Kötelék BEFEJEZETT

14. fejezet: KUTATHATATLAN

Eltelt egy újabb hét, és Harry a lehető legtöbbet segített Perselusnak. Rendezte a szanaszét hagyott iratokat, vigasztalták egymást, és újabbakat adtak hozzá a gyűjteményhez. Perselus sokakat maguk mellé állított a halálfalók közül is, amely meglepte Harryt. Ezt csak tegnap tudta meg, mert mint kiderült, Perselus félt, hogy fog reagálni. 

Szép reggelük volt, minden jól ment éppenséggel. Az egész napuk jól telt, kitartóan dolgoztak, de este különös üzenet várta őket: az egyik halálfaló elárulta őket.

- Perselus, most mit kezdjünk? - kérdezte Harry, miután ő is elolvasta a cetlit.

- Talán érdemes lenne elbeszélgetni az árulóval.

- Jó ötlet!

- Mármint én beszélgetek el vele, te itt maradsz, és elbújsz!

- De ne már! - panaszkodott a fiú. - Muszáj folyton kimaradnom mindenből?

- Ez a te épséged szolgálja.

- Veled akarok menni, kérlek, ne légy igazságtalan!

- Mindegy, velem jöhetsz. Holnap este megfelel? 

- Igen, de mégis hogy tervezted ezt az egészet?

- Írunk neki egy levelet, hogy találkozzunk, ennyi.

- Végülis... - rántott vállat Harry.

- Megyek, és megírom.

Perselus sietve előkapott egy pennát és tintát, majd szálkás betűit a papírra vetette. Aláírta a saját nevében, majd megmutatta a fiúnak, aki rábólintott. Miután Perselus fekete, apró baglyát, amely éppen olyan volt, mint a gazdája, elküldték, utána idegesen feküdtek le aludni. Harry nem tudta hogy alakul majd a találka, de nem tetszett neki annyira az ötlet. Az elején még igen, de félt a lehetséges következményektől. De úgy látszott, Perselus is, mivel megfelelően kielégítette, majd utána sokáig cirógatta a fiút.

Hamar elérkezett a másnap este, és Harry ingerülten igazgatta az ingjét. Perselus arcán nem lehetett különösebb érzelmet felfedezni, de próbált gondoskodni arról, hogy a kölyök ne legyen annyira feldúlt. Hozzábújt, bőségesen étkeztek előtte, csókolgatta, majd el is érkezett a találka időpontja, mivel az áruló beleegyezett.

Pontosan kilenckor egymás kezét fogva hoppanáltak London sikátoraihoz. Perselus úgy írta a levelében, hogy olyan megbeszélnivalójuk van, amelyről csak ők ketten tudnak. Mikor megjelent, a randevú helyszínére mentek, közben izgatottan vizsgálódtak. Hamarosan a sötétből kilépett egy csapzott, barna hajú férfi, habár ezen torzított az utcai lámpa narancssárga fénye. Harry görcsösen szorongatta Perselus nagy kezét, aki közben maga mögé terelte a fiút.

- Rogers, elárultál minket - szólalt meg Piton félelmetes hangon.

- Nem is tudod mennyire! - hahotázott. - De most úgyis megtudod. 

A sikátor két végén halálfalók jelentek meg, Harry és Perselus kétségbeesetten emelték maguk elé a pálcáikat: átverték őket. Erre lehetett volna számítaniuk, hogy az áruló nem érkezik segítség nélkül. Ahogy egyre bentebb zárult a sötét alakok köre, úgy nőtt Harry vérében az adrenalin mennyisége. Az végül egy energiakitörés formájában adta jelét a jelenlétének, és lyukat ütött a mögöttük található, lakatlan ház falára. Ugyanis direkt akartak erre a környékre jönni, ahol az épületek többségét pusztulásra ítélték, s lakóik elhagyták. 

Perselus és Harry fürgén beugrottak a falon, majd a férfi pálcájával azonnal a helyére illesztette a törmeléket. A páros egy Lumost elmormogva menetelt fel a lépcsőn, hogy ideális esetben elhoppanáljanak a környékről, azonban azt hoppanállás-gátló bűbájokkal biztosították. Hallották, ahogy berobbant a fal, s a levegőt megtölti a por és egyéb hulladék. Az éjfekete hajú férfi ezzel egyetemben kinyitotta a ház egy ablakát, majd Harryvel a szomszédos ház tetőjére vetették magukat.

A fiú majdnem lezuhant, azonban Perselus még időben felhúzta. A délutáni esőtől csúszós cserepeken egyensúlyozva végül lemásztak az ereszen, s elnavigáltak a londoni házak között az éjszakában. Addig futottak, míg el nem hagyták a hoppanállás-gátló bűbájok határát, majd görcsös rántást éreztek a köldöküknél, s megjelentek Perselus kúriájában.

- Szedj össze, amit tudsz, el kell mennünk innen! - szólalt meg rögtön Piton, majd különböző varázslatokkal kezdett elégetni egy nagy kupac iratot. 

Harry bólintott, majd rögtön cselekedett. Felrohant az emeletre, onnan takarókat hozott, ruhákat pakolt el, mugli- és varázslópénzt is talált, és mindent egyenként összegyűjtött, amit fontosnak tartott. Lehordta őket Perselushoz, aki már egy megrakott bőrönddel várta, egy másikat pedig otthagyott a fiúnak. Harry beletett mindent, amit tudott, majd látta, hogy Piton a kezébe nyom egy pár szendvicset.

- Legyen mit ennünk. Ha találsz bármilyen tartós élelmiszert, azt is tedd be! Tértágító bűbájt helyeztél a sajátodra?

- Oh, nem, azt el is felejtettem! - kapott a fejéhez Harry, de mire alkalmazni kezdte volna a varázslatot, Perselus már megelőzte. 

Ezzel új lehetőség nyílt számára, hogy több dolgot is belehelyezhessen. Ezért végül mindketten felszerelve, lekicsinytették bőröndjeiket, zsebre vágták, majd megfogták egymás kezét, és elhoppanáltak. Egy erdőben jelentek meg, amely nem tűnt ismerősnek Harry számára. Habár a helyekre sosem emlékezett igazán. Erre azonban főleg nem. Dursleyék sosem vitték őt a jobb utazásaikra, túrázni meg főleg nem mentek. De most ismét üldözték őket, azonban ezesetben nem a barátaival fog bujkálni, hanem vele.

Ez sokkal izgalmasabbnak ígérkeztek, sok veszekedéssel, de legalább hűséggel. És itt biztosan volt valaki, aki szívesen kielégítette Harryt. Kifejezetten nehéz volt abban a sátorban elvonulni. Nyilván életveszély volt, de akkor is, mindenkinek megvannak a szükségletei, amelyeket sokszor szeretnének a többiektől távol végezni. De most Harry nemhogy nem akarta Perselustól távol csinálni ezt, vele akarta. Ezért elég jók voltak a kilátásai, hogy több is lesz köztük holmi bujkálásnál. Perselus elindult valamerre, mintha céltudatosan keresett volna valamit. Harry egy szó nélkül követte a férfit, aki a lekicsinyített bőröndöt forgatta az ujjai között, majd ismét a zsebébe csúsztatta.

- Perselus, merre megyünk?

- Van erre egy viskó, ahol régóta nem él már senki. Régebben megvettem, hogy legyen még egy hely, ahová menekülhetek, ha lebukom. 

- Mindenre van vésztartalékod?

- Sok mindenre. Ételt is találsz majd ott. Felhalmoztam egy rakás konzervet. Mint hallod, készültem erre.

- Az biztos - válaszolta Harry, közben egy dombon gyalogoltak felfelé. Egyik lábát a másik után tette, és próbált nem lecsúszni.

Vele ellentétben Piton könnyedén lépdelt, igazi égimeszelő volt, így könnyebben haladt. Végül mikor felért, kezét a fiúnak nyújtotta, aki lemaradva követte. Innentől kézen fogva sétáltak tovább, s hamarosan megláttak egy növényekkel benőtt, rönképületet, amelynek a tetejére is felkúszott az élővilág. A ház kutathatatlan volt innen nézve, annyira elbújt a növényzetben. Mintha egy madárfészek is volt ott, egy feketerigó éppen a fiókáinak vitt kukacot. Az eső eleredt lassan, ezért a páros behúzódott a házba, amelynek ajtaja nagy reccsenéssel adta meg magát. 

Bentebb lépdelve úgy tűnt, hogy ez egy puritán kis épület, amely már rendkívül régi, de Harrynek tetszett a hangulata, élhetőnek pedig élhető volt. Állott szag uralkodott odabenn, elkellett már egy jó szellőztetés, az esőtől felfrissülő levegő igazán jó választásnak tűnt ezesetben. Perselus kivette a zsebéből a bőröndöt, majd felnagyította, s elégedetten körülnézett...