Kötelék BEFEJEZETT

7. fejezet: MEGTÖRHETETLEN

Harry hiába próbált aludni, hamarosan kopogtattak az ajtaján. Már félálomban volt, mikor Piton megzavarta. Kótyagosan, de kimászott az ágyból, majd nagy momentummal kitárta az ajtót. Piton ott állt előtte karba tett kézzel, s hűvösen vizslatta Harryt.

- Mit akar? - szólalt meg a fiú, majd fáradtan megdörzsölte a szemét.

- Jöttem, hogy meztelenül kikötözzelek. Ne vágj már ilyen arcot, csak vicceltem! Holnap nem leszek itthon egy ideig, de szerintem tízre visszaérek.

- És mi közöm nekem ehhez? - Harry hangja még mindig felháborodottan csengett.

- Csak azt akartam, hogy tudd. Nyugodtan reggelizz meg nélkülem.

- Nem mintha eszembe jutott volna magával reggelizni... - motyogta Harry. - Kimenne végre? Aludnék...

- Holnap már alá is írhatod a papírokat - vetette oda Piton, majd otthagyta a fiút, s a saját szobájába ment.

Harry is hasonlón tett, egyszerűen csak eldőlt az ágyon, gondolatai zakatoltak a fejében. Úgyis melege volt, ezért nem is foglalkozott a betakarózással, szimplán behunyta a szemét, hogy utána hamar visszatérjen korábbi állapotába, majd el is aludjon. Az álmok világában leperegtek előtte a csata eseményei, kellemetlen perceket okozva számára. Ennek ellenére nem riadt fel, hanem tíz óra tájban hangos dörömbölés zavarta meg különösen pihentető álmát.

Mint akit az áram ütött meg, úgy pattant ki az ágyból, hogy a lehető leggyorsabban ajtót nyisson leendő férjének. Mindennek a gondolatára is fanyar arckifejezésbe rendeződtek izmai, hogy így köszöntsék a türelmetlen férfit, a ház urát. Harry kitárta az ajtót, s szembe találta magát az élete megkeserítőjével. 

- Mivel egészen biztosan nem reggeliztél, ezért együtt fogunk. Várlak a konyhában - vetette oda neki Piton, majd otthagyta.

Harry meg sem próbált vesződni azzal, hogy átöltözzön, vagy egyáltalán megfésülködjön, hiszen örök harcát feladta a mindig kócos fürtjeivel szemben. Igazából mindezt csakis Piton kedvéért tette, hogy minél rendezetlenebben jelenjen meg előtte s a lehető legjobban felidegesítse. Ezzel pedig úgy, ahogy volt, lecammogott a már előző nap megismert, elegáns márványlépcsőn.

Most semmilyen idegesség nem szállta meg, amikor a földszintre ért, a bejárati ajtóhoz nyúlni pedig eszébe sem jutott. A tegnapi égési sérülése tökéletesen elég volt a számára, és ő köszönte, nem kér belőle többet. Pitont azonban nem tudta elkerülni, tehát egyenesen a konyhába indult, hogy legalább a napra szükséges táplálékot magához vegye. Azonban a szobába lépésének pillanatakor szinte felsikkantott meglepetésében. 

Ott nem csak Piton várakozott, hanem egy ismeretlen férfi is, aki elegáns öltözéket viselt. Arcát egy nagy vágás szelte ketté, szőke haját hátrafogva hordta. Jéghideg szemei Harryt vizslatták, bennük káröröm csillogott. Ajkai gunyoros mosolyra húzódtak a trehány kinézetű fiú láttán, amely kiszélesedett, amint észrevette a méreggel kevert tüzet is az áthatóan zöld szemben. 

- Harry, az úr Casey Roberts, ő fog tanúskodni, amíg aláírod a papírokat.

- Üdvözletem, Mr. Potter - köszönt neki a férfi.

- Már annyira várom - válaszolta a fiú a lehető legunottabb hangnemben.

Piton arcán is ott volt a Roberts által produkált farkasvigyor, amely csak jobban feldühítette a fiút. Harry odalépett a férfihez, aki egy lapot már kihelyezett a konyhaszigetre. A fiú kezébe vette, s tanulmányozni kezdte. Nyilvánvaló volt, hogy a benne foglaltak mind az ő itt maradását szolgálták, habár nem értette egy részét. Mert a férfi által leírtak nem is voltak annyira szigorúak, mint amilyennek ő hitte, hogy lesznek. Sőt, a hétvégéken kiruccanhatott, egészen reggel nyolctól este tízig. A telket Piton engedélyével elhagyhatta, de a birtok határáig szabadon elmehetett.