1. FEJEZET - WILHELM

491 16 0
                                    

Elbasztam!

Már régóta tudom, hogy sok mindent elbasztam, de eddig a szüleim mindent megoldottak. Most viszont ők se tudnak mit tenni. A videó rólam, amiben egy stockholmi mulatozóhelyen verekszem gyorsabban terjed, mint a pestis. Ez lett az én fekete halálom. Fent van az összes közösségi hálón, ahogy mattrészegen bulizom, majd összeverekszem egy szőke, nyurga taggal. Lehet, hogy nem mutattam túl jó példát, de nem hagyhattam, hogy az a srác baszogasson. Belém kötött, próbáltam leszarni, de ezzel még jobban felhúztam és nekem esett. Mit kellett volna tennem? Hagynom, hogy szarrá verjen? Lehet, de én inkább teljes erőmből lefejeltem és ekkor léptek közbe a biztonsági őrök.

A tükörben ismét meglátom a zúzott képemet és csak most jövök rá igazán: innen nincs visszaút. Hideg vízzel leöblítem az arcom, amitől ismét csípnek a sebek, de valahogy mégis magamhoz kell térnem.

- Wilhelm herceg - kopog be a testőrség egyik női tagja -, az autó megérkezett Önért, indulnunk kell.

Senkit se érdekel, hogy én mit akarok, az van, amit anyám parancsol. Kinyitom az ajtót és megpillantom a nőt. Üdvözöl, majd megigazítja a szorosan hátrafogott haját, mivel jól tudja, amint kilépünk az ajtón, emberek százai vetődnek elénk, a kocsiból ki-be szállva újságírók sokasága fog kamerát és mikrofont nyomni a képünkbe. A harmincas éve elején járó nő jó benyomást akar tenni, míg én úgy nézek majd ki mellette, mint egy hülye, csapzott tini, remek.

A kocsiban mellém ül, hogy rajtam tudja tartani a szemét, remélem nem akar csevegésbe fogni, de biztos, ami biztos, inkább a fülembe nyomom a fülhallgatót és max hangerőn hallgatom a zenét. Az ablakon kibámulva ismét normális embernek érzem magam, egy átlagos srácnak. Bambulok, miközben a szemem egyik épületről a másikra siklik, egyik arcról a következőre, amíg az útitársam meg nem zavar azzal, hogy megérinti a vállam. Felé kapom a fejem és látom, hogy tátog. Lehet, hogy valami fontos, így kikapom a fülhallgató egyik végét.

- Wilhelm herceg, ezt kérem olvassa át.

Felém nyújt egy tabletet, amin egy hosszú szöveg látható.

- Ez mi? - kérdem döbbenten, amint elolvasok pár szót, ami megragadta a tekintetem.

- Egy bocsánatkérő üzenet...

- Hogy mi?

- Egy üzenet, amiben bocsánatot kér a nemzettől.

- Igen? Komolyan? - nevetem el magam, ez még anyámtól is túlzás.

- Igen! Komolyan - feleli határozottan. - A királynő maga üzente, hogy adjam át Önnek. Kérem olvassa el jól és memorizálja, mivel magának kell majd elmondania.

- Nem... - nevetek fel ismét, miféle vicc ez?

A dokumentum végére pillantok és ráeszmélek, hogy ez nem vicc. Összefogtak ellenem és hátba szúrtak, de még annyi erő sem volt bennük, hogy mindezt maguk közöljék velem.

- Közösen azt a döntést hoztuk, hogy azonnali hatállyal beiratkozom a Hillerska internátusba? Hogy mi van? - kérdem most már cseppet se nevetve, de szinte üvöltve a dühtől.

- Sajnálom, de ez már végleges.

- Végleges? A francokat végleges, mégis ki döntötte el helyettem?

A nő nem válaszol, némán visszafordul és a tájat lesi, nem akar egy kamasszal vitázni. Megértem, ő csak átadta az üzenetet, nem vele kellene kiabálnom, nem ő tehet erről az egészről, de a piszkos munkát mégis vele végeztetik el. Visszanyomom a fülest és hátracsapom magam az ülésben. Fel fog robbanni a fejem, mekkora egy baromság! Mindezt azért, amiért normális életet próbáltam élni a királyságtól távol?

Szerelem vagy kötelességWhere stories live. Discover now