Az éjszaka közepén valaki erősen megragadja a karom és ülő helyzetbe ránt. A szemem egyből kipattan, de alig látok a sötétben. Maszkos emberek vesznek körül és cibálnak ki az ágyból. Kiabálnék, de betömik a számat egy rongydarabbal. Próbálok ellenkezni, rúgok, csapkodok, de többen vannak, nincs esélyem. A világomról sem tudok, fogalmam sincs, hogy álmodok-e még vagy ez most valami szórakozás. Végigvonszolnak a Hegyi Erdő Ház szűk folyosóján, ki az udvarra, majd az iskola előtt elterülő park meztelen Dávid-szoborhoz kötöznek. A bohóc álarcot viselő alak kameráz, miközben a többiek vízi pisztollyal spriccelnek és lisztet szórnak rám.
Miután kiordítottam az utolsó erőmet is, levesznek, négykézlábra parancsolnak és mint egy kutyát, megsétáltatnak. Mindenki kiabál, sikongat, nevet. Hol van ilyenkor az iskolai személyzet? Mégis miért nem állítja meg senki ezeket a barmokat?
Talpra állítanak és azt ígérik, hogy az utolsó próbatétel következik. Egy pillanatra megnyugszom, majd meglátom, hogy körbe adnak egy poharat, amibe mindenki beleköp. Hát ez undorító! Ugye nem az következik, amire gondolok?
Mikor teljesen körbe ért a műanyag pohár, valaki meglazítja a szájpeckemet és felém nyújtja a poharat. Nem nyúlok érte, így a számhoz emelik és megitatják velem. Amint kissé eltávolodnak tőlem, ki is adom a gyomrom teljes tartalmát.
Betegek!
Miután mindenki kellően kiröhögte magát és én is végeztem a kiadós hányással, egy számomra még idegen helyre visznek. Valami hatalmas tároló lehetett régen vagy garázs féleség, de most bulihelynek van kialakítva, legalábbis erre következtetek a plafonon keringő diszkógömb láttán. A srácok leveszik az álarcokat és már mindenkit felismerek. August megérinti a tarkómat és magához húz, összeérinti a homlokunkat és mélyen a szemembe néz. Valami beteges fény táncol a tekintetében.
- Mondd utánam! Esküszöm, hogy nem árulom el soha a Hegyi Erdő Ház büszke hagyományait.
Bátyám hangja visszhangzik a fejemben. "Mindig hallgassak a harmadikosokra..." "August szinte a testvérünk..." Így hát engedelmeskedem:
- Esküszöm, hogy nem árulom el soha a Hegyi Erdő Ház büszke hagyományait.
- Aki most testvér!
- Az örökké testvér marad! - kiabálják egyszerre a többiek.
- Gratulálok a beavatáshoz és Isten hozott a Palotában! Sajnálom, ha kicsit durvák voltunk, de neked jár a különleges bánásmód.
Tiszta ruhát nyomnak a kezembe és megmutatjk merre tudok lezuhanyozni. Mégis mi a franc lehetett ez az épület régen?
Mire felfrissülve visszatérek, már nagyban megy a buli. Elindult a zene, csomóan nyüzsögnek mindenfelé és ahová csak nézek piáló diákokat látok.
- Tudod mit rontottál el, Wilhelm? - szegezi nekem August a kérdést. - Nem a megfelelő emberekkel lógtál. Oké, hogy átlagosnak akartad érezni magad, olyan akartál lenni, mint mások, átlagos gimi, átlagos srácok, átlagos bulik, de mégis mire volt jó? A hétköznapi emberek nem fognak befogadni maguk közé. Itt magunkfajtákkal vagyunk, bármit megtehetünk, titokban marad.
Elnevetem magam, pedig valamilyen szinten egyet értek azzal, amit mond. Egy ilyen beavatás és buli? Ha nem az elittel lógnék, már rég benne lenne a hírekben...
Beleiszok a poharamba, majd megpillantok két alakot az ajtóban.
- Őket meg ki a franc hívta meg? - kiált fel Vincent.
- Én - feleli lazán August. - Tartsd közel magadhoz az ellenségeidet!
Simon és a testvére érkeztek meg, végre úgy érzem, nem is lesz olyan gáz ez a buli. Simon megáll egy pillanatra, mikor kiszúr a tömegben és rám mosolyog, majd tovább áll.
A buli pillanatok alatt bedurvul. Mindenki iszik, táncol, énekel! Marha jól érzem magam, pedig nem gondoltam volna, hogy ezek között az emberek között ez lehetséges. Kicsit pihennem kell, így a táncparkettnek kijelölt résztől eltávolodom, egészen a falig, ahol jól meghúzok egy ásványvizes palackot. Forog velem a szoba, muszáj alkoholon kívül mást is innom. Az emberek jönnek mennek, majd egyszer csak Simon alakja jelenik meg mellettem.
- Szia! - üdvözlöm.
- Hello!
- Hogy vagy?
- Kösz, jól, de nekem most mennem kell.
Rám mosolyog ugyan, de érzem, hogy zavarja a társaságom, én mégis keresem az övét. Habozás nélkül utána eredek.
- Várj! - Megfogom a kezét, mikor végre utol érem, de ő egyből kirántja a szorításomból. - Gondoltam, kicsit kimegyek levegőzni, nincs kedved jönni?
Egy ablakon mászunk ki, mert túl messze van az ajtó.
- Ott a tesóm - mutat előre Simon.
- Jóban van Felice-szel?
A két lány nevetve sétál, miközben egymást kezét szorongatják.
- Eddig nem tudtam róla...
Jóérzés a levegőn lenni. A kiabáló zenétől és a részeg emberektől kicsit távolt. Leülünk a földre egy kőtömbnek támasztjuk a hátunkat.
- Csak egy őrült tud épeszű maradni - éneklem. - Csak egy őrült tud épeszű maradni - próbálom felidézni a kórus dalát. - Csak egy őrült tud épeszű maradni... Hogy van tovább?
- Minden reggel látom, ahogy leszáll a buszról - folytatja.
- Sosem halványul el - énekeljük most már együtt, majd elnevetjük magunkat.
- Hogy tetszett?
- Mi?
- Ahogy énekeltem.
Egymásra nézünk és mindketten mosolygunk.
- Szép volt. Sok hangot hallottam, mintha az oltár előtt mindenki, aki melletted állt, belemerült volna a saját hangjába, a saját zenéjébe. Érthető így?
- Abszolút.
- És akkor egyszer csak te... Te énekeltél a leghangosabban. És hallatszott, hogy tényleg szívből énekelsz. - Mindketten elcsöndesedünk, majd folytatom a beszélgetést: - Bírod ezt a helyet?
- Te bírod?
- Igen.
- Wille! - csattan fel hirtelen August kiabálása.
- Picsába! Bukj le! - lerántom Simont és teljesen elbújunk a kőtömb mögé.
- Wille!
Még lentebb húzom, nehogy észrevegyenek minket.
- Mit csinálsz? - kérdezi suttogva Simon.
- Nem akarok beszélni vele!
- Wille! Wille!
- Bukj már le, világít a fejeden a fénycső! - parancsolok Simonra.
- Wille!
- Hagyd már, biztos éppen felszed valakit!
- Éppen smárol!
- Kivel jött ki? Ti nem tudjátok?
Simon rám mosolyog, majd kissé megemeli a fejét, hogy a keresőbrigádot kémlelje.
- Wille! Wille!
- Wille!
- Will! - szál be Simon is a szólongatásba.
- Ne már, ne csináld - intem csöndre.
- Wille! - ismétli meg, mire kezemmel letapasztom a száját.
- Csönd már!
Simon halkan kuncog, miközben még mindig az arcát fogom. Csak pár centire vagyunk egymástól. Mélyen a szemébe nézek, érzem a tenyeremnek feszülő puha ajkait. Elhúzom a kezem. Olyan közel van hozzám, hogy a meleg lehelete csiklandozza az arcomat. Mégis mit művelek? El kell innen húznom!
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Szerelem vagy kötelesség
Любовные романы"Wilhelm herceg beilleszkedik a rangos, bentlakásos Hillerska iskola életébe, de az, hogy szíve parancsát kövesse, a vártnál nagyobb kihívásnak bizonyul." A regény a Young Royals (Szerelem vagy kötelesség) című sorozat alapján íródott, saját szórako...
