Kötelék BEFEJEZETT

12. fejezet: ELTITKOLHATATLAN

Miután Harry percek múltán elengedte Pitont, a férfi a fiú smaragdzöld szemébe tekintett, és abban mérhetetlen hálát látott.

- Miért csak most osztod meg velem? - kérdezte a fiú kissé durcásan.

- Tudtam, hogy ez az egész eltitkolhatatlan, de azt nem, hogy készen állsz-e rá.

- Micsodára?

- Arra, hogy téged is bevegyelek a szervezkedésbe. Ha minden jól sül el, akkor együtt megbuktathatjuk ezt a rendszert.

- De a házassági szerződés... - kezdte Harry.

- Mi van vele?

- Itt tart belül. Nem kell nekem is kimennem ahhoz, hogy hatékonyak lehessünk?

- Tudom mi a célod, Harry. Nem véletlenül nem láttad a varázsvilágot mostanság. És egyébként elég hozzá az engedélyem, hogy elhagyd a házat. De elvilegesen halott vagy. Ha valaki jön, akkor bezárlak valahová.

- Egy kicsit sem lehetne?

- Veled kell, hogy menjek. Nem tudod mi vár rád.

- Tényleg nem, mi vár rám? - kérdezte a fiú.

- Az utcán fognak téged ellenőrizni, ha kedvük támad, akkor csak elvisznek, és megnézik, hogy milyen vérű varázsló vagy, ha pedig mugliivadéknak találnak, akkor valószínűleg raboskodás és kivégzés vár rád.

- De én nem vagyok mugliszármazású! - szólt felháborodottan Harry.

- Te nem, de amint megtudják a neved, tudni fogják, hogy Longbottomot segítetted a harcban. Annak pedig súlyos következményei lesznek rád nézve. Ezért nem szeretnélek kiengedni csak úgy.

- Ez igaz - horgasztotta le a fejét Harry.

- Ne bánkódj, ha akarsz, akkor a környéken sétálhatunk! Csak ne menekülj el!

- Találkozni akarok Hermionéval és Ronnal!

- A szüleidnél vannak. Odaküldtem őket. Azzal a hírrel, hogy meghaltál.

- De mégis miért? - sápadt el a fiú.

- Mert akkor feladják a keresésed, és nem fogják felesleges veszélynek kitenni magukat. Amint megdöntöttük ezt a rendszert, visszamehetsz hozzájuk.

- Akkor nem kell örökké itt maradnom? 

- Nem, majd szabadon engedlek - válaszolta a férfi hideg hangon, de szemeiben valamiféle különös bánat csillogott.

- Köszönöm - ment oda hozzá a fiú, majd a csuklójára fogott.

Piton nem értette mi ez a gesztus, de kedvesnek tűnt. Lehetséges, hogy a fiú a szüleivel tett így, emlékszik, hogy ő is magával hordozta a szokásait, amiket mások nem értettek. Néha mondott olyanokat, amelyek miatt ki is kezdték, de nem tehetett róla. Mindenki hasonlít valamennyire a szüleire, hiszen egy rasszista gyermek általában rasszista szülők ivadéka. Ha az ember egy varázslókat utáló férfi fia, akkor elnyomott volt, aki nem véletlenül utálta annyira a muglikat. Mára rájött, hogy nincs mit utálni rajtuk, nem mindegyikük olyan, mint Tobias Piton. Perselus Tobias Piton... utálta ezt a nevet. Hogy megkapta az apja után, ezért is nem használta. Pedig talán jobban is szerette volna, de a rossz emlékei miatt nem tudta magát rávenni. Talán, ha valaki pozitívan használná, akit...szeret? Szeret bárkit is? Maradt olyan?

Nem tudni. De csak ránézett a fiúra, aki még mindig a csuklóját fogta finoman, majd gyengéden lefejtette magáról a vékony ujjakat. Kezét Harry arcára simította, majd megcirógatta azt. A kölyökhalványan elmosolyodott, smaragdzöld szemében ismét ott tükröződött a hála, szinte sugározta felé, mint a Nap a hőt. Piton ösztönösen azokra a dús ajkakra hajolt, csókja rengeteg érzelemmel volt átitatva, amelytől Harry szíve nagyokat dobbant. Az előtte álló férfi sebezhetőnek tűnt és majdhogynem barátságosnak. Azok a vékony, kissé érdes ajkak pedig mindent közöltek helyette.

A fiú nem tudta mi van közte és Perselus között, de azt akarta, hogy folytatódjon. Sosem viselkedett még így vele senki, még hasonlón sem. Nem volt még komoly kapcsolata egyszer sem, de ez mintha annak ígérkezett volna. Hiszen Perselus két héttel ezelőtti tekintete nem arról árulkodott, hogy csak úgy eldobná őt. Össze volt zavarodva, talán csak elkeseredettnek érezte magát, és azért szeretett volna ily módon kapcsolódni hozzá. Perselus... Csak most jött rá, hogy fejben is így hívta, és örült neki. Mintha csak mindig is erre vágyott volna már hosszú évek óta.

Most, hogy a férfi nem árasztotta magából azt a misztikus sötétséget, Harry sokkal kevésbé érezte magát feszélyezettnek a közelében, amely miatt felszabadultabbá vált. Perselus egészen emberien viselkedett, sőt törődött vele! És az, hogy megtudta az igazi céljait, meglepően dobogtatta a szeretetéhes szívét. Mindig is reménykedett abban, hogy a férfi jó ember, de most kiderült, hogy ennél is több. Egy kém, harcos, bájitalmester, de egy érzelmekkel teli élőlény is, aki nem tűri a túlzott kegyetlenséget.

Perselus csak nézte Harryt, és próbálta kitalálni a fiú agyában lejátszódó gondolatokat. Szinte látta a pillanatot, mikor a smaragd tekintet ellágyult, majd a fiú odabújt hozzá. Hallotta, ahogy a kölyök párat szipog, majd a férfi talárjába rejti az arcát. Perselus megsimogatta a kócos, sötét fürtöket, majd megkönnyebbülten felsóhajtott. Régebben azt hitte, hogy a fiú utálja, és ő is hasonlón érzett iránta, pedig nem szabadott volna. Harry nem tehetett arról, hogy ki az apja, de túlságosan elvakította a düh, ezért nem vette észre milyen a fiú valójában.

De most már nem úgy tekint rá, hanem sokkal pozitívabban, hiszen megismerte, hogy milyen is Harry Potter igazából. Az ölelése, a törődése, minden csak egy-egy csepp volt a pohárban, amely mintha eltörni készült volna, hogy elárassza érzelmekkel a világot. Perselus sosem tapasztalt ennyi kavargó érzést, amelyek közül pár különös módon erősödött a többihez képest. Csak kapaszkodott a fiúba, mintha csak az élete függene tőle, de legalábbis a lelki egészsége. Tömérdek évnyi kínszenvedés és fájdalom után szüksége volt erre, jobban, mint azt hitte.

- Együtt csináljuk, jó? - szólalt meg a férfi nehezen. Torkában súlyos érzelemgombóc nőtt, amelynek benntartása elvette minden erejét. Nem akart most összetörni. - Lázadást indítunk.

- Remek ötlet! - kapaszkodott belé jobban Harry. - Együtt.

- Együtt. Sajnálom, amit éveken át műveltem veled. Kegyetlenség volt. Félreismertelek.

- Semmi baj.

Perselus csak bámulta a fiút, aki megbocsájtott neki. Egyszerűen nem haragudott rá. Tudta, hogy Harry különleges megbocsájtó személy tud lenni, és szerencsére most is az volt. Megbízható, bolondos s hihetetlenül bátor. Egy igazi példakép lehetett volna az egész utálatos világ számára. Most a férfi először gondolt bele abba, hogy mit kezdene, ha Harry meghalna. És rájött, hogy évekkel ezelőtt ugyanúgy sajnálta volna a kölyköt, mint most is. 

- Köszönöm - súgta Piton, majd csókot nyomott Harry hajába. - Mindent köszönök.

- Mi mindent? - emelte rá Harry kíváncsi tekintetét.

- A megbocsájtást, azt, hogy most itt vagy velem és sok mást is.

- Nincs mit megköszönni. Megmentettél a halálfalók elől. Én meg csak lázadtam, és üvöltöztem.

- Nem tehettél róla, hiszed nem árultam el neked az igazat.

- De talán átláthattam volna jobban a dolgokat, de minimum tartanom kellett volna a számat.

- Majd gondoskodom róla, hogy ne járjon el! - mosolyodott el Perselus, majd ajkai ismét a fiú cseresznyeszín párnácskáira tapadtak.