Újra és újra elolvasom az üzenetét, de egyszerűen nem akarom felfogni, hogy Wilhelm tényleg ide jön. Ellóg az edzésről, hogy velem és a haverjaimmal töltse az estét. Sohasem voltam izgulós fajta, de most mégis görcsbe áll a hasam, hiszen ő a királyi család tagja, mit akarhat egy hozzám hasonló kis senkiktől?
A benzinkút melletti buszmegállóban várom. Hűvös van, de ahelyett, hogy a zsebemben melengetném az ujjaimat, a telefont markolom. Ráfrissítek a beszélgetésre, de nincs újabb üzenet, ezek szerint nem vonja vissza az ígéretét. A benzinkút jól kivilágított, így remélem a buszról is észre fogja venni és még időben leszáll. Messziről már látom a busz lámpáját és közelebb állok az út széléhez. A jármű lelassít, majd megáll, a lámpafény kivakítja a szemem, de mereven bámulok tovább. Hűvös az idő, mégis izzad a tenyerem. Wilhelm leszáll és mosolyogva felém sétál.
- Csá!
- Csá! - üdvözlöm. - Hogy vagy?
- Jól, és te?
- Jól!
Legszívesebben úgy válaszolnék, hogy „most már jól", de közben tudom, hogy nem láthatok bele többet, mint ami. Wilhelm a barátom vagy valami olyasmi...
- Mindig itt laktál? - kérdi miközben a focipálya felé sétálunk.
- Ja.
- És szereted?
- Igen, elmegy. Csak itt nem sok mindent lehet csinálni.
- Hogy érted?
- Nem sok lehetőség van a kikapcsolódásra. Mindenki ismer mindenkit, szóval óvatosnak kell lenned, ha nem akarod, hogy másnap rólad csámcsogjanak.
- Akkor ez olyan, mint az én életem.
Hallom, hogy Wilhelm hangja szomorúan cseng. Mindenki tudja ki ő, mindenki tudja mit csinál.
- Szia, herceg! - kiált az út túloldaláról egy lány.
Na tessék, pont erről beszélünk.
- Sziasztok! - int feléjük Wilhelm.
Szóval ilyen az élete, bárhová is megy, ő a herceg, ő az, akiről szólnak a címlapok, mégis miért akar egy magamfajtával barátkozni?
A pályához érve meglátom Ayubot, aki már messziről kalimpál nekünk.
- Jó, hogy eljöttél - üdvözöl.
- Ja. - Megölelem a barátomat, majd Wilhelmre nézek. - Ő itt Wilhelm.
- Szia! Ayub vagyok!
- Wilhelm! Szia!
- Basszus, kértek? - kérdi Ayub, miközben megemeli a kezében tartott hot-dogot.
Ha nem lenne itt Wilhelm, már rég beleharaptam volna, hiszen Ayub, olyan nekem, mint a testvérem, de így csak újdonsült haveromra nézek, majd vissza az öreg cimborára.
- Én, ööö, én... Megyek és veszek - dadogom végül.
- Majd én hozok. Ketchup és mustár? - kérdi Wilhelm.
- Ööö, igen.
- Főtt vagy grillezett?
- Ööö.
- Akkor sült, oké?
- Oké, jó, kösz.
Mikor Wilhelm kikerül a hallótávolságunkból, Ayub bele is vág:
- Öcsém, ez a herceg? Mi történik? Csak nem tetszik?
- Mi? Miről beszélsz?
- Látom az arcodon, hogy van valami! Tesó, tökre belezúgtál!
- Shh! Nem igaz... Vagy... Hát nem is tudom.
- „Főtt vagy grillezett?" Ööö, ööö, ööö! Neki kellett válaszolni is helyetted! Ne mondd már, hogy nem zúgtál belé!
- Elég már! - bököm meg az oldalát, mire felkacag.
- Tuti bejön neked!
- Fejezd már be, itt jön!
Wilhelm megérkezik a két hot-doggal, majd az egyiket felém nyújtja. Soha nem ettem még ilyen finomat, pedig Rosh összes meccsén itt voltam, de most valami más. Próbálok nem Ayub marhaságára koncentrálni, hiszen idióta lennék, ha belezúgnék Wilhelmbe, ilyet csak egy mazochista csinálna.
- Hajrá, Rosh! - kiáltja Ayub a pályát bámulva.
- Ez az, Rosh! - kiáltom.
- Hajrá, Bjästard! - kiáltja Wilhelm.
Előveszem a telefonomat és készítek pár képet és videót, hogy megörökítsem a pillanatot, az estét, mikor a bjärstadiak egy herceggel lógnak!
A meccs végén motorra szállunk, a srácok mindkettőnket haza dobnak. Wilhelm Ayub mögött ül, én pedig Rosh utasa vagyok. A két motor egymás mellett siklik az aszfalton, az utca csak a mi nevetésünktől cseng. Kinyújtom a karom, egyenesen Wilhelm felé, aki szintén felém nyúl. Ujjaink egy pillanatra összeérnek. Csak egy másodperc töredéke az egész, mégis belebizsereg az egész testem.
Haza érve még mindig vigyorgok, mint egy hülye, fázom, de melegem van és mintha lebegnék, a lépteim túl könnyűek.
- Szia! Kihagytad a vacsorát - üdvözöl Sara a konyhaasztal mellől.
- Igen, elfeledkeztem az időről.
- Elfeledkeztél, azt mégis, hogy csináltad? Csak rá kell nézned az órádra.
Imádom a testvéremet, de néha kiborít ezzel az őszinteség áradatával. Leülök vele szembe és nézem, ahogyan rajzolgat.
- Megmutattam Wilhelmnek a várost - bököm ki végül.
- Wilhelmnek? - néz rám felhúzott szemöldökkel.
- Aha.
- Nem azt mondtad, hogy a suli gáz és nem tudsz kivel barátkozni?
- De, de az emberek változhatnak, nem?
- Változnak? A királyi családban az a pláne, hogy sose fog.
A telefonom megrezzen és azonnal kihúzom a zsebemből. Meglátom, hogy Wilhelm írt, amitől automatikusan mosolyra húzom a szám, de amint megnyitom, le is fagy: „Le tudnád törölni az Insta-sztorit, amiben benne vagyok?"
Hülye voltam és valóban túl sokat képzeltem bele... A királyi család nem változik, mert egyszerűen nem teheti meg... Mit képzeltem egyáltalán?!
ESTÁS LEYENDO
Szerelem vagy kötelesség
Romance"Wilhelm herceg beilleszkedik a rangos, bentlakásos Hillerska iskola életébe, de az, hogy szíve parancsát kövesse, a vártnál nagyobb kihívásnak bizonyul." A regény a Young Royals (Szerelem vagy kötelesség) című sorozat alapján íródott, saját szórako...
