Szerelem vagy kötelesség

9. FEJEZET - SIMON

Egész nap Wilhelm szavai zúgnak a fejemben... Tényleg ilyen egyszerű lenne minden? Fizetek a korrepetálásért és így jobb jegyet kaphatok? Ayub és Rosh totál kiakadnának, ha megtudnák, mit meg nem teszek, hogy középsuli után jó egyetemre kerüljek be. Itt akarom hagyni a várost és ehhez plusz pontokra van szükségem... Ez a célom vezérelt ide is, az evezős csapatba.

A Svinstadsjön-tó gyönyörű naplementekor. Rózsaszín, lila és kék színben csillan a vízfelszín, tökéletesen lekapcsolva az agyamat. Csak én és a kajak. Fokozatosan haladok, első nap a csapatban, nem kell kapkodnom, a lényeg, hogy megtartsam az egyensúlyomat a vízen és ne essek bele már az első percben. Jobbra, majd balra billenek, miközben az evezőlapátokat óvatosan belemártom a vízbe. Picit előre haladok, forgás, és vissza a mólóhoz. Háttal érkezem meg a kikötőhöz, szép lassan, szinte csak lebegek, mikor valaki megszólal mögöttem.

- Nem rossz, Simon.

- Kösz. - válaszolok.

Koncentrálok, nem nézek rá, de tudom jól, hogy Wilhelm az.

- Ne aggódj az egyensúly miatt. Gyorsan belefogsz jönni. A lapátot tartsd minél közelebb a felszínhez, így kevesebb energiát vesztesz!

- Köszönöm, igyekszem!

Felnézek a srácra és hirtelen megszűnik minden! Közel van hozzám! Túl közel... Leguggol és csak centik választanak el minket. A szívem szinte már a torkomban dobog. Nem kellene így éreznem, hiszen csak új és próbál barátokat szerezni, nem szabadna félreértenem a helyzetet. A hajába túr és rám mosolyog. Egy pillanatra kizárok minden hangot és csak rá figyelek.

- Szóval, van még amire emlékszel?! - érkezik meg a semmiből August.

- Ja! Igen!

Wilhelm barátian megpaskolja a vállam és feláll, hogy segítsen elpakolni a többieknek.

- Ööö, Szoci! - szólít meg az arrogáns barom. - Jó kormányos lenne belőled, ott előny, hogy kis dugó vagy.

August jót nevet a poénján, Wilhelm pedig egy „mi a fasz" nézéssel fordul felém, majd ő is lelép. Első edzés a csapattal, August csapatával, hát mégis mire számítottam?! Lehetett volna rosszabb is.

Haza érve Ayub és Rosh várnak a szobámba. Estére videójáték maratont terveztünk és szerencsére nem zavartatták magukat, elkezdték a házigazda nélkül.

- Hali! - esek be a szobám ajtaján.

- Hol voltál? - kérdi Rosh, mintha egy aggódó anyuka lenne.

- Bocs, hogy késtem, evezés edzésen voltam.

Lehuppanok Ayub mellé az ágyra, mire ők ketten össze néznek, majd rám és nevetésben törnek ki.

- Mi van? - kérdi Ayub. - Evezni voltál?

- Igen.

- Az meg mi? - teszi fel a kérdést Rosh.

- Egy, egy sport - makogom hülyén. Nem értem miért ennyire hihetetlen és vicces.

- Nem, az evezés nem egy sport.

- De, az.

- A foci, az egy sport - kötözködik tovább a legjobb barátnőm.

Mondja ezt a mi focista szupersztárunk, nem állok le vele vitatkozni, ő nő, úgy is kitalálna valami hülye érvet, hogy neki legyen igaza.

- És mit csináltok az edzésen?

- Hát evezek, mi mást?

Oké, hol a kandikamera? Szétnézek, de nem látok semmi különöst. Miért értetlenkednek?

- Hülyéskedsz, ugye?

- Nem, csak kipróbálok új dolgokat is.

- Komolyan? De nem uncsi?

- Ma voltam először és amúgy is, a jó jegyekért csinálom... Pluszt jelent, javít az átlagomon.

- És kellenek a jó jegyek?

- Ha el akarok érni valamit az életben, akkor persze, hogy kellenek.

- Miért? Mit akarsz elérni?

- Szeretem Bjärstadot, de nem akarok örökké itt ragadni.

A két legjobb barátom arcáról egy pillanat alatt lefagy a mosoly. Nem kellett volna mindent rájuk zúdítani, de ők faggattak és nevetgéltek, én csak szerettem volna őszinte lenni.

- Mi lenne, ha inkább játszanánk? - tereli el Rosh a témát.

A maradék pizza felé nyúlok és beleharapok, enyhe bűntudat íze van.