van rajtam kívül.

Még csak reggel hét óra múlt de már felöltözve ültem a kanapén idegesen dobolva a lábaimmal. Már hívni akartam valakit amikor mindhárman szinte beestek az ajtón. Nagyon fáradtak voltak, és talán letörték is, de ez főként Ericnél mutatkozott meg.

– Anya, mi történt? Hogy van Ryan? – Támadom le a kimerült anyukámat, aki csak sóhajt egyet.

– Rossz állapotban van, még nem ébredt fel tehát addig nem tudni mi történt. Tudom hogy be szerettél volna menni hozzá, de nekem és apádnak dolgoznunk kell. – Mondja, aztán Ericre pillant. Remélem Eric bevisz a kórházba, nagyon aggódom, és bűntudatom van.

– Le zuhanyozom, aztán indulhatunk. – Biccent felém a bátyám. Csináltam gyorsan reggelit a szüleimnek, és persze Ericnek is. A szüleink már nagy sietésben voltak, ezért elbúcsúztak tőlünk és elindultak dolgozni. 

Alig bírtam kivárni még Eric indulásra kész lesz. Nagyon izgultam Ryan miatt valamilyen úton-módon én is hibás vagyok. Feldúlt állapotban elengedtem, nem vagyok normális basszus! 

Miután útnak indultunk Eric gyors tempóban vezetett és feszült volt. Nem nagyon beszéltünk egymással. Láthatóan aggódott legjobb barátja állapota miatt, én pedig még hibásabbnak éreztem magam. 

Amint megérkeztünk kipattantam a kocsiból és Ericet hátrahagyva rohantam befelé. Azt sem tudtam merre induljak, de aztán Isabel arcával találtam szembe magam. 

– Cassie! – Zár karjaiba. Nagyon kimerültnek tűnik, éppen szóvá tenném hogy pihennie kéne amikor Will jelenik meg a látókörömben. 

– Szia Cassie, hazaviszem Isabelt eléggé rossz állapotban van, Dean a folyosó végén van Ryan szobája előtt. – Will hangja megviselt, de azért erőltet magára egy halvány mosolyt.

Bólintva elindulok a folyosó végére, mindeközben Eric utolért, és közölte velem hogy el kell mennie valahová, de nemsokára jön. Ezzel nem lett volna semmi baj, akkor ha nem Dean társaságában kell lennem. Nem hibáztatom amiért neheztel rám, de ez nagyon kínos lesz. 

– Szia. – Köszönök, mire felém pillant, de semmi több. Nem is köszön. 

– Nézd, Dean. Nem ez a legmegfelelőbb alkalom, és hely de beszélnünk kell kettőnkről. Kell a lezárás. – Szólalok meg ismét, de Dean egyszerűen csak rám sem néz. 

– Elmegyek vízért. Szomjas vagyok. – Áll fel hirtelen. Most is ez a gyerekes viselkedés. Hogy beszéljek így vele? Néztem Dean távolodó alakját, aztán mikor eléggé távol volt úgy döntöttem bemegyek Ryanhez. Hirtelen felindulásból tettem, tudom hogy nem szabadott volna de látnom kell őt. 

Halkan lépkedtem az ágy felé ahol eszméletlenül feküdt részben miattam.

– Ryan... Nagyon sajnálom. – Suttogom halkan, miközben ujjaimmal a haját kezdem piszkálni. 

– Mégis mit? – Nyöszörög egy kis mosollyal a hangjában. Kell pár másodperc mire felfogom hogy Ryan felébredt. Habár az állapota tegnap súlyos volt, de mára már jobb lett nem számított senki a felébredésére. Legfőképp az orvosok nem.

– Miattam van. Miattam vagy itt, Ryan! – Leszek hirtelen feszült. 

– Cassie baby nyugodj meg, oké? Semmi baj, teljesen jól vagyok. – Szólal meg, de abban a pillanatban felszisszen és reflex szerűen az oldalához nyúl. Szeretnék neki segíteni ezért odaérintem az én kezem is. Nem tudom miből gondoltam hogy ez segít.