Kötelék BEFEJEZETT

2. fejezet: FELFORRÓSÍTHATATLAN

Ezzel a gondolattal Harry eldőlt a puha matracon. Ha már úgysem jut ki innen, addig is legalább pihen valamennyit. Betakarta magát, szemét behunyta, s igyekezett kiüríteni az elméjét. Erőszakkal űzte el barátai képét lelki szemei elől, hamarosan pedig elragadta őt az álmok világa. Piton két és fél órával később, körültekintően, varázslattal nyitotta ki az ajtót. Arra számított, hogy Harry majd kiront rajta, és nekiugrik, azonban tévednie kellett. Az ágyban egy békésen szuszogó fiút talált, akit úgy tűnt, hogy kimerített a csata.

A férfi mindaddig bájitalokat főzött, hogy lenyugtassa a kölyök által felperzselt idegeit, habár az ideje nagy részét mégis másra fordította, valami fontosabbra. Mikor benyitott a szobába, arra egyáltalán nem számított, hogy később ilyen békés látvány fogadja majd. A griffendéles haja kócos volt, mint mindig, jobb oldalán feküdt, és alul lévő karját a feje alá támasztotta. A takarón feküdt, amely kissé összegyűrődött alatta. Nem volt rajta más, csupán egy boxeralsó. A férfi macskaszerű lopakodó lépteivel távozott a szobából, az ajtót csak becsukta. Úgy gondolta, hogy a kölyöknek szüksége van erre az alvásra, a házat pedig úgysem hagyhatja el, tehát nyugodtan megengedheti a griffendélesnek, hogy felfedezze a házat. 

A legnagyobb problémája is az lehet, ha a fiú megkísérli megölni. Ezer százalékig hitt abban, hogy az csakis az ő hibája lenne, tehát értelmetlen ezen gondolkodnia. Sosem félt a haláltól. Mindig úgy állt hozzá, hogyha érte jön a halál, és meg kell halnia, akkor az úgy van. Nem fog fohászkodni holmi istenekhez, hogy segítsék meg, elfogadta, hogy nem feltétlenül lesz természetes halála - mostanában valószínűleg temetése sem -, de amennyiben nem jár különösebb, hosszan tartó fájdalmakkal, akkor neki bármi megfelelt.

Útját a hátsó ajtó felé vette, majd kilépett a szépen rendezett kertbe. Lábai azonnal a telek hátuljába vitték, azon belül is a futórózsák rendezett sorai végén elhelyezett padig. Az ülőalkalmatosság tökéletes pozícióban volt az árnyékban, ahonnan a kert többségét meg lehetett csodálni. A levegő nyárhoz képest kellemesen hűvös maradt, habár inkább bizonyult felforrósíthatatlannak, mint bármi másnak. Mintha valaki folytonosan próbálta volna táplálni a tüzet, amelyet valaki más közben vízzel locsolt. A hőmérséklet ingadozott, se meleg, se hideg nem volt. Az esőzések is mérsékelt hőmérsékletekkel érkeztek, azonban az elmúlt pár napban a szokásosnál is többet esett.

Piton pedig ennek kifejezetten örült. Sosem merte volna bevallani, de imádta az esőt, ahogy kopogott a tetők cserepein és az ablakokon, de kimenni, s a hűsítő cseppek alá tartani az arcát, az volt számára maga a megváltás. De van, valami, amit ennél is jobban szeretett. Azok pedig a rózsái voltak az esőben, melyek színes, illatos szirmain apró gyöngyökhöz hasonlatosan formálódtak a cseppek. Az azokon meg-megcsillanó időszakosan előbúvó Nap fénye mindig apró ékkövekké változtatta őket a szemében. Most is éppenséggel csendesen esett, a tegnap még száraz földből most a levegőbe kerültek a frissesség illatai. A vízcseppek komótosan siklottak le a futórózsák leveleiről. A Nap sugarai át-átszűrődtek a szürke felhők láncolatán, ezzel az égen halovány szivárványt teremtve. A madarak a fák ágaira menekültek, de daluk még mindig bezengte a levegőt. A férfi fél óra üldögélés, és gondolkozás után úgy döntött, hogy érdemes lenne valamilyen ételt kerítenie mind maga, mind a fiú számára. 

...

Harry kócos feje emelkedett fel a puha, bársonyos huzatú párnák közül, majd a fiú nagyot nyújtózott, és öklével megdörzsölte szemeit. Eltartott egy pillanatig, míg realizálta, hol is van. Nem tudta, hogy mennyi idő telhetett el, mióta a férfi bezárta ide, de próbaképp az ajtóhoz lépett, és lenyomta a kilincset. A nyílászáró akadály nélkül kinyílt. A fiú hallgatózott pár másodpercig, majd megindult a folyosón. A márványlépcső felé vette az irányt, ilyenkor örül az ember, hogy lényegében egy kúriában van, mert a lépcsőfokok nem recsegnek alatta. 

A fiú különösebb akadály nélkül elérte a földszintet, majd már csak a bejárati ajtóhoz vezető folyosón kellett tovább futnia, azonban mikor már a kilincsért nyúlhatott volna, balján megjelent a férfi, aki most jött ki az étkezőből. A fiú kisebb szívrohamot kapott, mikor meglátta Pitont, azonban volt bájitaltan tanára nem sokat foglalkozott vele. Karba tett kézzel az étkező ajtókeretének dőlt, és tetőtől-talpig végigmérte a fiút.

- Megpróbálkozhatsz vele - bökött a bejárat felé Piton. 

Nem is kellett több Harrynek, azonnal a kilincs rángatásába kezdett, azonban az ajtó nemcsak nem adta meg magát, de a fémből készült kilincs fel is forrósodott, és megégette a fiú tenyerét. Harry szitkozódva húzta el a kezét, majd mérgesen az ónixokhoz fordult. 

- Dögöljön meg, maga szemét! Legalább szólhatott volna róla - mérgelődött a fiú fájó kezét rázva.

- Kérsz rá krémet? - beszélt hozzá Piton olyan arccal, amely egyértelműen hordozta magában a tényt, hogy a férfi rendkívül jól szórakozik a kölyök dühén.  Azonban abban bujkált egy, a Harry számára ismeretlen tónus is, amely enyhe aggodalommal töltötte el.

- Igen...kérek - nyögte ki végül.

- Akkor kövess! - hallotta a már jól ismert parancsoló hangot.

A fiú nyüszögve megindult utána, keze hihetetlenül fájt, az égés helye lüktetett, Harry üvölteni akart fájdalmában, de pont attól rekedt minden levegő a tüdejében. Mikor már azt hitte, hogy összerogy a kíntól, a férfi kitárt előtte egy ajtót. A griffendéles azt sem tudta, hogy merre mentek, jobban lefoglalta a saját szenvedése. A helyiség bájitallabornak tűnt, a fiú meglátott a szoba közepén egy masszív asztalt, amelynek azonnal nekidőlt támasz gyanánt. 

- Ülj fel oda! - bökött a bútor felé a férfi, mire a fiú nehézkesen felmászott a sötét asztalra.

Tanára megfordult, talárja lobogott utána, s elővett egy apró tégelyt, majd egy gyors mozdulattal elkapta a fiú csuklóját, aki első reakcióként próbálta kirántani azt az őt szorító vasmarokból. A férfi nem engedte el Harryt, akárhogyan is küzdött, hanem ehelyett minden erőlködés nélkül felmérte a fiú tenyerében található szövetek roncsolódásának a mértékét, majd szótlanul lecsavarta a tégely tetejét, majd mutató- és középsőujját belemártotta a kenőcsbe.

A halvány lilás színű krém sűrű állagú volt, azonban amint Piton ujjai között eldörzsölte azt, testhője megolvasztotta. Mikor Harry sérült bőréhez ért, a fiú azt hitte, hogy fájni fog, azonban csak kellemes hűvöst és bizsergést tapasztalt helyette. A férfi óvatosan körözött ujjaival, a kölyök alatta látni vélte az egyre halványuló égésnyomokat. Piton mindössze fél perc múlva leengedte a kezét, takarásából pedig felbukkant a begyógyult, sima bőr.

- Kö-köszönöm - lehelte Harry.

- Sajnálom - simított végig a fiú kézfején Piton. - Nem szabadott volna hagynom, hogy ez megtörténjen - folytatta a férfi, hangjába valódi bűntudat költözött. 

Harry a férfi szemeibe tekintett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ténylegesen az obszidiánok is azt tükrözik-e, mint aminek tűnik. Halkan felsóhajtott, mikor Piton kútmély tekintetében is ugyanaz a bűntudat bujkált, mint a hangjában. A férfi sajnálta, habár nem értette, hogy miért. Hiszen ő mondta, hogy fogja meg azt a nyomorult kilincset. 

- Leveszem a varázslatot az ajtóról. Természetesen elmenni nem mehetsz, de az esküvő után szabadabban járhatsz-kelhetsz majd. Mostantól csak zárva lesznek, de megégetni nem fognak. Őrült ötlet volt, már a legelején is. 

Piton közben elfordult, a krémes tégely kupakját visszacsavarta, majd visszahelyezte a korábbi helyére. Még egy pár percig pakolászott, majd elindult az ajtó irányába, elhaladt a még mindig ott ücsörgő griffendéles mellett, azonban mielőtt kilépett volna, még visszafordult.

- Én már ettem, neked sem ártana, gyere! - szólt a férfi, mire a fiú szorgosan követte. Már nagyon éhesnek érezte magát, igazán jól esne neki egy kiadós étkezés.