Elítélt / Befejezett

16. Fejezet

Soha nem gondoltam volna hogy ilyen hamar kell fekete ruhát húznom  egy közeli hozzátartozóm elvesztése miatt.

Anyukám nagyon nehezen szervezte meg a temetést, hiába nyújtottunk egymásnak támaszt mindannyian magunkba fordultunk. Az elmúlt 3 napot Ryannél töltöttem, szinte haza sem mentem. Bántott a tény, miszerint én is magára hagytam. 

– Elmegyünk anyáért? Eleget volt egyedül. – Sóhajtok, miközben magamra húzom a fekete magassarkút. 

– Persze. – Simítja meg Ryan gyengéden a vállamat. 

Összehajtom a papírra írt gyászbeszédet amit az utolsó pillanatban is alig sikerült megírnom. Nem tudtam mit és hogyan fogalmazzak bele. Végül sikerült összehoznom egy rövidebb szónoklatot.

Ryan megfogta a kezem és úgy vezetett ki a kocsihoz. Megpróbáltam erősnek tűnni, mintha épp nem az apám temetésére mennék, de ez kevésbé sikerült. 

– Tudod, a temetés néha az elengedés pillanata. – Ölel magához még mielőtt beülnénk a kocsiba. Nagyon jól esik hogy teljes mértékben mellettem áll. Nélküle nem bírnám ki. 

– Nem akarom elengedni. De tudom hogy el kell, csak... Nehéz. – Magyarázom gombóccal a torkomban.

– Tudom, Cassie baby. Nem kérném hogy engedd el ha  nem lenne muszáj, de sajnos ő már nem jöhet vissza. – Törli le a kikandikált könnycseppem, amit szinte észrevétlenül ejtettem.

– Induljunk, kérlek. – Suttogom.

Ryan bólint, aztán azt teszi amit kértem. 

.....

– Sajnálom hogy eltűntem anya. Itt kellett volna lennem. – Vallom be, miután Ryannel beléptünk a házunkba.

– Ja, kellett volna. – Szólal meg szemrehányást téve Eric. Nem hibáztatom őt, mert igaza van, de nagyon rosszul esik hogy így nekem támad.

– Haver... – Szólal meg Ryan, mire Eric hitetlenül felsóhajt. 

– Hálás vagyok hogy ápolgattad a lelkét, de tényleg. Egy kérdés azonban nem hagy nyugodni: Hol voltál az én részemről? Sajnálom Ryan, de mint legjobb barát nekem is szükségem lett volna rád. – Akad ki a bátyám, amit szintén megértek. 

– Az én hibám, elvontam minden figyelmét. Sajnálom. – Nézek a bátyámra bűnbánóan. Aztán anya itt megelégeli, és közbeszól. 

– Srácok, elég! Indulnunk kell. – Köszörüli meg a torkát, majd táskáját magához véve elindul kifelé. 

Végül anya Ericcel, és Miaval ment. Nem lepődtem meg, hiszen én magára hagytam ami miatt nem csodálom ha neheztel rám. 

.....

Mindenütt ismerős arcok, és sajnálkozó üres tekintetek. Nehéz volt megállni hogy már útközben el ne sírjam magam, de most látva ezt a sok arcot elkattan bennem valami. Tudom hogy összeszedettnek kéne lennem, talán valami nyugtatót kellett volna beszednem mint anyának, aki egyébként a különböző mérgeknek köszönheti jelenlegi nyugodtabb állapotát.

Sírva bomlok Ryan nyakába, aki folyamatosan mindig mellettem van, és vigyáz rám. 

– Nyugalom, itt vagyok. Nyugodtan sírhatsz. – Simogatja az arcom, miközben a szemeimbe néz.