Szerelem vagy kötelesség

2. FEJEZET - WILHELM

Miután a szüleim meghozták helyettem a döntést, két hetem volt felkészülni az új életemre. Ez az idő egyedül csak arra volt elég, hogy a sebeim begyógyuljanak. Mégse engedhették, hogy a királyi család tagja szétvert arccal jelenjen meg a híres Hillerskában.

Hillerska... Minden információt bemagoltattak velem, ha esetleg rákérdezne a sajtó: az iskolát 1901-ben alapították, de az udvarház építése már az 1720-as években elkezdődött. A kiváltságosok és az előkelők bentlakásos intézményét egy hatalmas park övezi. Az iskolához tartozik egy tornaterem, tele kondifelszerelésekkel, egy istálló, amit főként a lányok vesznek igénybe és egy jól felszerelt zeneszoba, ahol az énekkar dolgozik. De ne felejtsük el az épület mellett elterülő Svinstadsjön-tavat, ahol a fiúk erőfitogtatása zajlik a vízi edzéseken. Az iskola két kollégiummal rendelkezik: a Vidéki Kastély a lányok lakosztálya, a Hegyi Erdő Ház pedig a fiúké.

Mikor Erik ide járt, volt szerencsém meglátogatni, így ismerős helyen járok, de pont ezért is tartok tőle, mert azokon a napokon is nagyon rideg volt számomra a bentlakásos élet. Nem akarom elveszíteni a szabadságom. Bátyám sok jót mesélt az itteni éveiről, de mi annyira különbözünk egymástól...

A beköltözésben Erik segít, így az ő fekete Ferrarijával érkezünk meg ketten, utánunk külön autóval a testőrség néhány tagja érkezik meg. A hófehér épület elé érkezve Anette Lilja, az iskola igazgatónője fogad kedvesen:

– Üdvözöllek a Hillerskában!

– Köszönöm szépen – felelem egy műmosoly kíséretében.

Az igazgatónő mellett August áll, az unokatestvérünk. Erik és August nem csak rokonok, hanem közeli barátok is, amit sose értettem igazán, nekem sose volt szimpi a srác...

– Wilhelm, örülök, hogy látlak – üdvözöl engem is August, majd hirtelen hátrafordul.

Egy alacsony fiú szalad felénk, majd szótlanul megáll előttünk és unokatestvéremre néz, mintha a parancsára várna.

– Illene köszönni, Alexander – nyögi ki végül August.

– Öhm, helló! – szólal meg a fiú.

– Nagyon örvendek, Erik vagyok.

– Wilhelm.

– Én pedig Alexander, örvendek.

– Alexander, hányszor mondjam, hogy húzd ki magad – veregeti meg August a fiú hátát. – Na gyerünk, segíts a bőröndökkel.

Úgy látszik a srác az unokatestvérem lakája, azaz a csicskása, pedig ő is komoly családi háttérrel rendelkezik, mivel, ha jól emlékszem a Bragé Befektetések tulajdonosának a fia.

Miközben a kis brigád üdvözöl minket, a családom felbérelt fotósa folyamatosan kattogtatja a gépét, hogy az ember még kínosabbnak érezze az egész szituációt.

– Fáradjanak nyugodtan beljebb – szólal meg az igazgatónő.

A kocsihoz lépek, hogy kivegyem a poggyászom, de Alexander megelőz.

– Majd én viszem – jelenti ki.

Tökre megalázó a helyzet, én is elbírom a csomagomat.

– Nem gond, viszem én, tényleg nem gáz – nyúlok a bőrönd felé.

– Egy pillanat – szól közbe az egyik nő, aki a sajtómegjelenésért felel –, csinálhatnánk egy képet, ahogy a herceg és az unokatestvére beviszik a bőröndöket?

Alexander átnyújtja Augustnak a csomagomat, a másikat pedig Erik tartja, ők összekarolva mosolyognak a kamera felé én pedig mint egy balfasz, egy karnyújtásnyira állok meg mellettük.